Interjú Papp Kálmán filatelistával

Az 1956-os forradalom leverése után menekülni kényszerült emberek megmentésére, befogadására Svédország tette meg az első lépéseket. Id. Papp Kálmán családja az első befogadottak között volt. Vele és egyik fiával már sokszor találkoztam Kristianstadi Egyesület rendezvényein, legutóbb a forradalom 60. emlékünnepélyén, melyen nem csak itt élő gyermeke, hanem Németországban élő lánya és veje is jelen volt. Ezt a ritka alkalmat használtam fel arra, hogy megkérjem ifj. Papp Kálmán nyugalmazott tanárt, szenvedélyes és hozzáértő bélyeggyűjtőt, meséljen családjuk sorsának alakulásáról.

Hol születtél, mikor, mesélj szüleidről, oszd meg velünk gyermekkorod kedves és kevésbé derűs emlékeit.

1946. május 21. Ekkor születtem Szentgotthárdon, vagyis a városhoz tartózó, az osztrák határhoz egészen közeli Zsida faluban. Parasztcsaládból származom, mint jóformán mindenki a falunkból. Hárman voltunk testvérek, én voltam a középső. Gyermekkoromat boldognak mondhatom. A falu közepén állt a házunk, ott gyülekeztek a falusi srácok, sokat játszottunk, sokszor reggeltől estig. Főleg futballozni szerettem nagyon. Most is emlékszem még arra a szomorú napra, mikor elvesztettük a futball VB döntőt Bernben. Mint „futballistára” (nyolc éves!), felejthetetlen benyomást gyakorolt reám. Egy másik gyermekkori kellemetlenség az volt, hogy elég sokszor kellet tehenet őriznem, amit nagyon unalmasnak találtam. De hát ez, úgy gondolom, mindig is hozzátartozott a falusi élethez. 

Hova jártál iskolába? Hány éves voltál, milyen körülmények között hagytad el szüleiddel, testvéreiddel együtt Magyarországot?

Az első négy évet a kis falusi iskolánkban töltöttem. Az 5-ik osztályt bent a városban, Szentgotthárdon kezdtem el, de alig hogy elkezdtem, hirtelen mindent ott kellett hagynunk.10 éves voltam, mikor családunknak el kellett hagyni Magyarországot. Apukám aktívan részt vett az 56-os eseményekben, tagja volt a megalakult helyi Nemzeti Bizottságnak, rendeleteket vitt végbe. Amikor november 4-én a rádióból hallottunk az orosz támadásról, egyszerre el kellett dönteni, mi legyen velünk. Vasárnap volt, testvéremmel még elmentünk a reggeli misére. Vége sem volt még az istentiszteletnek, mikor nagypapám betoppant a templomba és szólt, hogy haza kell mennünk, veszély van, közelednek az oroszok. A mise félbeszakadt, mindenki haza sietett. Otthon szüleim gyorsan összepakolták a legszükségesebbet, tudván hogy Apukám veszélyben van. Jó szomszédunk, kinek lova és szekere is volt, még aznap délelőtt átvitt minket a szomszéd osztrák faluba, Nagyfalvára (Mogersdorf), ahol őneki rokonai is voltak. Ezért a szívességért később fél évi börtönbüntetésre ítélték el őt

Mesélj disszidálásotok állomásairól, mikor és hol sikerült letelepednetek?

Mogersdorfból még aznap tovább utaztunk vonattal Leobenig, ahol egy nagy sportarénában helyeztek el bennünket. Itt csak nyolc napot kellett töltenünk. November 14-én már a svédországi Ystadba érkeztünk. Mi voltunk a legelső menekültek, utánunk jött a nagy hullám. Svédország volt az első ország, mely magyar menekülteket fogadott, de mi egész véletlenül kerültünk ide. Tudniillik, mi Amerikába akartunk menni, mert ott voltak rokonaink. Ezt tudattuk is a svéd hatóságokkal, és beadtuk a kivándorlási kérvényt Amerikába. Két éven belül megkaptuk az amerikai bevándorlási engedélyt. Ekkortájban már volt lakásunk, mindkét szülőmnek munkája, mi gyerekek meg iskolába jártunk, kezdtük megszokni az új hazánkat. Összeült a családi tanács, és eldöntöttük, hogy itt maradunk, nem kezdünk mindent újra még egyszer Amerikában.

Hogyan alakult az életed?  Hol tanultad meg a nyelvet, milyen iskolát, egyetemet jártál ki?

Tehát Ystadban, Saltsjöbaden hotelben a tenger mellett töltöttük az első hónapokat, de már ´57 tavaszán felkerültünk Smålandba. Vetlandán kívül, egy üresen álló tanyán helyeztek el. Itt kezdtünk mi gyerekek iskolába járni, szüleim meg munka után nézni, ami a rossz közlekedési viszonyok miatt nem volt a legegyszerűbb dolog. Körülbelül másfél év után beköltöztünk Vetlanda városába, amelyben megmaradtunk, és mindig is svédországi „szülővárosunknak “ nevezzük.

A svéd nyelv elsajátításáról csak jó emlékeim vannak, minden valahogy  „természetesen” történt. Az 50-es években alig volt bevándorló itt Svédországban, mi magyarok voltunk az első nagyobb csoport. Iskolában, munkahelyen csak svédekkel voltunk körülvéve. A nyelv, mint minden gyerekre, ránk ragadt. Azt hiszem, nagyjából egy év eltelte után már elég jól ment a svéd, mivel osztálytársaim abba hagyták a kuncogást (fnissandet) ha hangosan kellett olvasnom. Az érettségit is Vetlandában végeztem el 1966-ban. Ez után a Lundi Egyetemen folytattam nyelvtanulmányaimat, angol-francia szakra gondoltam bejutni a tanárképzőbe, de ez a kombináció nagyon népszerű volt, és ezért nagy volt a konkurencia abban az időben. (Ma egészen más a helyzet!). Ezért hozzá vettem még a németet is, és így simán bejutottam.

Hol telepedtél le, hol és milyen minőségben kezdtél el dolgozni?

Az első állásomat itt Osbyben kaptam 1973-ban, és itt is fejeztem be tanári tevékenységemet 40 év után. A kezdetben az állásom fel volt osztva a felső tagozat (högstadiet) angol-német és a gimnázium, német-francia között, de az utolsó 20 évben csak a gimnáziumban dolgoztam.

Szüleid, testvéreid sorsa hogyan alakult?

Szüleim hűek maradtak Vetlandához, mely helység a család találkozási csomópontjává alakult az évek alatt, egészen 2007-ig, amikor idős koruk miatt leköltöztek Osbyba, ahol Apám mindmáig jó egészségnek örvendve él. Nővérem először Stockholmba, majd később a 80-as években, családjával együtt Németországba költözött, de sűrűn jönnek svéd „óhazájukba” látogatásra. Öcsém maradt legtovább a szüleim közelében, mielőtt végleg Kalmarban kötött ki.

Hogyan alakult a magánéleted?

1966-ban mertünk először hazalátogatni, nagy izgalmak közepette. Akkor találkoztam a szülőfalumban jövendő feleségemmel. Az esküvőt 1974-ben, Szentgotthárdon tartottuk. Egy éven belül már kint volt ő is Svédországban. Gyorsan megtanulta a nyelvet, és letette a szükséges pótvizsgákat egészségügyből, hogy folytatni tudja szülésznői szakmáját. 19 évet dolgozott mint szülésznő a kristianstadi megyei kórházban, amikor váratlanul, alig 51 évesen, egy nagyon rosszindulatú rákbetegség elragadta őt. Ilyet nem lehet elfelejteni. Egy csodálatos kisfiunk született, aki az egyetemi tanulmányai után, egy svéd barátjával egy sikeres kereskedelmi rádióállomást alapított, a Fun Radio-t a 95,3 Mh frekvencián. Helyi adásról van szó, a studio Lundban van, de interneten az egész országban fogható.

Szabadidődben mivel foglalkozol?

Olvasás, bélyeggyűjtés, levélírás a fő elfoglaltságom, és még elég jól bírom a rendszeres futást. Sok bélyegkapcsolatom van a nagyvilágban, és csak hagyományos levelezés által lehet bélyeget küldeni egymásnak, ezt az internet nem tudja elvégezni.

Hogyan ismerkedtél meg a bélyeggyűjtéssel? Hogyan kerültél kapcsolatba a filatéliával, filatelistákkal?

Már kiskoromban, még Magyarországon megismerkedtem a bélyegekkel. Apukámnak volt egy kis gyűjteménye, gondolom ez serkentett engem is. De tudom, úgy is volt, hogy ezekben az időkben, és még a következő évtizedekben is, nagyon népszerű volt a bélyeggyűjtés. A legtöbb gyerek és felnőtt, rövidebb vagy hosszabb ideig gyűjtögetett bélyegeket.

Mikor és hogyan kezdtél szakosodni, mely téma keltette fel az érdeklődésedet, és miért éppen az?

Ma már rengeteg mennyiségű bélyeg van kiadva, országonként is, az egész világon, ezért nehéz összehozni komplett ország-gyűjteményeket. Minden gyűjtő kiválaszt magának egy vagy több motívumot, ami neki tetszetős, állat, növény, sport, film, történelem stb., a választék határtalan. Te magad döntöd el, mi férjen bele és mi nem. Én többek között a festészetet választottam még ifjú koromban, ami azt eredményezte, hogy ma, az albumaim oldalain, mint „mini múzeumok”, megtalálhatók a világmúzeumok legismertebb festményei. A nyelvek iránti érdeklődésemet nem tudtam a kezdetben a filatéliával kombinálni. Csak később, kb. 25 éve villant át bennem, hogy nyelveket, kihaltakat és élőket, írásban, bélyegen is lehet tanulmányozni. Így lett főtémám az Írás története. Tudom, hogy ez egy nehéz tematika, Skandináviában egyedülálló a gyűjteményem, és Európában is nagyon ritkán fordul elő. Talán ennek is köszönhetem, hogy a 2015-ben tartott londoni világkiállításon, EUROPHILEX Stamp Exhibition, az én gyűjteményem képviselte Svédországot a tematikán belüli úgynevezett Nyílt Osztályban. (a Nyílt Osztály, azaz Open Class azt jelenti, hogy egy gyűjtemény nem-filatéliai, tehát a bélyegeken kívül mást is tartalmazhat).

Milyen kapcsolatod van a különböző országok gyűjtőivel, mennyire mélyedtél el a választott témában?

Sok ország gyűjtőjével voltam, és vagyok hosszabb vagy rövidebb ideig kapcsolatban. Általában egy-két levélváltás, vagy befejezett csere után megszűnik a kapcsolat, de nem ritkán hosszú távú barátság is kialakul, és kölcsönös, személyi látogatáshoz is vezethet. Így fordult meg nálunk már francia és belga gyűjtő is, és nekem is sikerült Shanghajban egy nagyon jó kínai barátomnál bekopogni.

A betűk és különféle írásmódszerek története egy izgalmas tanulmány. Természetesnek vesszük a naponta használt betűinket, nem gondolván arra, hogyan alakultak ilyenné, mint amilyenek. Miért olyan különösek a kínaiak „betűi”? Miért kellett az óegyiptomiaknak olyan szépen és bonyodalmasan rajzolni, hogy valamit leírjanak? Erre mind vannak válaszok. Könnyű volt elmélyedni a betűink hátterébe.

Milyen kapcsolatod van az anyaországi illetve a svédországi magyar filatelistákkal?

Van egy nagyon jó budapesti gyűjtő barátom, így kapcsolatban állok a magyar filatéliával. Itt Svédországban rendszeres látogatója vagyok a helyi bélyeggyűjtők gyűléseinek, és mint kiállító, az országos filatéliai egyesületnek (Sveriges Filatelistförbund) is tagja vagyok.

Mi a tapasztalatod? Mostanában erősödik, vagy gyengül az érdeklődés a bélyeggyűjtés iránt? Szerinted melyik az a korosztály, melyet biztatni kellene arra, hogy ismerkedjenek meg ezzel a szép és hasznos hobbyval?

Sajnos a bélyeg iránti érdeklődés erősen visszaesett mindenhol, az egész nyugati világban. Az egyetlen kivétel Kína, ahol emelkedőben van. Ott az iskolában is buzdítják a gyerekeket gyűjtésre, mert észrevették, hogy a bélyeggyűjtő gyerekek többet tudnak például földrajzból, mint a nem gyűjtők.

A mai korosztályok, minden szinten, teljesen el vannak foglalva a mostani modern, digitális játékszerekkel. Legtöbb levelezés elektronikus úton történik, bélyeg nélkül. Vannak talán, akik nem is tudják, mire kell használni egy bélyeget. Sajnos, nem tudom, hogy lehetne az ifjúság érdeklődését a gyűjtés felé irányítani, de felnőttként sem késő elkezdeni a bélyeggyűjtést. Válassz egy motívumot (vagy országot), ami valóban érdekel, mélyedj bele a gyűjtés örömébe. Új világok és lehetőségek nyílnak fel előtted. A kellemes időtöltés mellett észre sem veszed, hogy tudós lettél a választott tematikádban.

Köszönöm szépen a beszélgetést.

Kérdezett Tóth Ildikó