- Miért jelentkeztél a programba?

A Kőrösi Csoma Sándor Programra egy barátnőm hívta fel a figyelmet, aki Berlinben ösztöndíjas. Amikor meghallottam, hogy van ilyen lehetőség, azonnal azt éreztem, hogy ezt nekem találták ki: mivel a magyar népi kultúra mindennapi éltető elemem (népzenélek és lovagolok),  - miként azt a bemutatkozó szövegemben is írtam - mindig is vágytam arra, hogy megmutathassak valamit másoknak is a magyarság szellemiségéből, kultúrájából. Nagyon szerettem volna a külföldi magyarsággal valahogyan kapcsolatba kerülni a munkám által is, a diaszpórában élők közösségi életét valahogyan segíteni, hiszen az 1956-os forradalom által a mi családunk is részesült a szétszakítottság fájdalmában, amikor a még tizenéves nagybátyám és nagynéném vándorolt ki Nyugatra, otthon hagyva nagyszüleimet és édesapámat.

- Mit tudsz hozzáadni a diaszpóra életéhez, az identitás megőrzésének erősítéséhez?

Én elsősorban gyermekfoglalkozásokat tartok a Tavaszi Szél szervezésében, Orbán Eszterrel együtt Göteborgban, illetve Halmstadban a Halmstadi Barátság Magyar Egyesület szervezésében. Nagyon nagy öröm számomra, hogy nagyrészt a gyermekekkel tölthetem az időmet, hiszen rengeteg reményt és bizalmat adnak a jövőre vonatkozóan: elképesztően csodálatosak a kicsinyek a maguk jóságával, nyers tisztaságával és azzal, hogy az állandó jelenben élnek.   Tudjuk, hogy mennyire fontos az anyanyelv megtartása és fejlesztése az ember életében: hatalmas kognitív és lelki fejlődést eredményez a nyelvi és kulturális gyökerek ápolása, ezek közül különösen fontosak a népi narratívák (népmesék és egyéb történetek) identitásformáló és pszichikailag erősítő hatásai. Úgy érzem, bizonyos szempontból könnyű dolgom van: ezeknek a rendkívül nyitott és szeretetteljes gyermekeknek kell adnom azáltal, hogy magyarul szólok hozzájuk, mesélek nekik, játszunk, énekelek és kézműveskedem velük. Amit nyújtanom kell, az szerintem egy stabil, szeretetteljes felnőtt attitűdje, aki magyarul beszél hozzájuk, miközben ők a többi magyar gyermekkel egy közösségben vannak.

-Mik az eddigi tapasztalataid?

Ahogy a fentiekben is írtam, a gyermeki közegben nyitottságot és igényt találtam a munkámra, de megmondom őszintén a felnőttek világában is abszolút látom ezt a pozitív hozzáállást felém. Az itteni magyarság összetartó erejét példaértékűnek tartom a magyar diaszpórában, még az esetleges konfliktusok, az annyit emlegetett „széthúzás” ellenére is. Ezek is azt mutatják, mekkora érzelmi energiákkal vannak jelen az emberek az egyesületekben, magyarul mennyire szívükön viselik a magyarság sorsát itt.

- Véleményed szerint mik jelentik a legnagyobb kihívást? Mik okozták a legnagyobb meglepetést?

A kihívást számomra az jelenti, hogy úgy érzem, nagyon stabilan és karizmatikus kell (kellene) viselkednem, hiszen az, amit csinálok, sok emberre hatással van. Abban még fejlődnöm kell, hogyan irányítsak, illetve hogy hatással legyek másokra, pedig szervezőként erre szükség lenne. Meglepetést az a nagy rendszer okozott, amit a svédországi magyar közösségek alkotnak: úgy látom, hogy más országokhoz képest itt egy figyelemreméltóan együttműködő (egymást nyomon követő) egyesületi rendszer van.

-Mit élvezel legjobban ebben a munkában?

Az eddigi válaszaimból is kiderül, hogy azt szeretem a legjobban, ha a gyerekekkel lehetek együtt. Nagyon örömteli érzés továbbá, hogy a közösségbe belecsöppenve úgy érzem,  egy szerető,  nagy családba érkeztem. Ez nem a munkámhoz kötődik, de el kell mondjam, hogy számomra különleges élmény, hogy a Kárpát-medence ennyi pontjáról érkező magyarral találkozom itt: magyar szakosként nagyon élvezem, hogy egy Észak-Európai országban tapasztalhatom meg azt a magyar közösségiséget, amiről korábban nem is álmodtam, hogy része lehet az életemnek. Ha összeülünk beszélgetni, gyakran a Kárpát-medence legkülönbözőbb részeiről érkező magyarokkal lehetek együtt, baráti közösségben, miközben mindenki a maga nyelvjárásában beszél.

- Mondj el három meglepő és izgalmas dolgot magadról!

1. Egy ideig egy marketingcégnél dolgoztam Budapesten, de belső indíttatásra úgy döntöttem, hogy felállok a számítógép mellől, és nagy utazásba kezdek: tavaly télen és tavasszal hónapokig jártam svájci és olasz szerzetesi közösségeket, ahol segédkeztem a vendégfogadásnál, és lelki vezetést is kaptam. A cél az életem elmélyültebbé és tudatosabbá tétele volt. Életem legszebb hónapjai voltak ezek.

2. Egyszer nagyon szeretnék egy regényt írni. Irodalomtudomány szakirányon végeztem a Pázmányon, és nagyon izgalmasnak találom, ha egy történet sok narrációs rétegből épül fel és ezek a rétegek egy rejtett mintázatot alkotnak.

3. Nagyon szeretek lovagolni, de nem a klasszikus angol stílusban, hanem nyereg nélkül, kis ázsiai lovakon, kint a szabad természetben. Amikor csak tehetem (sajnos nagyon ritkán), olyan helyre utazom, ahol erre van lehetőségem.

Kérdezett: Kovács Gábor