Ezúttal egy svédországi képzőművészeti jelenségről szeretnék beszámolni úgy, ahogyan én látom. Számomra új jelenség maga a téma, a „nőművészet” mint politikai fogalom, és a graffiti, mint festészeti műfaj. Ahhoz a művészgenerációhoz tartozom, amely a nyolcvanas években fejezte be egyetemi és posztgraduális tanulmányait. Bennünket nyilvánvalóan nem érinthetett még meg a graffiti mozgalom, mivel ez csak később, a kilencvenes években bontakozott ki. Tanárként azonban mégis kapcsolatba kerültem ezzel a világgal. Egy barátomnak köszönhetően 2014 őszén felhívtam a művésznőt, amikor az „alkotó iskola” program keretében graffiti festőt kerestünk munkahelyemen. Azonnal igent mondott, és a következő héten már be is mutathattam tanítványaimnak, amikor rövid látogatást tett Strömstad városában. Az iskola igazgatója azonban nem vállalta építési engedély beszerzését a monumentális festményhez, ezért beltéri felületet választottunk. A képzőművészeti szakkör diákjai, Carolina asszisztense, Daniel segítségével az egyik hosszú folyosó falát festették színesre az előírt, Emberi Jogok témájára megalkotott motívumokkal.
Vegyük számba mit ír hősnőnkről a mindenkori megbízható világhálós forrásunk, a Wikipédia:
Carolina Alexandra Falkholt, álnéven Blue, 1977. március 4-én született Göteborgban. Svéd művész, graffiti alkotó és zenész. Néha önelnevezésként használja a saját maga alkotta, csúfondárosan, önironikusan a grafitta kifejezést, amely a „fitta” szóra (női nemi szerv svédül) rímel.
Színei miatt megkapó festészeti világ: ez a csalogató üzenet jön le az eseményt meghirdető, a múzeum homlokzatán elhelyezett óriásplakátról. Nolde vízfestményén a pipacsok szirmain keresztül hatoló fény izzik át, narancs piros - fekete-zöld éteri hangulatot teremtve. Valóban, a kiállítás első termébe lépve nem mindennapi művészeti szabadságról és képzelőerőről tanúskodó, amúgy kisméretű akvarellek fogadnak bennünket. Ez a találkozás döntő fontossággal bírhat a nézőnek a művész további munkáihoz való viszonyulásához. Gyorsan összeszámolom, kb. tíz kisméretű remekmű egy csoportban. Egy személyiség autentikus megnyilvánulásai. Elegendő, hogy a világ emlékezetébe vésse, ugyanis ezek a kis képek nagyon szépek. Bűbájos csodák. Ki mondhatja ezt még el magáról a mesterek közül? Talán csakis Watteau, vagy a hozzá hasonló nagy rajzművészek. Spontán játék a színekkel, a „valami lesz ebből” hozzáállás, ugyanakkor egyensúlymérlegelés, a rajz és kompozíció szabályainak ismerete, a mozdító-alakító erőknek a vizualitás törvényeinek való alárendelése. Végül a színharmóniák feszültségbe hozása a képzelőerő által, az „ez így jó nekem” - summázás. Tiszta költészet. Magával ragadó. Feltűnő, hogy ezeknek a kis akvarellpapírra festett munkáknak a széleit feltehetőleg maga a művész ollóval körbevágta, annyira szabálytalanok, hullámosak. Talán egy mesterségbeli fogás rejlik e mögött? Nem érek rá ilyen csekélységekkel törődni. További színes izgalmak kerülnek a látómezőmbe. A kiállítás rendezői a nagy és széles terem közepében áttetsző ruhaanyagot függesztettek ki, erre vetíttek egy korabeli filmrészletet, mozgásművészeti alkotást. Ezen a végtelenített szalagon egy hölgy arca és sálja tűnik fel, körkörös ovális mozgást ismételve. Valahogy hasonló módon, mint ahogy azt a kiállított képeken is felfedezhetjük. Marie Loise Fillers mozgásművész-táncosnő volt egykoron a festő egyik múzsája. Nolde Dániában látta meg a napvilágot Emil Hansen néven (1867-1958), Nolde helyiségben, amely annyira közel esik a német határhoz (Schleswig), hogy arra a nagyobb ország, bizonyos történelmi helyzetekben területi igényt is tartott fenn, olvasom a falakra kiírt svéd nyelvű ismertetőben.Emil szülői otthonában dánul beszéltek, de ő ennek ellenére németnek érezte magát. Nolde életét körülveszi egy olyan időszak, amikor Európa forradalmi módon megváltozott. Életében megalakult a Német Császárság, a Weimari Köztársaság és a nemzeti szocializmus, lezajlott két világháború. 1957-ben Nyugat-Németországban halt meg, a hidegháború kellős közepén. Annak ellenére, hogy politikailag viharos időben élt, ez aligha látható képein.
Ebben a teremben még virágos akvarelljei és mintegy tíz nagyméretű, kb.100x120 cm-es olajfestménye látható. Az olajfestmények tulajdonképpen a kis vízfestmények tudatos nagyításai, feldolgozásai. Az akvarellek úgynevezett „belső képek”, amelyek később a festővásznon felnagyítva, tudatos durvasággal, keresetlenséggel kerülnek megfogalmazásra. Talán ebből a frissességből is ered nem mindennapi kifejezőerejük. Művészünkről mostanában már megírják, hogy annak idején nemzetiszocialista törekvésekkel rokonszenvezett. Ennek ellenére Németországban elsőként tiltották be, „elfajzottnak” titulált festészetét. Ezért a harmincas évek végén, negyvenes évek elején kis belső képeket produkált csak, és nem állíthatta ki műveit. Belső száműzetésbe kényszerítették.
Botond azon kevés képzőművészek körébe tartozik, akikről elmondhatom, hogy szakmai képzésében magam is szerény részt vállalhattam. Ugyanis a kilencvenes évek vége felé a budapesti Fő utca legendás Ferenczy rajzszakkörének voltam az egyik oktató tanára. Itt főleg a képző-, vagy iparművészeti egyetemre felvételizni vágyó fiatalok, esetleg műkedvelő művészek rajzoltak portrét és aktot. Volt, aki kockarajzzal kezdte. Azt hiszem elég szigorú és következetes tanár voltam. Gyors előrehaladást senkinek sem ígértem, lépésről lépésre kemény munkát követeltem. Az egyik jó megjelenésű, mindig zakót hordó fiatalember elmesélte, hogy tulajdonképpen Svédországból jött Magyarországra tanulni. Emlékszem, hogy érdeklődtem az ottani viszonyokról, nem is sejtvén, hogy egyszer majd magam is ott kötök ki. Azután elkerült a szakkörből. Jóval később bukkantam rá Göteborgban. Akkor már művészként jelentkezett munkáival, többek között a Híradó hasábjain. Igaz, ezek még egyetemi tanulmányok, többnyire szolidan megfestett csendéletek képei voltak. Alkotásait jobban szemügyre véve, egészen jól stilizáltak, egyszerűsítettek, jó anyagkezelésűek, felfedezhetjük festői találékonyságát. Következő korszakában geometrikus absztrakciókat fest, az előzőkben említett stúdiumoktól függetlenül. Az i.Hu-se-t göteborgi kiállításain objektekkel és minimalista csorgatott festményekkel láttuk jelentkezni, amelyeket installációként mutatott be. Ezek után úgy vélem, Botond mind a klasszikus festészeti hagyományok, mind pedig a formabontó, kortársművészeti zsánerek és formák világában otthonosan mozog. Ugyanakkor párhuzamosan jelentős zenei tevékenységet fejt ki. Együttese BOA néven közismert. Talán kezdjük itt a kérdéseket:
Rendszerint a Nemzeti Összetartozás Napja környékén folytatom a lázas munkát, végzem az utolsó simításokat a júniusi Híradón. Ilyenkor elidőzöm kicsit az idézetek között. Végül ismét egy Kosztolányi Dezső részletet választottam. A következő oldalon olvasható.
Három olasz könyvvel szeretném most megismertetni az olvasót. Paolo Giordano: A prímszámok magánya; Niccolò Ammaniti: Én és te; Stefano Benni: Gyorslábú Achille. Mindhárom kortárs alkotás, érdekes módon mindegyik fókuszában olyan szereplők állnak, akik képtelenek beilleszkedni a társadalomba külső és belső…
Beszélgetések Csernák Mihállyal az életről, a munkáról, a családról, a történelemről és napjaink eseményeiről A svédországi Olofströmben telepedett le 1964-ben, és itt tartózkodott 2010-ig. Mihály nem az ötvenhatosok csoportjának tagjaként, hanem évekkel utánuk érkezett Svédországba, de ugyanazok a feladatok vártak…
Brassóban született, jelenleg Csíkszeredában él. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, azóta számtalan közéleti tevékenységben vett részt. Neve összefonódott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, de legtöbben talán a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz Tusványos kapcsán hallottak róla, melynek hosszú ideig volt…
Szentekről, boldoggá avatottakról olvasva sokszor elgondolkozunk, hogy tényleg úgy lehetett-e, ahogyan a róluk szóló legenda mondja? Akiről én…
Támogasd újságunkat!
A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.
A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.
Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.
Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!
Éves tagsági díj családonként: 100 kr
A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:
Bankgiro 244-1590
Swish:
Nem kapta kézhez a Híradót?
Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.
Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
