Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyümölcsöskert. Tavasszal sok-sok gyümölcsfa bontogatta ott a leveleit, virágait. A napsugár simogatta a fákat, az eső meg öntözte, úgy, hogy nem volt csoda, hogy hamarosan olyan dús lombot növeltek. A levelek között aztán sok félénk madárka elbújhatott.

Ennek a nagy gyümölcsöskertnek az egyik felében áll egy szép ház, ott lakik egy aranyos kisfiú, Danika.

Ez a kisfiú az óvodában sokat hallott a madárkákról, nagyon megszerette őket, és apukája segítségével naponta megfigyelte, hogyan élnek a kertben. Azt is észrevette, hogy milyen sokfélék. Vannak olyanok, amelyekkel egész évben találkozik, és vannak olyanok, amelyek a hideg idő közeledtével elrepülnek messze, messze, a Föld melegebb tájaira.

Az egyik, ilyen költözőmadárka a villásfarkú füsti fecske. A tolla szép, feketéskék színben csillog, és hosszú farka olyan, mint egy kétágú villa. Apukája elmesélte Danikának, hogy a kecses, gyors villásfarkú füsti fecske nagyon hasznos madárka, sok kártékony bogarat elfogyaszt. Repülő rovarokkal, kisebb lepkékkel táplálkozik. Nagyon hasznos munkát végez, hálásak lehetünk neki, hogy segít nekünk, hogy minél több egészséges gyümölcs teremjen a fákon.

Az szerencse, hogy megszokta az ember közelségét, és a legtöbbször a ház körüli gazdasági épületek, lakóházak eresze alatt építi meg a fészkét. A fecske, mikor párjával együtt visszajön a meleg országból, megkeresi azt a környéket, ahonnan ősszel elrepült. Az öreg fecskék megigazítják, kijavítják régi fészküket, a fiatalok meg újat építenek.

Nagyon érdekes volt, amit az apukája mesélt, de még érdekesebb volt, mikor észrevette, hogy néhány fecske pont az ő házuk ereszalját választotta ki fészeképítésre. Danika naponta figyelhette, hogy a fecskék a sárból és a szalmadarabkákból milyen ügyes, kerek kis fészket raknak a ház eresze alá, az ablak fölé.

- Apuka, miért mondják, hogy a fecske megmondja, milyen idő lesz?

- A fecske a levegőben kapja el a táplálékát. Amikor eső közeleg, a rovarok is földközelben maradnak, ezért jelzik az alacsonyan szálló fecskék az időjárásváltozást.

Danika boldogan figyelte a fecskék fészekrakását, a lerakott tojáskákból kikelt kis fiókák etetését, repülni tanulását. Közben nem feledkezett meg a kertben élő madarakról sem.

A másik madárka, a széncinege, becenevén széncinke, ott lakott a kertben egész évben, ő nem repült el meleg országba. Ez is nagyon kedves, hasznos madárka, sok bogarat, kukacot, levéltetűt elfogyaszt, így bizony nagyon hasznos.

- Apa miért hívják ezt a madárkát SZÉN cinegének?

- Hát azért, hogy megkülönböztessék a többi cinegétől. Várj csak, felolvasom, mit ír róla a madárhatározó: A széncinege könnyedén azonosítható madárfaj, fekete fejjel és nyaki résszel, feltűnő fehér orcával, míg testének felső része olívazöld színű és testének alsó részei sárga színűek, némi eltéréssel a különböző alfajok esetében.

- Apa, a széncinke nem rak fészket ? – kérdezte Danika az apukáját.

- De igen, csak nem az ablakunk alá, hanem ha talál a kertünkbe faodút, akkor oda fészkel. Ha nem, akkor a közeli helyen, ahol elbújhat a téli hideg elől.

- Miért kell elbújnia ? – kérdezte a kisfiú.

- Azért, mert télen se repül el, nem vándormadár, mint a fecske, ő itt marad velünk.

- Szegény! – sajnálta Danika. – Tudod Apa, télen majd szeretnék segíteni neked, hogy ennivalót adjunk a cinkének, építsünk neki házat! Mondta az óvónéni, hogy adjunk neki napraforgómagot, más magot is meg sótlan faggyút, szalonnát, hogy ne maradjon éhes.

- Így bizony – mondta az apukája. – De most tavasz van, találnak ennivalót, majd ősz végével fogynak a bogarak és következő tavaszig nem lesz mit enniük.

 

Ebben meg is egyeztek, így Danika megnyugodott, hogy majd együtt építenek házikót, az itthon maradt madárkának.

 

(Folytatása következik)

Írta: Spádáné Veress Ildikó