Az irodalomhoz való viszonyunk bizonyos szempontból befolyásolva van a társadalomhoz való viszonyunk által. Gyerekkorunkban természetes, hogy Holle anyóval, a csillagszemű juhásszal vagy Csipikével töltsük az időnket. De ahogy növünk és fejlődünk, egyre inkább „felnőttebb” és „komolyabb” könyvek felé terelik tanítóink a figyelmünket. Ennek több előnye is van, szókincsünk gazdagodik, és az elménk fejlődik. Gyerekkorunk hűséges társai pedig egyre inkább a háttérbe szorulnak még akkor is, ha örök nyomot hagynak a lelkünkben.

Egy igen nehézkes regény közepén, amit csak kötelességérzetből olvastam,  arra ébredtem, hogy amire igazából vágyok, az nem más, mint egy gyönyörű mese, valami fantasztikus, lehetetlen, túlzott de mégis egyszerű és nagyszerű. Keresgélni kezdtem új könyvek után, valami olyasmit akartam, mint a régi meséskönyveim, de valami új formában. Így akadtam rá két gyöngyszemre: Katherine Arden A medve és a fülemüle és Helene Wecker A gólem és a dzsinn című műveire. Könyvek, melyekben varázslatos módon van összefonódva a mesék és legendák világa a valósággal. Olvasóként csak be kell hunynunk a szemünket, és máris elhisszük, hogy az elénk festett kép, akár valóság is lehetne.

Arden regénye az orosz mesevilágot eleveníti meg. Vasilisa és családja a vadon küszöbén él egy kis faluban. A telek kegyetlenül hidegek, hosszúak és sötétek. A gyerekek a tűzhely köré gyűlve töltik a téli estéket, miközben a dajkájuk meséket és legendákat mesél. Vasilisa folyamatosan a nagyvilágról álmodozik, mindent elkövet, hogy a munkáját elkerülje és inkább az erdőben rohangáljon. A ház körül és az erdőben megismeri a régi mesék lényeit. Ezek a lények furfangosak és csalókák, mindent elkövetnek, hogy életben maradjanak. Régen, amikor az emberek tisztelték őket, nyugodtan éltek, hiszen bőven tudtak táplálkozni az emberek hitén, félelmén és az apró áldozatokon, mint például egy cseppnyi méz itt, vagy egy morzsányi kenyér amott. Ahogy az évek teltek, a lények mesévé váltak, és az emberek egy új vallás felé fordultak. Vasilisa mostohaanyja egy nagyon vallásos asszony, aki a régi lényekben ördögöket és gonosz szellemeket lát, és a fővárosból egy papot hív, hogy megmentse a falu népét az ördögtől. Az új pap félelmet ébreszt a falubeliek lelkében, és egyre inkább eltávolítja a népet a régi lényektől, mit sem sejtve, hogy ezek a lények az emberek védői. A félelem meggyengíti a tél királyát, és szinte elpusztítja az udvar és az erdő őreit. Vasilisa mindent elkövet, hogy megmentse a lényeket, de minden erejére szüksége lesz, amikor egy régi gonosz lény kezd ébredezni, táplálva az emberek félelme által.

Helene Wecker két nemzet kultúráját használja ihletésül, regénye hősei Chava, a zsidó gólem, és Ahmad a szír sivatagi dzsinn. Chava egy agyagból formált lény, akit kabbalisztikus mágia által hoz életre egy rabbi. Ahmad egy tűzlény, akit egy mágus rabszolgaságba ejt, és végül egy fémpalackba zár. Ahmad egy hedonista, aki a pillanatnak él, Chava egy altruista, aki folyamatosan arra törekszik hogy másokon segítsen. A két mitikus lény New Yorkban talál egymásra és együtt indulnak éjszakánként felfedező útra a városon keresztül. A gólem és a dzsinn történetein keresztül ablak nyílik a tizenkilencedik századvégi életbe és a migránsok által alapított kis negyedek életébe. A gólem a kis zsidó társaságban talál magának helyet egy öreg rabbi segítségével, és egy pékségben kezd dolgozni. A dzsinn pedig Kis-Szíriában talál otthonra, és egy bádogosnál kap állást. Két különleges lény élete tárul elénk egy mindennapi világban. A kérdés csak az, mi a sorsuk? Egy átlagos életet élni? Rabszolgává válni? Vagy lerázni a bilincseket és szabadnak lenni?

Arden és Wecker felejthetetlen módon mutatkoztak be az irodalom világában, hiszen két remekművet alkottak. A mese és legendák világát szakértő módján fonták össze a valósággal és történelmi elemekkel. A fantázia és a valóság közötti fonal sokszor elmosódik. Mindennapi életképeket tesznek felejthetetlenné egy csipet varázslattal. Arden egyszerű falusi világa akár dédnagyszüleink mindennapja is lehetne. Wecker Kis-Szíriája akár a svédországi magyar közösség is lehet. Az egyik regény nosztalgia, a másik pedig egy hasonlat.

Hogy mért estem szerelembe ezzel a két regénnyel? Mert a két történet nektárként táplálta a bennem rejtőző gyereket, aki a régi mesék után vágyott, a felnőtt részem meg gyönyörködött a sok apró pillanatképben és embersorsban, a sorok közötti mondanivalóban.

Balla Zsuzsa