Nyár elején örömmel fogadtuk a hírt: az Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét.(Kilencven éve ezen a napon írták alá az I. világháború győztes hatalmai Magyarország képviselőivel a háborút lezáró békediktátumot.) Úgy éreztük, hogy az anyaország (végre) megfogalmazta, majd törvénybe iktatta erkölcsi kötelességét a külhoni magyar közösségekkel szemben. A békediktátum ugyanis nem csupán kifele gyengítette az országot, hanem bomlasztó, errodáló hatása az új határokkal szétdarabolt közösségeink egymással való kapcsolattartásában és viszonyában is jelentkezett. Az egykori egység harmóniája helyett meg kellett ugyanis szoknunk a mi-ti ellentétpárból eredő, feszültségekkel teli, félreértésektől terhes viszonyt magyar és magyar között. Belső, részben magunk okozta sérüléseink (az egymás iránti közönyösség, a fokozódó elidegenedés, majd a 2004-es – az akkori politikai vezetők által aláaknázott – népszavazás) az országgyűlési nyilatkozat megszületésével végre gyógyíthatók lesznek.

 

Összefogásból, még a törvény megszületése előtt, ismét példát mutatott a nemzet – sajnos, egy természeti katasztrófa okán. A parlamenti eseményt közvetlenül megelőző hetekben-hónapokban ugyanis árvíz pusztított Magyarország sok részén. A képes híradók naponta közvetítették drámai beszámolóikat az elöntött településekről: víz alatt álló lakóházak, iskolák, kórházak, játszóterek, utak, megművelt területek tanúskodtak a tragédiáról. Az elkeseredett, otthonukat sirató, nincstelenekké vált emberek fájdalmas arckifejezése naponta vetítődött újult erővel a retinánkra. És akkor – mind annyi más alkalommal történelmünk során – megmozdult a nemzet: az anyaországi és az elcsatolt területeken élő, a nyugat-európai és a tengerentúli közösségek mind egyemberként igyekeztek munkájukkal, adományaikkal segíteni a bajbajutottakon. (A segíteni akaróknak a legnagyobb gondot talán az adománygyűjtő intézmények, alapítványok, egyházi és civil kezdeményezések kiválasztása jelentette…) Az összefogás igazi értékét egyrészt a tételesen kimutatható megajánlások végösszege adta, másrészt – és főképpen – pedig az adakozók nagy létszáma. 

 

A nemzeti összefogásról szóló országgyűlési nyilatkozatban megfogalmazott szándék nem csak történelmi megemlékezéseink meghatározója kell legyen. Arra kell ösztönöznie, hogy ünnepnapok után, vagy emberpróbáló események múltán, a békés építkezés időszakában is tudjuk közösen, önös érdekeinket félretéve, egymásért felelősséget vállalva végezni közösség- és nemzetépítő munkánkat – bárhol éljünk is a világon.

 

A Híradó