forrás: pixabay

Mikor ezt a levelet olvassátok, már régen véget ért a nyár, fújdogálnak az őszi szelek, rövidülnek a nappalok, és ti, (legalábbis remélem) örömmel, szorgalmasan tanultok, okosodtok.

Tudom, sokan játszanátok inkább, szaladgálnátok a friss levegőn, kedvetekre kiabálnátok, hangoskodnátok! Elismerem, nem is olyan kellemes négy fal között, asztal mögött, széken ülve figyelni a tanítók, tanárok magyarázataira, kérdéseire, no meg egymás értelmes, pontos feleleteire. Így volt ezzel az egyik unokám is elemista korában. Nagyon nem tetszett neki, hogy nem jöhet-mehet kedvére, nem értette, minek fontos fegyelmezetten viselkedni, no meg rendszeresen elvégezni az iskolai feladatokat.
– Nagymama, miért kell iskolába járni? – kérdezte meg sokszor.
– Azért, hogy okosodj, ügyesedj! Szerezd meg azt a sok tudást, amivel elboldogulhatsz felnőtt korodban.
– És ehhez muszáj iskolába járni? Nem lehetne másképpen is megszerezni a tudást? Biztosan nincs más módja? – nyafogott.
– Hát..., ami azt illeti, van. De… nem is tudom, elárulhatom-e neked?
– Miért ne? Anyókám, ha tudsz más módot is, gyorsan mondd el, kérlek!
– Emlékszel arra, mit felelt a mesebeli anyóka a gyerekek kérdésére? Na, azt mondom én is: Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, mint ahogy nagyon-nagyon szerencsés az, aki Svédország Småland nevezetű részében él! Mert pont ott, a folyókkal, tavakkal szabdalt sűrű, sötét erdőkben van a nagy titok kulcsa, hogy hogyan tehetünk szert tanulás nélkül a világ összes tudására!
Ott az erdők fáinak törzsét moha borítja. Függönyként lebegő kúszónövények szövik át az ágakat, a gyökerek nehezen találnak táptalajra a kisebb-nagyobb kövek között. Sok a tocsogó, meg a vízerek szabdalta rész is. Ember nem is szívesen hatol be ebbe az erdőbe, de az apróbb élőlények számára nagyszerű hely ez. Ennivalót, innivalót bőven találnak ott. El tudnak bújni az ellenségük elől a gyökerek, kövek között, a fákon, tavakban, patakokban, tocsogókban. Sokfajta béka, gyík, sikló, kígyó népesíti be ezeket a helyeket, és ami a legfontosabb: itt él a mesebeli fehér kígyó is! De itt él egy nagyon ritka békafajta is, amely történetesen kedvenc eledele a fehér kígyónak. A fehér kígyónak sok olyan varázslatos tulajdonsága van, amiről nagyon kevesen hallottak. A bőre nem száraz, mint a közönséges kígyóknak, hanem nyálkával borított. Ha egy ember megsimogatja a kígyót, és a kígyó bőréről nyálka ragad a kezére, attól kezdve gyógyító varázserőre tesz szert. Minden betegséget felismer, és meg is tud gyógyítani anélkül, hogy valaha is tanulta volna!
Mesélik, hogy egy gyerek egy kövön ülve ette az uzsonnáját, amíg vizet ivott, letette maga mellé a kenyerét. Mikor utána akart nyúlni, meglátta, hogy az ételén átcsúszik egy fehér kígyó, majd eltűnik a kövek között. A gyerek éhes volt, nem törődött azzal, hogy a kígyó bőrétől nyálkás lett a kenyere, jóízűen megette. És attól kezdve olyan okos lett, mint senki azelőtt! Anélkül, hogy valaha is tanult volna!
De az okosság megszerzésének legeslegbiztosabb módja más! Mint mondtam, a kígyók, de különösen a fehér kígyó kedvenc eledele egy bizonyos békafajta. Ha az erdőt járó ember véletlenül – jól jegyezd meg, VÉLETLENÜL –, észreveszi, amint a fehér kígyó éppen meg akarja enni a békát, és megmenti a béka életét anélkül, hogy a kígyónak bántódása esnék, jó tette jutalmául az övé lesz a világ minden tudása! Ha hiszed, ha nem, ez az igazság!
Úgy mondják, a messziről jött ember sokat mond! Ezt a titkot én egy vándortól hallottam, ő meg a nagymamája öreganyjától!
Kedves Gyerekek, most, hogy elárultam nektek a nagy titkot, rajtatok áll, mit választotok: az iskolát, vagy Smålandba költöztök és járjátok az erdőt. De vigyázzatok! A varázslat csak akkor érvényesül, ha nem keresitek, még csak rá sem gondoltok, úgy találkoztok az éppen táplálkozni készülő fehér kígyóval és a vacsorájával!
Jó tanulást. Meg is írhatjátok nekem, melyik utat
választjátok! Címem a régi:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szeretettel üdvözöl Ildikó néni

---

Mókusok a kertemben

 

 

Képzeljétek, mi történt! El is felejtettem elmesélni nektek, hogy még kora tavasszal észrevettem, hogy a kertünk fáin mintha mozogna valami! Rozsdabarna színű, bozontos farkú állatka ugrált egyik faágról a másikra.
– Hát ez csak mókus lehet – gondoltam örvendezve. – Vajon honnan tévedt ide?
Amint kíváncsian néztem az ugrabugrálását, megjelent egy másik is. Lehet, már ismerték egymást, mert kergetőzni kezdtek, mintha játszanának.
– Hamarosan állandó lakóink lesznek! – újságolta édesapám. – Látod azt a két mókust? Úgy látom, szemet vetettek a régi madárodúnkra!
Úgy is volt! A két mókus hamarosan beköltözött a tavaly, a madaraknak készített, most már és még üres házikóba. Nagyon megörvendtünk, hiszen ez volt az az odú, amelyet annak idején egy tükörrel is felszereltünk, hogy megfigyelhessük a költő madarakat, a fiókák fejlődését!
Mókusék, néhány napi tétovázás, helyfelderítés után elfoglalták az odút. Ezt onnan tudtuk meg, hogy takarítani kezdtek. Szerencsénkre a mókusok napközbeni életmódot folytatnak. Más szóval csak nappal jönnek elő. Nem azért, mintha éjjel nem látnának, látnak annyira, mint az ember, de ők is inkább pihennek éjszaka. Így mi is nyugodtan megfigyelhettük őket.
Szerencsések voltunk, hogy a mókusainknak megtetszett ez a szűk doboz, mert, mint olvastuk, a mókusok nagy kiterjedésű odúkat építenek, amelyek hossza meghaladhatja a 3,5 métert, és több jól elrejtett bejárattal rendelkeznek. A legtöbb odúban több alvóhely és élelemraktár is található. Az alvóhelyet vagy fészket megnagyobbítják és aprított levelekkel töltik meg, hogy kényelmes ágyat készítsenek belőle. Az alvóhelyeket tisztán tartják, mivel a héjakat és az ürüléket a szemétalagutakban tárolják. Igaz, azt is olvastuk, hogy a mókusok szeretnek egyedül élni az úgynevezett odúkban, de ezeknek, édesapa szerint gyerekük lesz!
– Látod, hát ezért takarították ki az odút! A szemetet meg leszórták a fa alá. Ügyes – állapította meg édesapa.
A mókusok bizonyára jól körülnéztek a környékünkön, és látták, hogy mindenevő étrendjükhöz, mely elsősorban magvakból, diófélékből, gyümölcsökből és rügyekből áll, bőségesek kertünk készletei. Azt is olvastuk, hogy gyakran fogyasztanak füvet, hajtásokat és a növényi anyagok számos más formáját, valamint gombákat, rovarokat és más ízeltlábúakat, kis békákat, férgeket és madártojásokat. A madártojások fogyasztását mi nagyon is elleneztük, ezért reménykedtünk, a mókusok nem olvassák el a róluk írottakat, és nem esznek madártojást.
A két fürge mókus egész nyáron ott hancúrozott a kertünkben. Megszülettek a picik, és tényleg olyan picik voltak, mint egy babszem. De már egy hónapos korukra akkorára nőttek, hogy képesek voltak kinézni az odú nyílásán, aztán nem telt el hosszú idő és felfedező túrákra tudták követni a szüleiket. Megfigyelésükre akkor már nem is volt szükség a tükörre, hiszen egyre többet voltak a szabad levegőn, egy csöppet sem féltek tőlünk, sokszor lemerészkedtek a tornácunkra is. Öten voltak, de ahányan, annyi félék. Még nevet is tudtunk nekik adni! Volt egy Dundi, egy Duci, egy Fürge, egy Rozsdás. És egy LUSTA! Hát mi főleg ezt figyeltük, mit csinál. Egyrészt azért, mert olyan lustán mozgott, hogy könnyedén követhettük a szemünkkel. A mókusok hideg időben téli álmot alszanak, ami azt jelenti, hogy a tél nagy részét az odújukban töltik alvással. Időnként felébrednek, esznek, mozognak egy kicsit, majd visszaalszanak a falevelekkel, fűvel, madártollakkal, pihékkel kibélelt kényelmes vacokban. Erre a hosszú téli álomra fel is kell készülni! Tudják ezt a mókusok, s amint megérik a makk, a dió, mogyoró, szorgalmas gyűjtésbe kezdenek. Annyira szorgalmasak, hogy két nap alatt össze tudják gyűjteni az egész télire valót! Azt nem tudják kiszámítani, mikor elég az elég, ezért sokkal több élelmet begyűjtenek, mint amennyit elfogyasztanak.
Mivel se kosaruk, sem más szállítóeszközük nincsen, másként oldják meg a gyűjtést. A mókusoknak nagy pofazacskóik vannak, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy az élelmet az odújukba szállítsák, akár tárolásra, akár fogyasztásra. Ezek a pofazacskók akár háromszor nagyobbra is megnyúlhatnak, mint a mókus a feje. A mama azt is megmutatta, hogyan tudják feltörni a diót meg a mogyorót az erős fogaikkal.
Azt hiszem, kitaláljátok, mostanában miért sietek haza az iskolából! Figyelem a mókusainkat! Azt még nem sikerült kiderítenem, hogy az egész mókuscsalád ebben az elég szűkös madárodúban fog áttelelni, vagy szétszélednek, és mindenki keres magának saját lakást. De ígérem, hogy tavasszal beszámolok róla.
Mókusmama szépen megtanította a csemetéinek, mit és hogyan kell gyűjteni, négyen meg is tanulták, szorgalmasan utánozzák. Csak az ötödik, a Lusta! Annak nem sikerül.Valamit mindig rosszul csinál, vagy túl lassan mozog, vagy rendetlenül hagyja a vackukat. Az anyja meg csak idegeskedik. Csivitelve magyaráz neki. Igen, nem tévedés, a mókusbeszéd hasonlított a madárcsicsergésre! Érteni persze nem értettem, de azért már kezdem kitalálni, mit mondhat Lustának a mamája. Ti sejtitek?

Szeretettel üdvözöl minden olvasót: Bazsó
Írta: Tóth Ildikó

---

Szabóné Orosz Katalin

A béka és a gém

Volt egy nagy mocsár, rejtett számos állatot
közepén találhatunk egy népes békacsaládot.
Szüleik tanították a békagyerekeket,
ki lehet ellenség, mire figyeljenek.

Volt köztük egy kicsi, ki sokszor ellógott,
nem igazán érdekelte, mit anyja tanított.
Tudom én magamtól, nem vagyok ostoba
kit kell kerüljek, hogy ne legyek vacsora.

Egyszer látott egy hosszú lábú madarat,
hogy legyen a barátom, ez ma a feladat.
Ez a szürke gém, suttogta a többi állat,
annak erős hangja verte fel a nádat.

Legyünk barátok, szólt neki a béka,
nem jutott eszébe, hogy ő lehet a préda.
Persze, lehetünk, csak gyere közelebb,
lép egyet a madár, így a távolság kevesebb.

Csak gyorsan hazamegyek, ne aggódjon anyám,
szólt a béka, így nem lesz vele vitám.
Hamar gyere vissza, biztatta a gém,
utána a játékot egyből kezdeném.

Otthon újságolta a kis békagyerek,
jó barátra leltem, ha nem is hiszitek.
Mégis ki ez az új pajtás, kérdezi családja,
egy szürke gém, a kis béka büszkén kiáltja.

Hát ezt nem hiszem el, kiált fel az anyja,
Te nem tanultál semmit? Egyre csak ezt hajtja.
Hiszen a szürke gém örök ellenségünk
nem lesz a barátunk soha-soha nékünk.

Márpedig az lesz, megígérte nekem,
mert a barátkozást én magam kezdtem.
Persze, hogy ígérte, így leszel ebédje,
ne menj oda, fiam, anyja egyre kérte.

Márpedig megyek, makacskodva mondja,
az anyja meg sírt, hogy látni már nem fogja.
Mikor a kis béka visszaért a gémhez,
látja, hogy az egy másik békával szemez.

A gém mit csinál, elszörnyedve látja,
a barátja lett a madár vacsorája.
Igazat mondott anyám, két szememmel látom,
hogy nem hittem neki, bizony, most már bánom.

Az, hogy nem tanultam, veszélybe sodort,
hogy szót kell fogadni, bizony, jól jön olykor.
Legjobb tanuló lett a kis béka a családban,
megtanulta végre, ki az ellensége, ki a barátja.

Katka69(szerző) Poet.hu - forrás