Vakációzni érkezett Kaposvárról Svédországba, de itt talált új otthonra. Kitartása és céltudatossága új környezetében sem hagyta cserben. Szenvedélye a kerékpározás, melyben szinte nem ismer határt, szüntelenül az új kihívásokat keresi. Maratonozóként és Cross Country versenyeken egyaránt megméretteti magát, és nem kis dicsőségünkre, a célba érés gyakran egyenesen a dobogóhoz vezet. Szabadidejében edz, biciklizik és újra biciklizik, mindemellett szakít időt a magyar közösségi munkára is.  Tavaly tavasztól a SOMIT vezetőségének tagja.

 

 

- Kicsit gondban vagyok a megnevezéssel, lehet-e hobbinak nevezni esetedben a kerékpározást, mikor szinte a teljes életed ennek szolgálatába rendezted be… Erre azt hiszem, még visszatérünk, most kezdjük a nagyon kezdetektől. Háromkerekű, gyerek bicikli pótkerékkel, és már érezted, hogy ez a paripa neked termett? Mikor kezdtél komolyabban érdeklődni a kerékpározás iránt?

 

- Szerintem háromkerekűvel gurultam ki erre a világra, de elég hamar jött az egy nyomtávú jármű, ami a kitámasztó kerekeket is elvesztette már két és fél éves koromban. Innen, mivel motoros családból származom, egyenes út vezetett a moto­crosshoz, amit négy és fél éves koromtól űztem. Akkoriban nem volt divat még Magyarországon a gyerek cross, így nem igazán versenyeztem. Kaposvári vagyok, ott egy kis biciklis klub elkezdett kisebb Moun­tainbike versenyeket szervezni, amikre mindig kölcsönbiciklivel mentem, de edzés nélkül sikerült majdnem minden futamot megnyernem, a legrosszabb helyezésem 2. volt. Ezt követően sok mindenbe belevágtam, de semmi nem nyerte el a tetszésemet eléggé. Röplabdáztam, karatéztam, kajakoztam, de valami mindig hiányzott. Rájöttem, hogy mi az: a kerék. Hirtelen felindulásból elkezdtem cirkuszi egykerekűvel járni, és profi segítséggel elég magas szintre sikerült emelni a tudásomat, még vándorcirkuszban is felléptem néhány alkalommal.

 

- Nem is jöhettél volna jobb helyre, mint Svédországba, hogy egy sportot megfelelő körülmények között űzhess, azonban mégsem lehetett könnyű az elindulás. Mi késztetett a kiköltözésre? Megtaláltad azonnal az utat a kerékpározáshoz?

 

- Még édesapám lévén van egy régi baráti kapcsolatunk egy svéd családdal, akikkel sok közös élményt éltünk át. Mikor az iskola vége felé közeledtem, rákérdeztem, hogy kinézhetek-e, ha vége a sulinak. Igent mondtak, de végül maradtam még egy Gépésztechnikusi ötöd évre, megszereztem a CNC gépkezelői és programozó szakmát, majd még két éven keresztül szerszámkészítőnek tanultam. Közben elvégeztem még egy osztrák gépésztechnikusit is, ami Ausztriában főiskolai végzettségnek számít. A középiskolás évek alatt több ízben részt vettem országos CAD (számítógépes 3 dimenziós rajzolás) versenyeken, amiken 1., 3., 4. és 7. helyezéseket sikerült elérnem. Ez a kis kitérő vezet rá arra, hogy mi is volt az indok, hogy kijöjjek. Mikor kijártam az iskolát, elkezdtem dolgozni egy építész cégnél, ahol épületek 3D-s látványtervét készítettem. A hozzáállásuk ösztönzött arra, hogy meneküljek. Ki kellett szellőztetni a fejemet, és két hétre kijöttem pihenni Svédországba. Úgy tűnik, hogy megállt velem az idő.

 

 

Mivel nem volt más közlekedési eszközöm, a főnökömnek pedig segítő kellett az edzéseihez, így kézenfekvő volt a bicikli. Miután közel fél évet végig tréningeztünk, próbára akartam tenni magamat. Varbergben rendezik a Bockstensturen nevű maraton távú versenyt, ahol az akkori nehéz, régi biciklimmel elindultam az 50 km-es távon, és ha nem vágta volna le pár helyi srác az utat, akkor megnyerhettem volna, így viszont csak 5. lettem. Revansot akartam venni, így hát megvásároltam az első komoly kerékpáromat, amivel bele kerültem a vérkeringésbe.

 

- A kerékpározás mellett a magyar közösségre is rátaláltál, olyannyira, hogy vezetőségi tagként segíted a SOMIT munkáját. Fontos volt számodra a magyarok társasága?

 

- Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a szűk kis csoportra, ahol évente négy alkalommal el tudunk tölteni pár kellemes napot. Olyan baráti kapcsolatok alakulnak ki ezeken a táborokon, amik a jövőben igazán összetartó közösséget alkotnak az év hátralévő napjaiban is. Igen, tavaly tavasszal bekerülhettem a vezetőségbe, amióta igazi elismerésem azoknak az embereknek, akik idejüket és energiájukat nem sajnálva, teljes odaadással tudják csinálni, hogy 50-70 személy jól érezhesse magát az összejövetelek alkalmával.

 

Fotó: Per Österberg

 

- Tavaly nem kis elkeseredésedre 0,03 másodperccel maradtál le a Västgöta kupa első helyéről. Ez a kudarc viszont nem tántorított el, hogy idén is kemény versenytervet kövess, több külföldi versennyel is. Mesélj egy kicsit az idei szezonodról, hogyan alakult eddig!

 

- Egy kis visszaemlékezés a tavaly novemberre, amikor megjelent a Varbergs Idrotten című kiskönyv, amiben a 2011-es évben, legjobb eredményeket elért versenyzők és klubok mutatkoztak be. Ebben a könyvben kaptam egy külön, pár soros bekezdést, magyarként.

 

Röviden összefoglalva vegyes érzelmekkel tölt el az idei szezon. Maratonozóként kezdtem, aztán tavaly már a rövidebb távú XC (Cross Country) versenyek is fontos szerepet játszottak a versenynaptáramban, idén viszont mondhatom, hogy teljesen háttérbe szorultak a hosszú távú versenyek. Egy elég csúnya térdsérüléssel küzdöttem egész évben, emiatt csak a kitartásom és fájdalomtűrő képességem vitt előre. Ezt a sportot nem lehet edzés nélkül űzni, nekem eddig sikerült a tavalyi edzésmennyiség töredékével is komolyan helytállni. Jelenleg, 12 verseny elteltével vezetem a bajnokságot 19 ponttal a 2. helyen álló srác előtt. Nagyon szoros volt egész évben a versengés, viszont büszkeséggel tölt el, hogy az év legelső versenye óta az én nevem szerepel az első helyen. A külföldi versenyekről egy kivételével le kellett mondanom idén, anyagi keret hiányában, viszont a zánkai 24 órást nem hagyhattam ki. Barátnőmmel vegyes páros kategóriában indulva a 3. helyet hoztuk el 114 kör teljesítésével, ami kb. 320 km tekerést jelentett terepen. Aki szeretne megtudni többet az éves eredményekről, az utána nézhet a http://hg112-mtb.blogspot.se/ oldalon.

 

- Nevezem továbbra is a hobbidnak a kerékpározást, ami nagy áldozatot követel tőled mind anyagilag, mind fizikálisan. Hogyan tudod mindezt egyeztetni a mindennapos „civil” életeddel, illetve fedezni anyagilag?

 

- Ahogy a svéd mondaná, én egy „Elitmotionär” vagyok, tehát teljes mértékben helyes a hobbi megnevezés amellett, hogy ez az életem. Amióta 2008-ban elkezdtem fanatikusan versenyezni, azóta mindenemet erre az egy lapra tettem fel. Sajnos ezen a szinten nem tudok átlépni. Van egy bizonyos láthatatlan korlát, amit nem lehet áttörni ennyi „szabadidővel”, mint amennyi nekem van. Mivel ez egy nagyon költségigényes sport, az anyagi hátteret pedig egyedül saját magamnak köszönhetem, így meg kell találni az egyensúlyt a munka, az edzések és az élet között. Nálam ez úgy néz ki, hogy tudjam finanszírozni a versenyzést, nem ritka, hogy napi 10-12 órát dolgozom, majd ezután megyek edzeni. Éljen a svéd nyár, hogy nyugodtan kint lehetek még este 10 után is az erdőben. És ugye lenne még az élet harmadik összetevőként. Hát az nincs, illetve egybeolvadt a sporttal. Április közepétől, október közepéig tart a szezon, és szinte minden hétvégén van legalább egy verseny, tehát a saját ágyamat elég ritkán látom év közben. Mégis nagy örömmel tölt el az, amikor meglátják az autómat a versenyeken, már messziről köszönnek a versenytársak, akik kivétel nélkül az északi népek közül kerülnek ki. Nem tudom, hogy mivel sikerült kiérdemelnem ezt a „tiszteletet”, de az biztos, hogy nagyon jól esik. És már a nevemet is ki tudják mondani.

 

 

- A fenti kérdéshez szorosan kapcsolódik, és már az elején feszegettem kicsit a gondolatot. Ennyi munka és jól megérdemelt sikerek mellett még mindig  jelentős energiát kell fektess abba, hogy mindezt fedezni tudd anyagilag. Talán pont ez az egyik fontos határvonal a profi szinten és a hobbiként űzött sportolás között… Látsz lehetőséget arra, hogy a jövőben a felszerelés, utazási költségek fedezése ne akadályozzon a terveidben és sikereiden?

 

- Ez a kérdés sajnos nagyon nagy aktualitással bír, mivel épp a hétvégi versenyen sikerült egy csúnya repedést összeszednem a biciklim vázán. Sajnos nem igazán tudom, hogy hogyan is tovább, mivel repedt vázzal még nagyobb lutri versenyezni, mint fék nélkül. A jelenlegi biciklim 55.000 korona értékű, aminek a cseréje kezd égető fontosságú lenni, de ahogy már mondtam, nagy nehézségeket okoz kigazdálkodni a mindennapos kiadások mellett azt az évi közel 100.000 koronát is, amibe például a tavalyi szezonom került, nem hogy egy új versenyeszközt megvenni. Egyszer minden tartalék elfogy, és egy versenyzőnek nincs annál rosszabb, mint mikor pénz hiánya miatt kell kihagynia futamokat. Egy külföldi versenyre való eljutás még nagyobb gondot okoz a távolság miatt, mint a nagy Svédországban elmenni mondjuk Varbergből Rättvikbe vagy Ludvikaba, de még akár csak a fővárost is említhetném, a maga 500 km-es távjával. 22-es csapdája a helyzetem. Ahhoz, hogy egy szponzor felfigyeljen rám, még jobb eredmények kellenének a nagyobb versenyeken, de a jobb pozíciókhoz több idő és több pénz kéne, amit edzésre tudok fordítani. A remény hal meg utoljára, álmodozni mindig is fogok arról, hogy egyszer felébredek és rendelkezésemre állnak azok a feltételek, lehetőségek, hogy megvalósíthassam titkos vágyaimat a versenyzéssel kapcsolatban.

 

 

- Kedves Gergő! Kívánjuk, hogy ezek a vágyak egyszer kézzelfoghatóvá váljanak, a versenyekhez pedig sok erőt és kitartást.

 

Kérdezett: Balogh Erzsébet