- Éljen, megkezdődött a nagyvakációóóóóó! – kiabálta boldogan Bandi az utolsó tanítási napon. - Végre, végre utazhatunk nagymamához!

 

Boldog izgalommal készülődött az utazásra. Nagyon vágyott már újra látni nagyszüleit, meg a szomszédjukban lakó barátját, Pistit. Az utazásig szerencsére hamar elteltek a napok.

 

Nagymamánál minden változatlan volt. Persze, nem éppen minden, hiszen a húsvétkor született kiscsirkék jócskán megnőttek, a kis sárga pihegombolyagok már tekintélyes tollruhába öltöztek. Már kezdtek önállóan is élelmet keresni. Átbújtak az udvart a kerttől elválasztó kerítés lyukain; anyjuk oda már nem tudta követni őket. És ebből lett a baj! Nagymama észrevette, hogy egyre kevesebb csirke gyűl össze a délutáni etetésre. Hiába keresték őket, csak némi tollcsomót találtak itt-ott a kert bokrai között.

 

- Róka jár a kertben! – mondta nagymama. - Biztosan a kert feletti dombról látogat ide.

 

Bandi megtárgyalta az esetet a barátjával. Pisti már értett hozzá, hogyan kell megkeresni a róka odúját. Bandinak elmagyarázta, hogy az odúnak több kijárata is szokott lenni. Tavaly náluk is járt a róka; akkor figyelte meg, édesapja hogyan riasztja el a tyúkok ősi ellenségét.

 

- Nagymama, Pistivel elhatároztuk, hogy Bundás segítségével megfogjuk azt a csirketolvaj rókát! – jelentette be Bandi.

 

A két jó barát ásót, kapát, egy nagy zsákot és nagymama kiskutyáját, Bundást vitték magukkal a megtorló tevékenységre. Elég sok időbe került amíg domboldalon rátaláltak a rókalyukakra. Egy nyílást épen hagytak, a többit a szerszámok segítségével beomlasztották. A szabadon hagyott lyukhoz odaparancsolták Bundást, aki megérezve a rókaszagot, lelkesen morogva látott neki a lyuk kikaparásához. Ahogy tágult a nyílás, a kiskutya  egyre hevesebben morgott, kapart. Bandiék izgatottan lesték az eredményt; úgy gondolták, ha majd előjön a róka, ők hirtelen odatartják a lyukhoz a zsákot, a róka meg belesétál. Csakhogy nem így történt. Már kezdtek kifáradni: Bundás a kaparásba, Bandiék a figyelésbe, mikor egyszer csak kiugrott a róka és bátran nekirontott a kiskutyának, úgy hogy az hanyatt esett. Bundás úgy meglepődött a váratlan fordulattól, hogy csak nyikkant egyet, majd vinnyogva lábra hemperedett és a farkát behúzva nekiiramodott a lejtőnek. A róka meg utána. Mikor Bandiék magukhoz tértek a váratlan rókatámadás okozta meglepetésből, Bundás, Bundást-t kiabálva rohanni kezdtek a róka után, melyet most már nem akartak elfogni, hanem a kiskutyát szerették volna megmenteni tőle. A kutya egyenesen hazarohant, a róka majdnem hazáig üldözte. Csak amikor a kutya berohant az udvarra, változtatott futásának irányán, és eléggé ráérősen kocogott el a szomszédék kertje felé. Mire a gyerekek is hazaértek, Bundás reszketve kuksolt a kutyaházban. Megnyugodva, hogy a kutyának nem lett semmi baja, lelkendezve mesélték el nagymamának a nagy kalandot. Nagymama kacagott Bundás „hősies” viselkedésén, és szeretettel dorgálta meg:

 

- Mi van, Bundás, hát így kell rókát fogni? – A kutya lehajtotta a fejét, két mellső lábát a szeme elé tette.

 

- Jé - vették észre a gyerekek - , Bundás szégyelli magát! 

 

Attól kezdve, ha Bundás nem viselkedett rendesen, vadult, nem fogadott szót, Bandi megkérdezte:

 

- Mi van, Bundás? Menjünk rókát fogni?

 

Erre a kérdésre a kutya mindig lecsillapodott, lehajtotta a fejét, majd szemrehányóan felnézett kis gazdájára:

 

- Már megint kezded? De jó lenne, ha már elfelejtenéd!

 

Tóth Ildikó