Sok éve járok már a tångagärdei táborba. Kicsi koromban is kedveltem a táborozást, de ahogy telt az idő, mind jobban és jobban megszerettem.  Azt hiszem, a társaimnak is az a véleménye, hogy az idei tábor volt az egyik legérdekesebb. Olyan dolgokról tanultunk, amelyekről talán nem csak szüleim (jobban mondva csak az édesanyám, mert édesapám svéd), de sok más felnőtt sem tud sokat. Hogy hogyan éltek a magyarok a honfoglalás előtt, milyen tárgyakat használtak, hogyan öltözködtek, erről eddig csak alig hallottam valamit.

 

 

Nagyon tetszett, hogy tanáraink nem csak elmesélték, hanem be is mutatták, hogyan készültek el a ruhadarabok, fegyverek, meg is tanították nekünk azt. Például, hogy a gyapjúból hogyan kell anyagot készíteni. A kész nemezből a magyarok nagyon sokféle hasznos dolgot szabtak-varrtak: tarsolyt, süveget, övet, csizmát, kabátot, nadrágot, mellényt, és még a lakósátrukat is nemezzel borították. Egy ilyen jurtának (így hívták a magyarok költöztethető sátrát) a kicsinyített mását fel is állítottuk. 

 

A nemezeléshez elég sokan jelentkeztünk. Először kis ékszereket készítettünk: hosszú sodrott vékonyabb fonalat, melyre kis, színes gyapjúval összenemezelt kis lapocskákat akasztottunk. Majd kis nemezlabdát gyúrtunk, gyakran kenegetve vízzel és sok szappannal, míg a gyapjúból végre kemény gombóc kerekedett. Persze ez elég sok időbe került és kicsit szutykosak is lettünk. Ez csak a bevezető volt, azt hiszem, ez volt a türelem próbája. Mert aki másnap is visszament nemezelni, az már komolyabb feladatot kapott: lepedő nagyságú nemezanyagot gyúrhatott. Nem volt könnyű munka, sokáig is tartott, de nagyon megérte. Az összeverődött nemezt ki kellett mosni, hogy a sok szappan kiázzon belőle és aztán meg is kellett szárítani. 

 

A régi magyarok életéről napról napra többet tudtunk meg. Amiről délelőtt tanultunk, azt délután el is készítettük. Persze a fegyvereket nem vasból, hanem csak fából faragtuk, de így is jó volt, mert megértettük, hogyan néztek ki és főleg, hogy hogyan használták ezeket.

 

Rendre elkészültek a ruhadarabok, a fegyverek, a személyes használati tárgyak. Minden nappal bővült a tudásunk, az elkészült dolgokból meg egy jó kis halom kerekedett. Akkor következett a legjobb, legérdekesebb dolog. Az eddig tanultak alapján egyikünket fel kellett öltöztetni az elkészített ruhákba, a használati tárgyakat meg oda, ahol viselték. Nagyon boldog lettem, mikor engem választottak ki magyar harcosnak.

Amint társaim öltöztettek, elismételtük a régi magyarok életéről tanultakat:

 

A magyarok alsóneműt viseltek: gatyát, és alsó inget. Ezeket más nép nem ismerte. De a magyarok viseltek először csizmát, nem is akármilyent, hanem bőrből készültet és sarokkal ellátottat. A nadrág, ing, kabát (kaftánnak mondták akkor), is ismeretlen volt Európában, ezt is a magyarok találták ki. Míg a többi nép megkötötte, vagy magára csavarva viselte az öltözetét, a magyarok varrták a ruháikat, gombbal fogták össze. 

 

A kaftánra került a bőrből készült öv, a fejre a nemezből készült, vékony bőrcsíkokkal összevarrt süveg.

 

Az öv bal oldalára került a kés, kard, tegez, puzdra (nyíltartó). Az öv jobb felére a hosszú akasztón lógó tarsoly, és az ivócsanak. A harcos hátára került a pajzs, az ostor feltekerve a bal vállára.

 

A további fegyverei: fokos, csatabárd, kelevéz (ez olyan, mint egy dárda), buzogány, parittya, hurok, íj, nyilak. A hurok pont olyan, mint a filmekből látott lasszó, de a magyarok főleg a páncélba öltözött ellenséges katonákat rántották le ezzel. 

 

A magyar lovas nép volt, ők találták fel a rugalmas nyerget és a kengyelt. Azért sarkalták meg a csizmát, hogy biztosabban üljenek a ló hátán. Az íjuk is más volt. Míg a többi népnek nagyméretű egyszer hajlított volt az íja, a magyaroké úgynevezett visszacsapó íj volt: az egyik felére volt hajlítva, de a másik felére húzták fel. Ettől sokkal messzebbre és erősebben tudtak repülni a nyilak.

 

Nagyon örvendek, hogy volt kitartásom és erőm a nemezeléshez. Így nem csak szép emlékeim vannak az idei tábori életről, hanem pár olyan kedves dolgom is, amit minden nap nézhetek, viselhetek. A szobám falára felakasztottam a nyíltartó tegezt. Ha meg az övemre akasztom a szép tarsolyomat, fejemre felteszem a süveget, akkor azt érzem, hogy de jó, hogy félig magyarnak születtem!

 

Bálint-Palmgren Oscar