Idei első vezetőségi gyűlésünket az akkor még javasolt előírásokon (tartsunk kartávolságot egymástól) kissé kuncogva ültük meg. Az előre tervezett és rendszeres programjainkat átmenetileg felfüggesztettük, de a május-júniusi elképzelések akkor még megvalósulni látszottak. Aztán egy nem várt telefonhívás keresztbe húzta terveinket. „Hazarendelték a KCSP-ösztöndíjasokat.” Többünket fájdalmasan érintett a hír. Nem, nem a programok miatt, és még csak nem is a teendők miatt. Pikniket terveztünk. Elköszönni, megköszönni, elbúcsúzni – ahogy máskor is tettük. Lezárni egy korszakot, ami a körülmények miatt, minden előrejelzés nélkül véget ért. Azt hittük.

De mégsem.

Hála a technika adta lehetőségeknek, nem volt sok időnk szomorkodni, hiszen a „magyar ovi házhoz jön”. Néhány nap múlva felkérést kaptunk, hogy kisfiammal, Lehellel kipróbáljuk, hogy működik az „online magyar ovi”. Lehel legnagyobb csodálkozására sem cipő, sem kabát, de még bukósisak sem kellett, hiszen nem mi megyünk, hanem Marianna „jön” hozzánk.

Az első skype-os találkozás izgalma azóta is tart. Minden magyaróra előtt előkeresünk egy csinos pólót és nadrágot, és Mariannának az épp aktuális kedvenc játékot is meg kell mutatni.

Aztán jöhet a mesehallgatás, gyerekdal, csevegés.

Természetesen a személyes találkozások és foglalkozások élményét nem adja vissza a képernyő vibráló fénye. De hetente egyszer, sok más lundi kultúrfórumos kisgyerekhez hasonlóan, nagy izgalommal várjuk, hogy az internet hullámain megérkezzen: A három kecskegida, Az egyszemű-kétszemű-háromszemű lány és még sok más mesehős egy kis magyar muzsikával kísérve.

Marianna mindig mosolyogva, az időpontokat hozzánk igazítva, türelmesen kivárja, amíg csicsergő fiacskám, minduntalan félbeszakítva a meseolvasást, felteszi az összes „de Marianna, miért...?” típusú kérdését.

A hét többi napjain is van lehetőségünk érdekesebbnél érdekesebb, magyar vonatkozású filmeket, cirkuszi és bábelőadásokat nézni, mesét, koncertet hallgatni, játékokat kipróbálni. Sőt, a nagyobbak feladatlapokat is kapnak. Marianna gondoskodik arról, hogy a sebtében otthagyott lundi gyerekek és szüleik napirenden legyenek. Ezúttal is köszönet érte.

És, hogy hogyan tovább?

Várakozással. Reménnyel. Tervekkel.

Nem mindennapi a helyzet, amiben vagyunk, de a jó hír, hogy nem tart örökké.

Én remélem, hogy a virtuális ölelések, az online foglalkozások és a rengeteg ingyen elérhető program után még nagyobb lesz majd a találkozások öröme!

Írta: Örsi Klára