Normális körülmények között ez az írás arról szólna, hogy november nyolcadikán miként tért vissza a Tavaszi Szél a régi-új bérleményébe, ahová az aktív tagok hívták meg egy Márton-napi libasültre a korábbi tagságot, akik korábban hosszú ideig tartották a gyerekfoglalkozásokat egy újra birtokba vett épületben. A járvány viszont közbeszólt…

A göteborgi Tavaszi Szél Kulturális Egyesület vasárnaponként, jó ideje egy cserkészházban tartja a gyerekeknek szóló magyar nyelvű programjait, de az ősszel úgy alakult, hogy van lehetőség visszatérni a korábban használt és szeretett egyesületi helyszínre, a backai közösségi házba. Nem is volt kérdéses, hogy élünk a lehetőséggel, főleg annak tudatában, hogy a nemrég felújított közösségi ház jövője – mint bérelhető közösségi tér – kérdéses. Gyorsan jött is az ötlet, hogy ez egy jó alkalom arra, hogy felvegyük a kapcsolatot azokkal, akiknek a gyermekei már „kirepültek a fészekből”, vagy más elfoglaltságot találtak maguknak a nagyvárosban, és egy találkozó erejéig a régi és a jelenlegi tagokat összehozzuk. Viszont az élet közbeszólt, és a koronavírus miatt elrendelt kényszerű távolságtartás miatt egészen máshogy alakult a helyzet. Sajnos így most nem tudtunk írni beszámolót erről az eseményről, ezért álljon most itt egy elképzelt riport, amelyet az elképzelt találkozón megjelent, elképzelt vendégekkel készítettünk.

A(z elképzelt) kérdéseink a következők: Milyen emlékeid vannak a Tavaszi Szél Kulturális Egyesületről? Kikkel jöttél és hogy érezted magad?

András (29 éves) és Márta (33 éves), valamint kisfiuk, Ákos (3 éves): Egy hónapja találtunk rá az egyesületre, mivel nemrég költöztünk ki Svédországba és úgy gondoltuk, hogy Ákos fejlődése szempontjából fontos, hogy magyar gyerekekkel is találkozzon. Amikor tehetjük, együtt megyünk a találkozókra, ide is mindhárman jöttünk.

Attila (52 éves): Hosszú éveken keresztül furikáztam a családot és a barátaink gyermekeit, hétről hétre, hogy ki ne maradjunk semmiből. Ha kellett, a boltba ugrottam el, ha a találkozókon nem volt elég alma vagy „korv och bröd” a gyerekeknek, netán elfogyott a felnőttek kávéja. Egy-egy hosszabb program után néha akkora volt a kavalkád, hogy nem voltam benne biztos, ugyanazok a gyerekek ülnek a kocsiban, mint reggel. De ennek már vagy tíz éve. Ide most a feleségemmel, Klárival jöttünk, és elhoztuk a legkisebb gyereket, a négyéves Pannát, akit – ha itt most barátra talál – szívesen hozok majd ide minden vasárnap.

Tamás, 19 éves: Engem az anyukám hozott el, amikor még kisebb voltam, úgy öt, hatéves. Nem értettem mindig, hogy miért kell jönni, de a Mikulás napján kapott télapócsomagnak mindig nagyon örültem. Most ide az anyukámmal jöttem és egy kicsit sajnálom, hogy december ötödike még odébb van.

Ági (40 éves): A hatéves kislányommal és a hároméves kisfiammal járok ide, több-kevesebb rendszerességgel, mivel fontosnak tartom, hogy magyarul is bátran beszéljenek. Apukájuk svéd, sokat vagyunk az ő családjával, valamint a lányom már elkezdett sportolni is, így nem jövünk mindig, de a liba sültet a világ minden kincséért sem hagytuk volna ki…

Reméljük, hogy jövőre igazából is tudunk találkozni. Áldott Karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Írta: Majoros Ferenc