- Második Kőrösi ösztöndíjas évedet töltöd Halmstadban. Miben különbözik ez a második év számodra az elsőtől – akár szakmailag, akár személyesen?

Mindenképpen különbséget jelent, hogy míg első alkalommal egy teljesen új közösségbe jöttem, addig másodjára már egy ismert környezetbe tértem vissza. Ez nagy könnyebbséget jelentett, hiszen már pontosan tudtam, milyen feladatok vannak, milyen üggyel kit lehet keresni. Tulajdonképpen a betanulás időszakát megspóroltuk azzal, hogy vissza tudtam jönni. Az első időszakban több egyesületi taggal is baráti viszony alakult ki, ez is mindenképpen egy fontos tényező volt abban, hogy második alakalommal is ide pályáztam.

Ami viszont különbség, hogy új ösztöndíjas társaim vannak, és most egész más karakterű kollégákkal kell ugyanolyan közös programokat csinálni, mint az előzőekkel. Ez amennyire furcsa, annyira izgalmas is.

- Tudsz valami mást, újat hozzáadni idén a közösség életéhez, vagy a tavalyi, már ismert és gyümölcsöző hozzáállást kamatoztatod tovább?

Az egyesület profilja eléggé szerteágazó, így már első alkalommal is több területen lehetőségem volt próbára tenni magam. Alapvetően én tánccal pályáztam az ösztöndíjra, szerencsére van lehetőségem ezzel foglalkozni, hiszen Halmstadban és Ljungbyban is van tánccsoport. Ezt már elkezdte az előttem itt lévő ösztöndíjas, Komáromi Kristóf, és én is folytattam mindkét ösztöndíjas időszak alatt.

A szokásos egyesületi programok mellett azért új feladatok is akadnak mindig, például, hogy az 1956-os műsor nem közös turné volt, hanem egy történelmi előadást tartottunk Zsuppán Klaudiával. Vagy a SOMIT táborok, ahol a fő programszervező, Hartmann Barbi, mindig nagyon izgalmas és érdekes feladatokkal bíz meg. Neki köszönhetően tudtam meg nagyon sok dolgot a disznóvágás hagyományairól, vagy lettem egész jó kolbásztöltésben. Ezek mind olyan dolgok, amikkel valószínűleg nem találkoztam volna, ha nem pályázok másodszor is.

Ugyanakkor az egyesület működése nem változott sokat, így a már évek óta működő programok, mint a bálok, sportkörök, SMOSZ előadások jelentik az alapot, ehhez jön hozzá, amit mi, ösztöndíjasok tudunk.

- Miben változtál, fejlődtél tavaly óta, van-e valami amiben érzed, hogy érettebbé váltál a Kőrösi ösztöndíj alatt?

Amiben különbséget érzek, hogy mivel többségében ismerem már azokat, akik az egyesületi programokra járnak Halmstadban, vagy akár a SOMIT-on, így most sokkal jobban fel lehet készülni egy-egy feladatra, tudom, hogy mit várnak el. A legtöbbet, azt hiszem, a halmstadi egyesület jégkorong csapatának kapujában fejlődtem. Tavaly télen kezdtem el barátkozni a sportággal és a csapattal, azóta viszont az egyik legkedvesebb egyesületi program, amikor szombaton reggel 7-kor készülődünk jégre lépni.

- Mi jelenti számodra a kihívást? Történt-e valami, ami idén komoly meglepetést okozott itt a svédországi magyarok életében?

A halmstadi bálon felléptünk a halmstadi és Ljungby-i táncosokkal, arra felkészülni például jó kihívás volt. Ugyanakkor élveztem is azt a munkát, elég kevés próbával kellett több új táncot megtanulni, koreográfiát csinálni belőle, és kigyakorolni. Ilyenből lehetne több. 

Meglepetés nagyon nem ért, ha csak az nem, hogy októberben kaptunk egy új ösztöndíjast személyedben, és a gyerekfoglalkozásoknak új lendületet adtál Halmstadban. Még meglepett az is, amikor a SOMIT kolbásztöltő versenyére készültünk Szabó Pistivel, nem tudtuk, honnan szerzünk majd kolbásztöltő eszközt, de végül kiderült, szinte minden második barátunk rendelkezik ilyennel.

- Miért szeretsz Svédországban lenni? Mik tetszenek itt és mi tetszik a magyarországi életvitelben?

Ami tetszik itt, hogy nagyon nyugodtak az emberek. Mondjuk néha túlságosan is, főleg a közlekedésben. A halmstadi magyar közösségben pedig ami leginkább tetszik, hogy nagyon segítőkészek egymás felé. Én másfél éve ismerem őket, de ha bármiben segítség kellett, azonnal kaptam, több irányból is, olyanoktól is, akikre nem is számítottam. Ugyanakkor a pesti pörgés azért hiányzik. Svédország talán jobban tetszik reggeltől délutánig, de az estéket tekintve Magyarország a nyerő.

- Mondj három meglepő és izgalmas dolgot magadról!

1. 14 évesen zsonglőr és egykerekű biciklis számmal felléptünk a barátaimmal a Fővárosi Nagycirkuszban.

2. Van pálinkafőző-mester végzettségem.

3. Egyszer indultam szolfézs versenyen (a jó zárás az lenne, hogy meg is nyertem, de nem, utolsó lettem…)

Kérdezett: Zsuppán Klaudia