A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Büszke vagyok a Mamára, Maday Tündére, az újabb Svéd Bajnoki arany érméire

Öt ugrás a 3 méterről és öt ugrás 1 méterről! Mindkét magasságot felvállalta 66 évesen, és bátran, korát meghazudtolva kiállt a bírák és a publikum elé.

Afelől kiváncsiskodtam, hogy vajon milyen érzés az ország legidősebbjeként versenyezni, és együtt állni a sorban a nála 10, sőt akár 40 évvel fiatalabbakkal.

Egyszerű választ kaptam: nagyon felemelő, erőt adó, inspiráló érzés egy sorban állni a fiatalokkal, és megpróbálni a nívót tartani. Természetesen a verseny arról is szól, hogy az ember önmagával is versenyez, mivel le kell győznie az ugrással járó félelmet. Kisebb-nagyobb mértékben mindenki fél, amit nem biztos, hogy el is mond, de nagyon sok jel mutathatja. Óriási jelentősége van az önbizalomnak. Meghatározó az edző okos irányítása és buzdítása, mivel minden ugrás egy kihívás, és maximális koncentrálást igényel. A legkisebb hiba is komoly konzekvenciákkal járhat, de az ugrás, a repülés öröme olyan intenzív, hogy a veszélyek ellenére sem lehet abbahagyni. 

Remélem megadatik még néhány év a röpködéshez, mert a két izgalmas verseny, európabajnokság Londonban 2016-ban és világbajnokság Budapesten 2017-ben lenne a további nagy cél.

A 2014-es montreáli világbajnokságon nyert ezüst- és bronzérmék további lendületet adva a következő kihivások felé, szorgalmas, szívós edzések folytatására serkentették a Mamát.

Az idén 2015 márciusban Stockholmban rendezték meg a Svéd Bajnokságot összekötve a nemzetközi versennyel – Nordic Light – ahol a dán, norvég és finn masters kategória mérközött egymással. Úgy látszik, a női versenyzők – kivéve a Mamát, – már meghúzták a határt 60 éves kortól, mert egyik országból sem képviseltették magukat a 60 fölötti öregek.

Ami a pontozást illeti, szigorú szabályok alapján történik, és független a korosztálytól. Nem tesznek különbséget például egy 30 éves és egy 66 éves között, de a díjak kiosztásakor már 5 éves intervallumokra vannak felosztva az eredmények. 10 pont az elérhető maximum, de ilyen magas értéket rendkívül ritkán látni. A Mama egyik ugrását 7.5 ponttal is díjazta az egyik pontozó. Újra megdolgozott a Svéd Bajnoki címért!

Nem mindenkinek van ilyen Mamája. Nagyon büszke vagyok rá!

Maday-Szőke Félix

 
Kedves Híradó Olvasók!

Kedves Híradó Olvasók!

Kedves Olvasó! 2023. október 05.
Levél az Olvasóhoz Kedves Híradó Olvasók! Tegnap a Városligetben sétáltam, s feltűnt, hogy a fák nagyrészt még zöld lombkoronájába itt-ott már sárga szín vegyül. „Most a ligetbe bolygok délután […] / Levelük a fák az aszfaltra sírják / és csengenek…
Tovább
Előző életek

Előző életek

Könyvespolc 2023. október 05.
Érzékeny visszafogottság és érzelgősség nélküli érzelmek lebegnek a vásznon, lassan, mindenféle sietség nélkül mesélnek nekünk az életről és a sorsról Celine Song koreai filmrendező debütfilmjében, a Past Livesben, mely a Sundance filmfesztiválon mutatkozott be figyelemreméltó szakmai és közönségsikerrel.
Tovább
A VARÁZSLATOS SZÍN

A VARÁZSLATOS SZÍN

Képzőművészet 2023. október 05.
A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban Carl Kylberg, Hazatérés, olaj, vászon A meghirdetett kiállítás megtekintését a múzeum állandó anyaga felől kezdtem. Ezért először az emeleti termeket vettem szemügyre. Az egyik ilyen helységbe lépve azon nyomban Carl Kylberg „Hemkomsten” („Hazatérés”) című,…
Tovább
A hazához való ragaszkodás megmarad

A hazához való ragaszkodás megmarad

Portré 2023. október 05.
Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain egy beszélgetésem dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével. Ezt a beszélgetést folytattuk most, amikor 2023 áprilisában Magyarországon járt. A köztünk lévő korkülönbség ellenére, jó barátságunkra tekintettel, beszélgetésünk tegező formában…
Tovább
Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Egy emigráns-immigráns, aki multikulti külhoni, de magyar – 2. rész

Portré 2023. június 28.
Beszélgetések Csernák Mihállyal az életről, a munkáról, a családról, a történelemről és napjaink eseményeiről A svédországi Olofströmben telepedett le 1964-ben, és itt tartózkodott 2010-ig. Mihály nem az ötvenhatosok csoportjának tagjaként, hanem évekkel utánuk érkezett Svédországba, de ugyanazok a feladatok vártak…
Tovább

Egyesületek

A Tavaszi Szél ősszel

A Tavaszi Szél ősszel

Közös tökfaragás A Tavaszi Szél Kulturális Egyesületnél szokásunk, hogy iskolai tanításhoz igazodva őszi és tavaszi félévről, valamint téli…
Négy találkozás. Mád, Göteborg, Tångagärde és Budapest

Négy találkozás. Mád, Göteborg, Tångagärde és Budapest

A budapesti Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (korábbi nevén: Szent István Egyetem) dísztermében gyűltünk össze ünnepélyesen, boldogan és…
A Kőrösi a tångagärdei házban

A Kőrösi a tångagärdei házban

Már amikor befordulok a házhoz vezető bekötőútra, arra gondolok, most hány kaptárt látok majd a kert túlsó végében.…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME