Itt a tavasz, és én újra jelentkezem, mert anyu azt mondta, hogy írjak nektek, mert biztosan kíváncsiak vagytok arra, hogy mi hogyan ünnepeljük a Húsvétot. Hát nem tudom, nálatok hogy van, de minálunk, ahogy közeledik a húsvét, a közelünkben élő nagymamám (a másik nagymamám egy Tisza parti faluban él), egyre többször figyelmezteti anyut:

 

-          Nehogy eldobjátok a kiszakadt selyemharisnyákat, gyűjtsétek a hagymahéjat, sárgát, vöröset külön. A tojástartókra is vigyázzatok!

 

És mi készülődünk, ahogy nagymama mondja, a hímesek készítésére. Gyűjtjük a harisnyákat, a hagymavásárlásnál vigyázunk, hogy jó sok száraz héjat markoljunk a hagymához. A tavaly anyuék még viaszt és írókát is beszereztek, hogy azzal is megtanuljunk bánni. Én eléggé könnyen szabadultam az ilyen munkától, nagymamáék inkább csak a lányokat noszogatták, őket avatták be a hímes-készítés rejtelmeibe.

 

És nem számít, hogy nem Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken, vagy a Délvidéken élünk, nagyapám minden évben elvárja, hogy öntözni menjek vele magyar ismerőseihez. Míg iskolás nem lettem, nem is tudtam, hogy ez a szokás csak nálunk tartja magát, s akkor elkezdtem berzenkedni a locsolás ellen. De azért elmentem vele, egészen jó volt, mindenütt vártak már minket. Én úgy, ahogy kell, elmondtam a locsolóverset, a meglocsolt virágok aztán elárasztottak színesre festett tojásokkal, süteményekkel, az idősebb néniktől még pénzt is kaptam, egy kis édességre. Az idén aztán elhatároztam, nem megyek többet locsolni, nagyapa vigye magával a kisebbeket, ha akarja. Nagyapa nem próbált meggyőzni, csak nagyon szomorú lett.(Most már tudom, hogy anyu kitől tanulta ezt!)

 

Egyik délután anyu megkért, hogy segítsek neki rendbe rakni és kiselejtezni összekeveredett lemeztárunkat. Válogatás közben beszélgetni kezdtünk. Persze, a legaktuálisabb témáról, a Húsvétról. Azt vártam, hogy majd elkezd meggyőzni arról, hogy mégis menjek nagyapával. De nem. Arról mesélt, hogy a magyarországi nagyvárosokban már az ő gyerekkorában sem voltak divatban az olyan népszokások, mint a tojásfestés, locsolás. Sajnos már a falvakban is egyre kevesebben ragaszkodtak a hagyományokhoz. Az ő családja viszont megtartotta ezt a szép hagyományt, nem törődtek azzal, hogy néhányan régimódiaknak nevezték őket.

 

Anyuék nyolcan voltak unokatestvérek, három lány és öt fiú, és minden nyarat, iskolai szünidőt nagyszüleiknél, falun töltöttek. Az egyik húsvéti vakáció igen emlékezetes maradt anyu számára. Abban az évben nagymamájuk fölülmúlta önmagát, annyi fajta finomságot soha még nem készített, mint akkor! De a tojásfestéssel megvárta az unokáit. A fiúk is festettek néhányat a friss, hibátlan tojásokból, de inkább csak azért, hogy bebizonyítsák, ők ehhez is értenek! A három lány aztán egymással versenyezve festette a szebbnél szebb hímes tojást nagymamájuk irányítása mellett.

 

A fiúk elhatározták, hogy, ha már hagyományt őriznek a húsvéti locsolással, akkor az legyen olyan igazi, ahogyan régen csinálták. A lányokat egyenesen a kútból húzott vízzel fogják meglocsolni! A lányok riadtan tiltakoztak, a fiúk meg élvezték a helyzetet és egyre inkább bizonygatták, hogy a lányok nem ússzák meg szárazon! És egymásra licitálva ecsetelték, hogy milyen borzasztóan hideg a kútvíz! A lányok már majdnem sírtak, annyira megijedtek a másnapi kilátásoktól, nagymamájuk nyugtatta őket:

 

-          Ne féljetek kicsinyeim, én nem hagyom, hogy a fiúk vederrel öntözzenek! A kút közelébe sem engedem őket, aludjatok csak nyugodtan!

 

A lányok megnyugodtak, ám a fiúk is hallották a nagymama fogadkozását. Egyikük gyorsan átosont a szomszédba, kért egy vödör vizet, és eldugta a tornác oszlopa mellett álló bokor tövéhez.

 

Anyu már kora reggel felébredt, még mindenki aludt, éppen a másik oldalára akart fordulni, mikor eszébe jutott, hogy a fiukkal vitázva mindnyájan megfeledkeztek arról, hogy megkérdezzék nagymamát, vajon az idén is várhatják a nyuszi látogatását? Azelőtti években ugyanis az volt az egyik legjobb húsvéti meglepetés, hogy a húsvéti nyuszi az udvar és a kert bokrai tövében mindenféle finomságokkal teli csomagocskákat rejtett el számukra. Jó mulatság volt felkutatni a rejtekhelyeket.

 

-          Mi lenne, ha most megnézném? – gondolta.

 

Óvatosan felkelt, fel sem öltözött, úgy hálóingesen kisurrant a házból. A hajnali levegő jó hűvös, az udvar gyepe, bokrai harmatosak voltak. Óvatosan lelépett a tornácról és észrevette, hogy az első bokorban ott áll egy vízzel teli vödör.

 

-          No, ezt biztosan nem a nyuszi hagyta itt! – gondolta, és átment a bokorsor másik oldalára.

 

Leguggolt, hogy beláthasson az ágak közé, de semmi csomagfélét nem talált. Már éppen felemelkedett volna, mikor meghallotta, hogy nyílik a konyha ajtaja. A nagymamája jött ki a házból. Anyu nem állt fel, hirtelen elszégyellte magát, mert nem tudta volna megmagyarázni, hogy ő, aki negyedik osztályos nagylány létére lépten-nyomon hangoztatta, hogy nem hisz a húsvéti nyusziban, ugyan mit keres a bokorban?

A nagymama jött-ment, egyszer csak megállt, mert ő is észrevette a bokorba rejtett vödröt.  Félhangosan dohogott magában:

 

-          Ejnye, szedte, vette, teremtette! Ezek a fiúk mégis túljártak az eszemen. No, de teszünk róla!

 

Azzal fogta a vedret és tartalmát hírtelen rázuhintotta a bokorra – és ANYURA! Anyu úgy meglepődött, hogy visítani is elfelejtett. Lassan felállt, csorgott róla a hideg víz és az elképedt nagymamájának szemrehányó hangon csak annyit mondott:

 

-          Köszönöm nagymama, hogy megvédtél az unokatestvéreimtől!

 

Nagymama összecsapta a kezeit, odaszaladt, a karjába kapta és azt mondta:

 

-          Drága csillagom, ne haragudj öreganyádra! Gyere gyorsan, szárítsalak meg, aztán egy szót sem a fiúknak arról, hogy mi történt!

 

A fiúk el nem tudták képzelni, hova lett az előkészített vödörből a víz. Kénytelenek voltak a jól bevált módszerrel, kölnisüveggel a kezükben engedélyt kérni a ház hölgyeitől a locsolásra. Azon a húsvéthétfőn nagyon sok locsolójuk volt a lányoknak. Fogytak a hímesek rendesen, s anyu nagyon büszke volt a sok dicséretre, amit a szépen festett tojásokért kapott.

 

-          Tulajdonképpen nagyinak is kellett volna adjak belőlük, hiszen ő locsolt meg a legalaposabban!- fejezte be kacagva a mesélést.

 

Mikor elkészültünk a lemezválogatással, rendezéssel, anyu megkérdezte, akarok-e enni valamit.

 

-          Igen, köszönöm. De csak egy kicsit később. Most, ha te is úgy gondolod, felhívom nagyapát, ne búslakodjon, az idén is megyünk öntözni. Sőt visszük a kislegényeket is, hadd tanuljanak bele ők is a hagyományőrzésbe!

 

Ennyit akartam nektek elmesélni. Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, a ti családotokban is él ez a szokás? Ha nem, itt az alkalom, hogy ráneveljétek őket. Mert nem olyan nagy ügy megtanulni egy-két locsolóverset, s ha jól tudtok érvelni, meggyőzhetitek a család valamelyik felnőtt férfiját, tartson veletek. Persze nem árt, ha a lányoknak, no meg a rokonságnak előre megmondjátok, miről van szó, hogy készüljenek ők is a locsolók fogadására. Leírok néhány locsoló verset, ezeket nagytatámtól tanultam még kiskoromban.

 

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek.

Bazsó

A történetet lejegyezte, a helyesírási hibákat kijavította: Ildikó néni