A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Óriási felelősség külföldön magyarnak lenni!

Nemrég felkérést kaptam, hogy készítsek interjút Lázár Oszkárral, én pedig örömmel tettem eleget a feladatnak. Ilyenkor az ember sok mindent hall, sokat tanul: én most leckét kaptam szerénységből, alázatból, hiszen ahogy Oszkárék fogadtak otthonukban – barátságosan, mintha csak a szokásos kávéra ugrottam volna be –, felejthetetlen.

IMG20201006123420

Lázár Oszkár neve joggal ismert a nyelvkutatók tudományos körében, hiszen „magyarórákat adott a stockholmi egyetem magyar intézetében […], 1975 és 1981 között […] a finnugrisztika magántanáraként tevékenykedett”, majd „1982-től egyetemi lektorként a lundi egyetem finnugor intézetének vezetője lett”. Lázár Oszkár „Lundba kerülése [...] gyakorlatilag megerősítette a magyar nyelv pozícióját a dél-svédországi egyetemen […] és munkássága révén fellendült a hungarológiai aktivitás. Az intézet megalapítása óta négy doktori disszertációt védtek meg, tízévenként egyet.” (Larsson, Lars-Gunnar: Hungarológia Svédországban. http://epa.oszk.hu/01300/01368/00008/pdf/1995_4_055-065.pdf)

Berecki Emőke: Oszkár, te hogyan lettél Lundban tanszékvezető?

Lázár Oszkár: Ja, a 80-as években már mozgott a világ, a Szovjetunió bizonytalan volt és az akkori észt tanár elment Amerikába, hogy ott az észt képviseletet vezesse. Akkor megkért engem, mivel én ismertem ezeket a nyelveket, hogy jöjjek le Lundba. És itt Lundban nagy örömmel fogadtak, már hallották a híremet, nevemet, jártam Dániában és Svédországban vizsgáztatni. Én meg szívesen jöttem, bár mindig nehéz volt megértenem a malmőit. A dánt könnyebben értettem, mint a malmői svédet. Itt meg nevettek rajtam, hogy dánul vizsgáztatok és nem értem a svédet? Hát mondom, furcsa, de hát a malmői elég furcsa tájszólás. Aztán megtanulja az ember.

BE: És természetesnek tűnik…

LO: Teljesen természetesnek. Én ma már azon csodálkozom, hogy mért csodálkoztam annak idején a malmőin.

BE: Úgy hallottam, hogy te több nyelvet is elsajátítottál.

LO: Igen, néhányat.

BE: Az idegen nyelvek iránti érdeklődésed miből fakadt?

LO: Gyerekkorom óta bennem volt, tudniillik Egerben – ahonnan én származom – és a környékén laktak szlávok is, akik jól beszéltek magyarul, de az anyanyelvük szlovák volt. Nekem meg a fülemet mindig zavarta, hogy ők más nyelvet beszéltek és mindig érdekelt, úgyhogy nagyon korán kezdtem foglalkozni az idegen nyelvekkel. És én nagyon szerettem, mert minden nyelv hoz valami újat, valami érdekeset, ami a többi nyelvben nincs meg és ezért nagyon izgalmas. Úgyhogy emlékszem, hogy annak idején a pártközpontból kiküldött ellenőr csodálkozott, hogy én annyira hálálkodtam, amikor engem a Lenin intézetbe (ami egy korábbi katolikus egyházi intézet volt, még mindig ott voltak a szentképek a falon) küldtek oroszt tanulni. De én tudtam, hogy annak, aki a finnugor nyelvekkel akar foglalkozni, annak jól, sőt nagyon jól kell tudnia oroszul, mert a finnugor nyelvek többnyire a volt Szovjetunió területén voltak fellelhetőek.

BE: Még milyen nyelvekkel kerültél kapcsolatba életed során?

LO: Elég sok nyelvvel, nem érdemes ezeket részletezni…

BE: Volt, amit szívesebben tanultál?

LO: Először a némettel kezdtem foglalkozni, mert Magyarországon a német volt a fontos. De igen hamar rájöttem, hogy a német nem elég, mert annyi sok más nyelv van és mindenik a maga módján érdekes, mert abban van valami, ami a németben nincs. Úgyhogy én ugyan a németet szerettem, kedveltem, foglalkoztam is vele, ugyanakkor a többi nyelvvel is.

BE: Ha már nyelvtanulásról beszélünk… Szerinted hogyan lehet egyensúlyt tartani egy mai Svédországban élő magyar kisgyermek életében?

LO: Úgy, hogy a szülők beszéljenek magyarul. Feltétlenül! Tudniillik, amit a gyerek kisgyermek korában tanul meg, azt egész életén át tudja és a szülők különben sem tudnak jól svédül, mert ők is bevándoroltak, tehát hibásan beszélnek svédül, ezért elengedhetetlen, hogy a szülők az anyanyelvükön beszéljenek a gyermekkel. Akkor a gyermek is megtanul, de közben mivel óvodába, iskolába kerül, ott megtanul kitűnően svédül, és akkor mind a két nyelv megy, sőt több is, mint az én esetemben. És ennek semmi akadálya nincs. Minél több nyelvet tud az ember, annál több dolgot ért meg és annál több országot, embert ismer meg.

BE: Te hogyan élted meg a magyarságodat Svédországban?

LO: Én továbbra is magyarnak érzem magam, amellett, hogy Magyarországra nem mennék vissza, mert sok olyan dolog van, amivel nem értek egyet. Szívesebben vagyok Svédországban, mert az a benyomásom, hogy itt szabadabban kritizálhatok és mondhatok véleményt, mint Magyarországon, sajnos. Lehet, hogy tévedek, remélem, hogy tévedek, de ilyen benyomásom van.

BE: Mit üzensz a mai fiataloknak, akik kiköltöznek Svédországba Magyarországról vagy Erdélyből?

LO: Maradhatnak nyugodtan itt, de soha ne felejtsék el azt, hogy ők magyarok. És ők itt Magyarországot képviselik a svédek szemében, tehát nekik úgy kell viselkedniük, hogy Magyarországnak ne legyen rossz hírneve. Sosem szabad csalni, mert akkor a magyarságot bélyegzik meg. Tehát egy óriási felelősség külföldön magyarnak lenni. És én mindig vigyáztam, hogy semmit ne csináljak, amit a magyarok ellen fordíthatnak.

BE: Hogyan látod, a Híradónak ebben van felelőssége?

LO: Van felelőssége és fontos szerepe. Éppen ezért addig, ameddig én a Híradónak is dolgoztam, elejétől fogva fontos volt a kettős a cél: egyrészt, hogy megmaradjanak magyarnak, másrészt, hogy úgy maradjanak meg magyarnak, hogy a svédek ne mondhassanak semmi rosszat rólunk. És valóban, minden országban van jó is meg rossz is. Magyarországon is, Svédországban is, és én annak örülök, hogy a svédeknek szabad mondanom a kritikát, nem haragszanak meg. Sőt, hálásak azért, hogy az ember kritizál, mert látják, hogy az ember jóindulatúan kritizál, nem azért, hogy rosszat mondjon, hanem azért, hogy próbáljon segíteni, és ez a fontos. Hogy mindig próbáljon segíteni.

BE: Amúgy te hogyan kerültél kapcsolatba a Híradóval?

LO: Ja, hogyan kerültem? Hát én annak idején Stockholmban laktam sokáig, huszonegy-néhány évig. Amikor a magyarok kezdtek Svédországban szövetséget alapítani, én ott voltam és felkértek, hogy segítsek nekik. Én pedig nagyon szívesen segítettem, mert engem úgyis érdekeltek a magyarsággal kapcsolatos dolgok.

BE: Milyen kérdések voltak, amik titeket foglalkoztattak annak idején a Híradónál?

LO: Elsősorban a magyarok beilleszkedése Svédországba, illetve, hogy az milyen nehézségekkel jár. Sokan nem akarták megérteni, hogy miért kell, amilyen gyorsan csak lehet megtanulni svédül. Mondom azért, mert ha svédül tanultok, azzal együtt megtanuljátok azt is, hogy milyen az ország, hogyan gondolkodnak a svédek, és hogyan kell hozzájuk alkalmazkodni anélkül, hogy felmondanád a magyarságodat.

BE: Ez akkor is fontos kérdés volt?

LO: Ez mindig fontos kérdés. Ma is.

BE: Mit üzensz a mai Híradó olvasójának?

LO: Maradjanak magyarok, svédországi magyarok és mindig úgy viselkedjenek, hogy a magyarok jó hírneve megmaradjon. Mert a magyaroknak jó hírneve volt itt annak idején, mikor én még Stockholmban voltam: a svédek tudták, hogy a magyarok szépen dolgoznak, és hogy nem svédellenesek, sőt.

BE: Szabadidődben mit szeretsz csinálni?

LO: Olvasni rengeteget. Főleg olvasni.

BE: Miket szoktál olvasni?

LO: Mindenfélét. Főleg regényeket, de szakkönyveket is, minél több szakirodalmat, különösen most, hogy ugye digitálisan is fönt vannak. Az ember rengeteget tanul, hiszen így ellenőrizni tudja, hogy jól értette-e azt, amit olvasott vagy sem.

IMG20201006123808

BE: Az írás iránti érdeklődésed hogyan kezdődött?

LO: Ja, én mint kisgyerek is nagyon érdeklődtem minden iránt, amit a felnőttek csináltak. Emlékszem, jártam ki velük Egerben a szőlőbe kapálni és akkor az öregek mindig meséltek nekem, amiből rengeteget tanultam. Mindig kérdeztem és nekik meg tetszett, hogy ez a kis kölyök mindig kérdez, ugye. Igen, mert engem érdekelt, hogy mi miért van.

BE: Írni szoktál még?

LO: Nagyon ritkán.

BE: És mi az, amiről a legszívesebben írtál?

LO: Pontosan az, ami nekem a szívemen annyira van: magyarnak maradni. Svédországban élni és itt a magyar nevet megőrizni. Ez a legfontosabb nekem.

BE: Ez egy nagyon szép üzenet… A család milyen szerepet játszik az életedben?

LO: Nagyon fontos! Én továbbra is tartom a magyarországi családtagokkal a kapcsolatot. Jó, nem járok Magyarországra, nehéz, ugye volt öt évvel ezelőtt egy bénulásom, nem tudok könnyen mozogni, bár szívesen mennék. De annak örülök, hogy nem velem történt az, ami sok fiatallal. Hogy húszévesek nem tudtak beszélni, amikor ilyen módon lebénultak. Nekem csak a mozgásom korlátozódott, de a nyelvem nem bénult, a gondolkodásom nem bénult, úgyhogy… Most lenne a 65 éves érettségi találkozóm.

BE: Isten éltessen! Ha behunyod a szemed és elképzeled, hogy valahol vagy, akkor hol szeretnél legszívesebben lenni?

LO: (hosszú csend) Itt, mert azért itt élek már 65 éve és ezt az országot nagyon megszerettem, azért, mert itt szabad kritizálni, véleményt mondani. És az embert nem csukják börtönbe, ha véleményt mond.

BE: Akkor te egy kritikus embernek tartod magad?

LO: Én segíteni akaró kritikus embernek tartom magam. Aki nem azért kritizál, hogy lemocskolja, hanem hogy ha lehet, segítsen, mert az a fontos. Ott van a felelősség: aki kritizál, csak úgy kritizáljon, hogyha azzal segíteni tud, különben meg fogja be a száját, inkább hallgasson!

BE: Számodra mi a legfontosabb az életben?

LO: Amikor háború volt és bombáztak bennünket és visszaemlékszem, anyáméknak mondtam, hogy ne menjünk le a pincébe, mert ha a bomba arra van, akkor nem tudunk kijönni, akkor ott halunk meg. Nem mentünk le a pincébe, a bomba nem ránk csapott le, hanem a mellettünk levő házra. Több ember meghalt, több ember megsebesült, de mi ki tudtunk jönni, hogy segítsünk a romokat eltakarítani, a sebesülteket kihúzni, a halottakat szintén. Mert valóban az a legfontosabb, hogy az ember tudjon segíteni. Csak annak van értelme…

BE: Úgy érzed, hogy a mai emberben megvan még ez a segíteni akarás?

LO: Megvan ma is, mindenkiben megvan. Csak nem mindenkiben egyformán, hanem különböző mértékben.

 

Legyen akkor ez a végszó.

 

Lázár Oszkárnak ezúton is megköszönöm a beszélgetést, egy élmény volt. Tartsa meg az Isten egészségben, szeretetben!

 
Angelica Olsson kiállítása Göteborgban,a KCV galériában, 2021 áprilisában

Angelica Olsson kiállítása Göteborgban,a KCV galériában, 2021 áprilisában

Képzőművészet 2021. október 07.
Fekete és szürke négyzetes felületek montázsai különböző változatokban, nagyon munkásan és személyes kézírással – valahogy ez a kiállítás látogató első benyomása, az egy vajdasági művésztelepet is megjárt svéd művésznő „What remains are future ruins”vagy svédül „Det som återstår är framtida…
Tovább

Egyesületek

Lovagi torna és királyi étkek a Tavaszi Szél évnyitó táborában

Lovagi torna és királyi étkek a Tavaszi Szél évnyitó táborában

Új vezetőséggel, de a korábban megszokott lelkesedéssel és izgalommal kezdte meg az előttünk álló tanévet a göteborgi Tavaszi…
Viszlát nyár, jó volt veled!

Viszlát nyár, jó volt veled!

Élménybeszámoló a malmői Pannónia klubból. A nyár ismét mozgalmasan telt. Több kisebb-nagyobb lélegzetű programunk volt, sok időt töltöttünk…
Hírek a malmői Hungaroclubból 0821

Hírek a malmői Hungaroclubból 0821

A koronavírus miatt az év első öt hónapjában egyesületünk nem talákozott zárt helyiségben. Áprilisban tagjaink egy része szabadtéri…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME