1999-ben született és hatéves kora óta a „futballpályán ragadt”. 12 éves korában szerződött az FTC-hez, szerepelt az U17-es és az U19-es magyar válogatottban, 2019 februárja óta pedig már a felnőtt nemzeti csapat tagja. 2020 júniusa óta a göteborgi Kopparbergs csapatát erősíti – de korábban a német Bayern München, a francia Fleury és az olasz Juventus figyelmét is felkeltette. Csiki Annával beszélgettem a női foci megítéléséről, arról, hogy milyen kihívásokkal szembesült nőként a pályán, és persze az új, svédországi életéről is esett néhány szó.

 

Berecki Emőke: Anna, mit jelent számodra, hogy te vagy Magyarország egyik legnagyobb tehetsége? Milyen feladataid vannak?

Csiki Anna: Természetesen jólesik, ha megkapom ezt a jelzőt, de egyáltalán nem foglalkozom ezzel. Csak a saját dolgomra koncentrálok és igyekszem folyamatosan építeni magam. Az egész eddigi pályafutásomra ez volt a jellemző – mindig lépésről lépésre haladtam és nagyon sok munkával jutottam el oda, ahol most vagyok. Mint nagyon sok labdarúgó, én is felelősnek érzem magam, hogy példát mutassak a pályán és azon kívül is az életemmel a fiatalabbak számára. Igyekszem egy példa lenni előttük és megmutatni, hogy alázattal és kitartással nagyon sok mindent el lehet érni.

BE: Honnan ered ez a szenvedélyes fociszereteted? Korábbi interjúidban azt hallottam/olvastam, hogy több sportot is kipróbáltál, például hosszú ideig lovagoltál. Miért pont a foci mellett döntöttél?

CSA: Mikor kicsi voltam, mindennap reggeltől estig az udvaron voltam, nagyon nehéz volt engem bevinni a házba, még sötétedés után is. Édesapám lovas edző, az udvarunkban van a lovardánk, így magával értetődő volt, hogy lovagolni biztosan fogok. De apa nem csak a lovaglást, hanem nagyon sok más sportot is megmutatott nekem, így kezdtünk el focizni is. Éveken keresztül lovagoltam, kézilabdáztam, teniszeztem, úsztam és fociztam. Volt, hogy mindet egy időben… Aztán 12 évesen meg kellett hozni a döntést: mit szeretnék a legkomolyabban folytatni? A foci mellett döntöttem, pedig akkor még ilyen helyzetben sem volt a magyar női labdarúgás, mint most. Volt nagyjából 2000 igazolt női labdarúgó az országban, akik hobbiként munka után eljártak focizni. Ma már szerencsére ennél sokkal komolyabb klubok vannak otthon, ma már meg lehet élni a női labdarúgásból. Ötéves voltam, mikor apa először elvitt a martonvásári Mustang SE-be egy edzésre. Akkor nagyon megijesztett, mikor megláttam, hogy a pályán csak fiúk vannak, úgyhogy gyorsan szóltam is apának, hogy menjünk haza. Egy évig még otthon az udvaron és a nappaliban folytattuk a focit, mikor szóltam neki, hogy szeretnék megint elmenni egy edzésre, azóta ott ragadtam a futballpályán…

 

BE: Azt is mesélted már korábbi interjúban, hogy például németül is azért tanultál meg az iskolában, hogy majd könnyebb legyen később, ha majd egy Bundesliga csapatban játszol, mivel ez az egyik álmod. Miért pont a Bundesliga? Miben más a német foci, mint a többi?

CSA: Már egészen kiskorom óta tudatosan építettem magam, ilyen volt ez is, mikor negyedik osztályban el kellett dönteni, hogy melyik idegen nyelvet szeretném először tanulni. Gondolkozás nélkül a német mellett döntöttem, ugyanis már akkor a Bayern München volt a kedvenc csapatom és az volt az álmom, hogyha nagy leszek, a Bayernben fogok focizni! A német bajnokság Európa egyik legerősebb bajnoksága, és ki tudja, mit hoz az élet, lehet, egyszer még én is megfordulok ott...

 

BE: Ez a tudatos tervezés, készülés a céljaid megvalósítása érdekében, mennyire jellemző általában az életedre? Alapvetően egy tervező típus vagy?

CSA: Szeretem, ha nagyjából tudom, mi lesz holnap, vagy jövő héten, de ennek ellenére eléggé spontán ember is vagyok, szeretem a hirtelen jött programokat, ötleteket. Nehéz úgy nagyon előre tervezni egy labdarúgónak, főleg ebben a jelenlegi pandémiás időszakban. Mire valamit megtervezel, addigra lemondják, vagy törlik a programot. Nem volt könnyű ezt megszokni, de Svédországban ez is sokkal könnyebb a víruskezelés miatt, itt kevésbé korlátozzák a mindennapokat szabályokkal. De a csapattal majdnem mindennap csinálunk valamit spontán és én ezt nagyon élvezem, nem unatkozom.

BE: Győzd meg, kérlek, azt az olvasót, aki alapvetően nem érdeklődik a foci iránt, hogy üljön le a TV elé és nézzen végig egy mérkőzést!

CSA: Meggyőzni nem szeretnék senkit, egyedül arra tudom esetleg megkérni, hogy adjon egy esélyt nekünk, hogy megmutathassuk legalább, mit is tudunk valójában. Mindannyian 15-20 éve focizunk, úgyhogy valamit muszáj tudnunk… Szerencsére szerte a világon már nagyon sok ember tetszését nyertük el. Csak megemlíteném, hogy tavaly nyáron a svédek világbajnoki bronzérmét a göteborgi Götaplatsen-en több mint 25 000 ember ünnepelte együtt a válogatottal!

 

BE: Ez valóban egy nagyon szép eredmény! Amúgy Magyarországon milyen a női foci megítélése? Milyen különbséget vélsz felfedezni más országokkal összehasonlítva?

CSA: Sajnos otthon még mindig kevesen ismerik el és nézik a női focit. Az utóbbi években egyre több kislány kezdett el focizni, de sajnos még mindig elképesztően kevesen vagyunk például a svédekhez képest. Népszerűsítenünk kell minden adandó alkalommal, de talán a leginkább úgy tudnánk felhívni magunkra a figyelmet, ha sikereket érnénk el a válogatottal. Egy világeseményre való kijutással biztos sok ember szimpátiáját nyernénk el.

 

BE: Milyen volt a gyermekkorod? Nehéz volt, sok áldozattal járt, hogy eljuss erre a szintre?

CSA: Az élsport, bármilyen sportágról is beszélünk, nagyon sok lemondással jár, sok mozi meghívás, korcsolyázás, szülinapi bulik lemondásával, de ennek ellenére rengeteget ad is. Én mindig inkább erről az oldaláról közelítem meg. A sportnak köszönhetően rengeteg életre szóló barátságot kötöttem, nagyon sok helyen jártam szerte a világon, ahova lehet, hogy soha nem jutottam volna el, ha nincs nekem ez a foci iránti alázatom és szeretetem. Természetesen voltak nehezebb pillanatok, mélypontok, de a családom mindig mellettem volt és mindenen átsegítettek. Nélkülük sehol nem lennék.

 

BE: A stílusodon változtattál a kezdetekhez képest?

CSA: Igyekeztem mindig a földön maradni. Természetesen formált az élet engem is, de nem vagyok az a típusú játékos, aki egy jobb meccs után megváltozik, vagy máshogy szól a többiekhez. Szerintem ugyanaz az ember vagyok, aki 12 évesen mindent félretéve iskolát váltott, csak a foci kedvéért, hogy az álmait meg tudja valósítani. A futball iránti rajongásom, elhivatottságom talán még erősebb, mint valaha.

 

BE: Ki tudsz kapcsolni a nap végén?

CSA: Focin kívüli kikapcsolódásként szeretek nagyon társasozni, biciklizni, moziba járni, kirándulni, de igazából nem is a tevékenység a fontos nekem, hanem a társaság. A családom és a barátaim társaságában lényegében mindegy mit csinálunk, akkor tudok igazán feltöltődni, mikor velük vagyok.

 

BE: Szeretettel beszélsz például édesapádról… Milyen szerepet játszik számodra a család?

CSA: Ahogy már említettem, a családom nélkül biztosan nem tartanék itt. Nagyon sokat segítettek, terelgettek az úton és mindig számíthattam rájuk. Voltak nehezebb időszakok, de az ő támogatásuk végig töretlen volt. A szüleim Marosvásárhelyen születtek, a rokonok nagy többsége még mindig ott él. Nekem Vásárhely a második otthonom, nagyon sok erőt ad, ha csak pár napra is „hazamehetek” meglátogatni a nagyszüleimet, unokatestvéreimet. Büszke vagyok rá, hogy erdélyi vagyok.

 

BE: Milyen érzés magyarként Svédországban játszanod? Egyáltalán a külföldi élet, mennyiben másabb, mint otthon lenni?

CSA: Nagy dolognak tartom és büszke vagyok rá, hogy Svédországban futballozhatom. Európa egyik legjobb női bajnoksága, rengeteg sztár játékossal és nagy klubokkal. Az, hogy ide igazoltam, biztosan a legjobb döntés volt. Azt érzem minden szempontból, hogy a legjobb helyen vagyok!

Utólag mesélték a lányok, hogy mikor megtudták, hogy egy magyar játékos érkezik a csapatba, nagyon meglepődtek, mert korábban nem volt erre példa. Nem sok magyar női játékos játszott előttem Svédországban, de remélem, ezzel megnyitottam egy kaput a magyar és a svéd női labdarúgás között és egyre több magyar játékos fog az évek során ide igazolni.

BE: Hogy telik Svédországban? Jól érzed magad? Milyenek az emberek? Sikerült felvenned a kapcsolatot itteni magyarokkal? Mesélj egy kicsit a mindennapjaidról!

CSA: Nagyon jól érzem magam Svédországban, álmaimban nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar és könnyen befogadnak a csapattársak, hogy ennyire otthonosan fogom érezni magam kevesebb, mint fél év alatt. Nagyon vidám és nyitott mindenki, ami nagyban megkönnyíti egy külföldi első pár hónapját. Hozzám ez a svéd nyugodtság, lazaság nagyon illik, már a lányok is mondták, hogy pont olyan vagyok, mint egy svéd, nem stresszelek túl semmit. Több magyarral is felvettem a kapcsolatot, voltak, akik sokat segítettek az elmúlt hónapokban és nagyon jólesik, hogy azt érzem, bármikor számíthatok rájuk.

 

BE: Hol látod magad 2-5-10 év múlva? Mik a céljaid: általában és a svéd csapatban?

CSA: Első és legfontosabb célom, hogy svéd bajnokok legyünk. Már csak 3 mérkőzés van a szezonból és a mi kezünkben van a sorsunk. Bízom benne, hogy sikerrel tudjuk venni a következő meccseket. Mással jelenleg nem foglalkozom, csak ez lebeg a szemem előtt. Nyilatkoztam már korábban többször, hogy a legnagyobb álmaim közé tartozik a Bajnokok Ligája döntőjében való szereplés, illetve a magyar válogatottal egy világeseményre való kijutás. Úgy érzem, fiatal vagyok még, és ha minden jól alakul, akár mindkettőt megvalósíthatom... Ami biztos: én mindent meg fogok tenni, hogy sikerüljön!

 

BE: Kívánom, hogy álmaid, elképzeléseid megvalósuljanak, és ezzel, gondolom, nem vagyok egyedül, sokan drukkolnak neked. Ilyen fiatalon, ilyen szép eredményekkel a tarsolyodban, követendő példa. Főleg a mai világban, amikor a fiatalok többségét leginkább a digitális tartalmak, virtuális kapcsolatok kötik le és háttérbe szorul a fizikai aktivitás, a sport… Mit üzensz nekik?

CSA: Én is a fiatal generáció tagja vagyok, természetesen engem is meg lehet találni nagyjából minden közösségi oldalon, de engem annyira azért nem szippantott ez magába. Sok ember csak azért pörgeti a böngészőt, mert akkor kikapcsol az agya, nekem erre ott a foci. Minden edzésen és meccsen teljesen átvált az agyam és semmi más nincs, csak a foci, és csak arra összpontosítok. Szerintem mindenkinek meg kellene találnia azt az elfoglaltságot, sportot, ami nem az internet világa, de ugyanazt a hatást el tudja érni vele.