A Nissan folyó lenyűgöző látványa mellett kanyarogva érkezem Hyltebrukbe, a Halmstadtól 50 km-re fekvő kisvárosba. Itt található Éva művészeti galériája, ahol nagy szeretettel fogad. A fehér falakról többek között Petőfi és Szent István tekint le ránk, majd gyönyörű írásos minták, virágok, aktok, portrék, svéd és erdélyi tájak sorakoznak fel. Amit látok, az egy újszerű, élethű képi világ, mivel Éva több dimenzióban eleveníti meg képi motívumait. Egy tál frissen sütött pánkó mellett beszélgetünk el a művésznő életéről és arról, hogyan született meg a Hillman nevű új festészeti technika.

 

Daniel Éva festőművész

 

˗ Ha jól tudom Erdély szívéből, Sepsiszentgyörgyről kerültetek ki Svédországba 22 évvel ezelőtt családoddal együtt. Meséld el, hogyan kezdődött a kapcsolatod a festészettel szülőföldeden!

˗ Sepsiszentgyörgyön születtem, Háromszék megyében, gyönyörű festői környezetben, ahol a Kárpátok csipkés vonulata bezárja a magas fennsík horizontját. Már gyermekkoromban, kilenc évesen jelentkezett a tehetségem. Rajzolgattam, festegettem, de nem gondoltam arra, hogy ezt a tehetséget jobban kihasználjam. 1969-ben férjhez mentem Sándorhoz, és három fiúgyermeknek lettem az anyukája. 1978-ban a férjem képkeretezéssel dolgozott. Egy kis üzletet béreltünk, ahol én a nyitvatartási idő alatt gobelin képeket festettem, amiből nagyon sokat el tudtam adni, mivel a 70-es, 80-as években nagy divatja volt ezeknek. Egy alkalommal egy eredeti Munkácsy képet hoztak bekeretezni. Csodálatosan szép volt, egy kis falusi házikó a nyár színeivel. Sokáig nézegettem, majd azt mondtam, ezt én is meg tudnám festeni. Sándor elmosolyodott, és nem igazán hitt ebben. Én bizonygattam, hogy igen, és el is készítettem a másolatát. Miután kész lett, mindkét alkotást a megrendelő elé tettük, hogy válassza ki az eredetit. „Hát nem könnyű, - mondotta - tökéletesen egyforma”. Attól a perctől elkezdtem a művészi életem, majd munkáimat 1980-ban, az első kiállításomon mutattam be. 1982-1985 között a népművészeti iskolán festészet szakot hirdettek meg felvételi vizsgával. Ott is csak megerősítették bennem tehetségemet. Három év után jelesre vizsgáztam. Tanulmányaim alatt kétszer is országos első díjat nyertem a Bukaresti Országos Népművészeti versenyen, folyamatosan sok megrendelést kaptam, az ország több részéről vásárolták munkáimat, és külföldre, Németországba, Ausztriába, Magyarországra is eljutottak a képeim. Az öröm mellé, azonban üröm is társult. Nehéz éveket éltünk át, sokat zaklattak minket, napi rendszerességgel jöttek ellenőrizni, ingyen vittek el képeket, kétségbe vonták, hogy honnan származnak az anyagok, kötekedtek a számlákkal stb. Hosszú tanakodás után férjem úgy döntött, hogy elhagyja szülőhazáját, és megpróbál egy szabadabb életmódot folytatni, hogy gyerekei sorsa könnyebb legyen. 1988-ban sikerült a nagy lépés: Svédországban letelepedési engedélyt kaptak az akkor 18 éves Csaba fiunkkal együtt.

 

Egy évet és hat hónapot vártam otthon a két kisebbik fiammal, majd jött a forradalom. Csak ez után sikerült a 13 éves Jenővel és a 16 éves Sándorral kiutaznunk Svédországba, hogy megvalósuljon az, amire nagyon vártunk: hogy újra együtt legyünk.

 

 

˗Tudtad-e egyből folytatni a festői munkát új hazádban?

˗ A kalandos élet, a sok-sok megpróbáltatás és tragédia, bár kegyetlenül hangzik, inspirált, kedvezett az alkotási vágyamnak. Szabadidőmben folytattam a festést, mert az új hazában a szabadság eszméje adta az új ötleteket, gondolatokat, ami nagyon sokat jelent egy alkotó művész számára. Rövid idő után volt szerencsém kiállítani képeimet Svédországban is, bár ez nem volt könnyű. A konkurencia nagy volt, én pedig azon törtem a fejem, hogy mi újat vihetnék a festészetbe, mitől válhatnék egyedivé.

 

˗Ha jól tudom, ekkor jött közbe a betegséged.

˗ 1993-decemberében életmentő agyműtéten estem át a linköpingi kórház agysebészetén. A műtét 18 órán át tartott, és az orvosok az életemért küzdöttek. Miután felébredtem, kigondoltam egy új technikát, amit több hónapos lábadozásom alatt ki is fejlesztettem. Ezt az új festészeti technikát a műtétet végrehajtó professzorról Hillman eljárásnak kereszteltem el, hálám jeléül. A műtét óta, annak örömére, hogy élek, csak úgy buzognak fel a fejemből a színek és a formák. Több száz képet festettem az óta ezzel a technikával, de minden képem egyedi, még én sem tudok róla másolatot készíteni. Egy 2002-es torontói kiállításon, ahol Emri István főkonzul és Telc György professzor is beszédet mondtak, Dancs Rózsa sepsiszentgyörgyi származású kanadai újságíró, következőképpen méltatta alkotásaimat: „A 18 órás operációnál Éva is megtette azt a döbbenetes utat a koponyája körül, amit jóval előtte nagy írónk Karinthy Frigyes. Ez a tapasztalat nem könyvben fogalmazódott meg, hanem egy új képi világ született, egy olyan technika került a vászonra, mely több dimenzióban eleveníti meg a képi motívumait. A nézőpontok változtatásával festményei egy sajátos ritmusú világot alkotnak, az idő mozgásának illúzióját nyújtják”. Banner Zoltán művészettörténész Gábor Dénes hologramjához hasonlította, és egy újabb kitörésnek nevezte technikámat. Több év kemény munkája után, végül ez a technika vitte új útra a művészetemet.

 

 

˗Annak ellenére, hogy több nemzetközi kiállításod is volt az évek során, nem ismerik sokan a Hillman technikát.

˗ Igen, Svédországban voltak az első kiállításaim, ahol a Hillman eljárással készült képeimet állítottam ki. Hyltebruk, Värnamo és Halmstad után Stockholmban is több kiállításom volt mind a Magyar Házban, mind a svéd galériákban. Természetesen Magyarországra és Erdélybe is elvittem a képeimet, majd Kanadában és az Egyesült Államokban is jártak. Büszke vagyok arra, hogy szülővárosomban, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban is kiállíthattam, de most először érzem azt, hogy végre itt a lehetőség, hogy szélesebb körben is elterjedjen a képeim híre.

 

 

˗Mesélj nekünk erről!

˗ Ez év áprilisában érett be a sokévi munkám gyümölcse, melyet a médiában való szerepléseim nyomán fedezett fel egy művészettörténész, menedzser, szaktanácsadó és művészeti kritikus házaspár, akik személyesen átnézve munkáimat, egyéves szerződést kötöttek az új Hillman svéd-magyar többdimenziós kinetikus munkáimra. Munkáim távolléte nagy ürességet fog okozni, de majd újra megtelnek a fehér falak új alkotásokkal, látogatókat várva. A falak tövében képeim mellett meséket és verseket is írok, melyek remélem, örömet okoznak a gyermekeknek. A Híradónak is köszönöm, hogy figyelmet fordított rám, hogy minél több magyar ajkú testvérem megismerhesse a munkáimat, mert ez fontos számomra. Így nyer értelmet az, hogy nem a lemondást választottam, hanem az alkotást, a teremtést, és itt Svédországban sem feledem el szülőföldem szeretetét.

 

- Kedves Éva, mi csak gratulálni tudunk a svédországi magyarok nevében, és büszkék vagyunk rád. Kívánunk sok sikert, és reméljük, hogy még sok új több dimenziós alkotásodat láthatjuk a jövőben!

 

Kérdezett: Balogh Erika