Alig pár nappal a magyarországi parlamenti választások után nem tehetem meg, hogy pár sorban ne osszam meg ez irányú gondolataimat, hiszen helyzetünket, még ha fizikailag messze is szakadtunk az anyaországtól, nagymértékben befolyásolja a mindenkori magyar kormány. Éppen ezen meggyőződésemtől vezérelve éreztem úgy, hogy szavazói véleménynyilvánításom nem csupán Magyarország által szavatolt állampolgári jog, de mint a svédországi magyar közösségért dolgozó, kötelességem is. Bár értem mindazok véleményét, akik a külhoni magyar állampolgároktól a magyarországi parlamenti választásoktól való távolmaradást kérik, de szemléletemtől nagyon távol áll. Meggyőződésem és az előbbi ideológiát képviselők álláspontja közti legnagyobb különbség, hogy míg én véleményemet közösségben gondolkodva formáltam meg, a másik álláspont alapját az egyén képezi. Mert amennyiben csak az egyént helyezzük a középpontba, bármilyen okból is kerültünk távol az anyaországtól, annak adózási, egészségügyi stb. politikája nem érint bennünket, így ebből a nézőpontból tekintve, talán tényleg etikátlan lenne beleszólni, melyik politikai irányzat elvei érvényesüljenek ezen kérdéskörökben.
A külhoni magyarok szavazati joga viszont elvitathatatlan, amennyiben közösségként tekintünk rájuk. Az eszmei üzeneten túl, miszerint minden egyes állampolgár az egységes magyar nemzet része, ha az oly sokat hangoztatott adózási politika nem is, de a mindenkori nemzetpolitikai irányelvek közvetlenül érintik, és ezek a kérdések, ha a tömbközösségben élők számára jelentéktelen ügyek is, a szórvány számára, minden pátosz nélkül, a magyarságukban való megmaradást jelentik. Belátom, ez csak egy kis töredéke a parlamenti munkának, az aggodalmaskodóknak viszont legyen megnyugvás, hogy amennyire jelentéktelen számukra ez a kérdés a teljes kormányzati munkához viszonyítva, épp oly kis arányban számít a külhoni magyarok szavazata a teljes választási eredményt tekintve.
Ismerem azokat az érveket is, hogy amennyiben saját döntéséből adódóan került valaki szórványba, viselje annak következményeit, de ennél sokkal fontosabb, hogy mindezen fölülkerekedve belássuk, az egész ország és a nemzet érdeke, hogy egybefogja a világ minden szegletébe szétszóródott magyarságot. Az viszont, hogy évtizedek múltán is legyen akit összefogni, a mindenkori magyar kormány felelőssége. És ez az ügy nem valamiféle cél nélküli, lyukas zsákba való szakadatlan pénzhordást jelent, hiszen milyen büszkék vagyunk, ha azt halljuk, egy amerikai magyar kiváló sportteljesítményt ért el, vagy egy németországi magyar tudományos munkájáért nemzetközi elismerésben részesült. Jól eső érzéssel tölt el, ha magyarságát felvállalja, illetve elítéljük, ha letagadja azt. Arról viszont megfeledkezünk, hogy a magyarságtudat nem genetikailag örökletes, velünk született tényező, hanem hosszantartó munka, és gondos odafigyelés által születik meg, és alakul egy életen át. Ebben van óriási szerepe és felelőssége a magyar kormánynak, mely felelősséget csak akkor kérhetek számon, ha én magam is fontosnak véltem kifejezni véleményem, és szavazattal bizalmamról tanúságot tenni amellett a politikai erő mellett, mely reményeim szerint ezen érdekeimet képviseli majd a parlamentben.
Végezetül kívánom, hogy minden svédországi magyar közösség és annak minden tagja belássa, együtt erősebbek vagyunk. Közös munkánkban pedig törekedjünk ne különbözőségünkön fennakadni, hanem abból kiindulni, amely mindnyájunkban közös, mégpedig hogy mindannyiunk számára fontos magyarságunk, melyért készek vagyunk dolgozni.
Balogh Erzsébet
