A Híradó olvasói előtt nem ismeretlen Bálint Emese Orsolya neve, a Svéd tájak – magyar sorsok sorozatban ő mutatta be Blekinge megyét. A Sydostran, Dél-Svédország egyik lapja pedig róla jelentetett meg egy két és fél oldalas ismertetőt az október 19-i számában. Az újság érdeklődését Emese nem mindennapi vállalkozása keltette fel: egyik gyerekkori, ifjúkori álmát szeretné megvalósítani, nevezetesen azt, hogy megmássza a Himalája hegytömb egyik csúcsát.

 

A Himalája veszélyes csúcsainak legyőzésére nagyon rövid idő áll az érdeklődők rendelkezésére. Tavasszal és ősszel egy-egy hónap, jobb esetben hat hét. Az expedíciót gyakorlott serpa csapat vezeti, segíti szakaszosan a hegymászókat a terephez, légköri viszonyokhoz, a levegő sűrűségéhez szoktatva haladnak felfelé. A csúcs elérésében a már tapasztalt sziklamászóknak, alpinistáknak tulajdonképpen nem is a terep nehézsége okoz gondot, hanem a hideg és a szokatlanul ritka levegő. Bár a szükséges holmik cipelésében serpák segítik az expedíció tagjait, a legedzettebbek is csak nagyon lassan, óvatosan haladhatnak. 

 

A terv szerint Emese először Dohába repül, másnap folytatja repülőútját Nepál fővárosába, Katmanduba. Ott csatlakozik ahhoz a kilenc férfiból álló svédországi csoporthoz, kikkel együtt próbálja meg az 6189 méter magas Island Peak csúcsának elérését. Katmanduból, ha az időjárás megengedi, a közel 3000 méter magasságon lévő, a világ egyik legveszélyesebb (szűk és rövid) repülőterével rendelkező Lukla városkába repülnek. Ha sikerül, úgy legalább 100 kilométeres gyaloglástól szabadulnak meg. Luklából gyalogosan halad a csapat az Island Peak meghódítására. Húsz nap alatt 230 kilométert gyalogolnak. Emese az útjáról naplót vezet, élményeit megosztja majd a Híradó olvasóival. Mivel a mai modern, internetes világban már nem okoz nehézséget az, hogy bizonyos pontig szinte napról-napra követhessük az útját, a lapzártáig történteket itt közöljük.

Október 18. Elkezdődött a nagy kaland! Koppenhágából Qatar fővárosába, Dohába érkeztem. Ez az ország olajban és gázban gazdag nagyon. A benzin 2 svéd koronába kerül! Meleg van, 32 fok. A szállodában meg 20. Majdnem fáztam. 

 

Október 19. Reggel korán indult a repülő Katmanduba. A reptéren várt egy vezető, aki iszonyú iramban cikázott velem a káoszosnak tűnő forgalomban, majdnem a szállodához értünk, mikor telefonált a főnöke, hogy menjünk vissza a reptérre, mert ott felejtettük a másik utast. A szállodánk kritikán aluli. Rendetlen, koszos. Vendéglője szerencsére nincs. Egy hagyományos nepáli vendéglőben vacsoráztunk, a szállodánk egyik alkalmazottja mutatta meg az utat, ott is maradt velünk, végigette a 10 fogásos menüt, de eszébe sem jutott fizetni. Sőt, mikor kedvesen megkérdeztem tőle, akar-e vizet inni, boldogan kiragadta a kezemből a méreg drága vizes flakont és kiitta a tartalmát. Tanulok, tanulok… Ezentúl majd jobban odafigyelek az emberek önzetlenségére.

 

Október 20. Megérkezett a csoport többi tagja, minket is átköltöztettek az előbbi szállásunkkal össze sem hasonlítható, elegáns Tibet International hotelbe. Katmandu az ellentmondások városa: gyönyörű házak, rozzant vityillók, fantasztikus összevisszaság, nyüzsgés, kosz, olcsó és jó (?) cuccok.

 

Október 21. Városnézés Katmanduban. Láttunk egy kolostort, benne az élő istenséget, egy kislányt. Senki se mondja, hogy látott kaotikus forgalmat, aki nem tapasztalta meg az ittenit. Nem is lehet leírni, csak átélni. Nem értem, hogyan tudtuk ép bőrrel megúszni, és hogy nem láttunk egyetlen karambolt sem? Jobb lesz a hegyekben. Hétfőn hajnalban kezdődik a komoly munka, úgy, hogy most le is pihenek, szép álmokat mindenkinek. Itt most 2068. április 21-e van, 23 óra 9 perc. Kíváncsi vagyok, Európa jövője is így néz ki? 

 

Október 22. Szerencsésen megérkeztünk Luklába.

 

Október 23. Ma túráztunk. Szerencsénk volt, pont akkor érkeztünk egy kolostorhoz, amikor a szerzetesek valamilyen ceremóniát tartottak. Ott volt egy híres Láma is. Egy csomó furcsaságot csináltak és morogtak hozzá (ők ezt a mantrák éneklésének mondják). Nagyon hideg volt és a szerzetesek fél karja csupasz volt!

 

Október 24. Namche Bazar szép kis város. A vezetőnk szerint a túrizmusnak köszönhetően sokat fejlődött az utóbbi 10 évben. Vásároltam egy információs lapot a városról, lakóiról, kultúrájáról. „Nyugis” napunk volt. Szokjuk a magaslati levegőt, hogy később ne legyen olyan nehéz. Ma csak a helység feletti kis „dombra” másztunk fel, úgy öt kilométernyit, 3850 méter magasságig. Azt mondták, este vetítenek egy filmet a serpák életéről, aztán mégsem volt vetítés, úgy néz ki, még nem működik eléggé olajozottan a programok szervezése. Az este esett. Minden esetre a jégmászáshoz szükséges felszerelést kibéreltem, a jégszemüveget megvásároltam. Az az érzésem, hogy holnaptól keményebbek lesznek a túrák, mert ma dupla adag ételt rendelhettünk.

 

Október 25. Megérkeztünk a 4270 méter magasan fekvő Pherichebe. Szép a vidék errefelé! Kár, hogy minden méterért meg kell küzdeni. Két lihegés közben megpróbálok minél több felvételt készíteni. Itt, ebben a magasságban most már hidegebb van. A gyaloglás jól megy, erősnek érzem magam, de nagyon lihegek én is mászás közben. Az éjjel jól aludtam. Holnap pihenünk, vagyis csak a környéken túrázunk, 5000 méter fölé. A magasság miatt mindenkinek problémája van az orrával, folyik. Meg sem próbálom a sós vizes öblítést, hideg vízzel nem kísérletezem, mert meleg víz, az itt nincs. Csak ivásra főznek fel nekünk fejenként 3 liter vizet. E mellé legalább másfél liter teát is kell innunk. Nagyon sok ennivalót kapunk. Finom és laktató vegetáriánus ételeket. Az éjjel megfagyott a víz az üvegemben.

 

Október 27. Még mindig Pherichében vagyunk, pihentünk és akklimatizálódunk. Felmásztunk egy közeli dombra, ugyanolyan magasra, mint ahol holnap fogunk lakni. Ilyen lassan kell haladni, mert másképpen magassági betegségünk lesz.Egyelőre jól érzem magam. Éjjel nagyon lihegek, azt hittem, eltörik a bordám, úgy dobog a szívem. És nem tudok aludni, de a többiek rosszabbul vannak. Érdekes, hogy már csak ekkora magasság is mennyire megviseli a szervezetet! Legalább 120 a pulzusom, még ha ülök is. Gyönyörű volt az idő, ragyogóan sütött a nap, és ma végre megpillantottuk expedíciónk célját, az Izland Peak csúcsot. Még nagyon messze vagyunk tőle, a környező 8000 méteres és magasabb csúcsokhoz viszonyítva a közel 6200 méteres magasságával alacsonynak hat.

A koszt egyszerű, de nagyon jó. Rizst, laskaféléket, még pizzát is kaptunk! Csak a húsos ételeket kell elkerülni, a higiénia nem a legtökéletesebb, enyhén szólva. Ahol most táborozunk, még kórház is van, ahol a magaslati betegségek kezelésében profik. Bízom benne, nem lesz semmi bajunk. 

 

A Híradó olvasói nevében sok sikert kívánok Emesének, a tavaszi számban közöljük majd az expedícióról írt beszámolóját.

T. I.