Moritz Lívia az Ághegy skandináviai magyar nyelvű irodalmi-kulturális lapfolyam műhely tagja. A skandináv tájak hű ábrázolója. Aktívan hozzájárul a magyar és svéd kultúra közötti hídépítéshez. 

A Híradó olvasóinak életútjáról, elhivatottságáról és hídépítői szerepvállalásáról beszélt.

 

Moritz Lívia

 

- Kedves Lívia! Svédországi magyar festőként két ország, két nemzet tagjai ismernek, találkozhattak alkotásaiddal. Most hadd ismerjenek meg jobban a Híradó olvasói is. Mesélj magadról, milyen út vezetett szülőföldedről Svédországba?

 

A házasság útján kerültem Svédországba. Véletlenül találkoztunk össze a férjemmel Magyarországon és 1995-ben összeházasodtunk. Mindkettőnknek második házassága ez. A lányom akkor már 21 éves volt, nem jöhetett ki, mert egyetemre járt. Minden rokonom Magyarországon van, de szerencsére sok magyar barátunk van itt Stockholmban, és sikerült bekapcsolódni az itteni magyarok körébe. Aki magyar és tenni akar magyarságáért, az megtalálja a honfitársait. 

 

– Gondolom egy művész nem szakmát választ, csak enged az elhivatottságnak. Hogyan és mikor döntöttél a festészet mellett?

 

Már gyermekkoromban is nagyon szerettem festeni, de az élet nem mindig alakul úgy, hogy azt csinálsz, amit szeretnél. 35 éves korom után kezdhettem el festeni, majd pedig itt kint, Svédországban.

Oszoli Piroskával egy véletlen folytán találkoztam. A Duna parton festett és én arra sétáltam. Beszédbe elegyedtünk, majd szoros kapcsolat, barátság alakult ki köztünk. Mint magán tanuló jártam hozzá. Dunaföldváron lakott, gyakran mentem el hozzá, ami mindig egy külön élmény volt. Ahogy bementem hozzá, mintha egy szigetre érkeztem volna, olyan szép és nyugodt volt ott minden. Az ember egy más dimenzióba került. És ez nagyon sokat számított. 

Majd Isten is segített, hogy itt is tudtam folytatni. A kórházban, ahol dolgozom, találkoztam Britt Qvarnströmmel, második tanárommal. Mint paciens volt bent, és nagyon sok festmény volt a szobájában.  Beszélgetni kezdtünk, elvittem neki a képeimet, majd a tanítványa lettem. Ő egész másféle tanárom volt, mint Oszoli Piroska, mert egy nagyon határozott tanár, de ugyanakkor fantasztikus ember. Szerencsém volt, hogy a véletlen két ilyen tanárral hozott össze. De az is nagyon fontos, hogy legyen az embernek egy olyan társa, aki lehetővé teszi az alkotást és támogatja azt. Nekem ilyen társam van. A férjem a kritikusom is, nagyon őszinte kritikusom.

– Svédországi magyarként két nemzet kultúrájából is ihletődhetsz. Mi jelenti számodra az inspirációforrást?

 

Amikor belevetettem magam a festészetbe, a svéd táj ihletett meg. Az itteni csodálatos természet, és az, hogy itt vigyáznak is rá. A táj borzasztóan megfogott. Az elején ugyanúgy festettem a képeimet, ahogy a táj kinézett. Azt  akartam megmutatni az otthoniaknak. 

Aztán egy idő után belevittem a saját érzéseimet. Azt hiszem, hogy színesebben festem le a tájat, mert magyar vagyok. A temperamentumom, a kultúrám más színeket is enged látni és láttatni. A csendélet is nagyon vonz. Pl. egy vázában levő virág úgy megfog, hogy rögtön le akarom festeni. Az utóbbi években a líra és az irodalom volt az inspirációm forrása. Olvasok egy verset, ami megihlet és festeni kezdek.

Tavaly négy kiállításom volt. Stockholm egyik önkormányzatában, Vallentunában pasztell képeimet állítottam ki. Aztán három kiállításom volt Magyarországon. Oda nagy, 80x100 cm-es, képekkel mentem. Mindegyik kép egy verset képvisel.

 

– Az olajfestészet mellett selyemfestéssel is dolgozol. Mesélj nekünk erről a technikáról!

 

A selyemfestés egy fellángolás volt az életemben. Kipróbáltam, egy ideig csináltam, de főleg helyhiány miatt abba maradt. Nem mondtam le róla teljesen, de egy ideig félre tettem. A 2009-as győri kiállításom címe Karinthy Skandináviában olajban és selyemben. Végigjártuk azokat a helyeket ahol Karinthy Frigyes annak idején agyoperációja alkalmából megfordult.  Kimentünk például Saltsjöbadenbe, ahol lábadozott. Elolvastam Karinthy Utazás a koponyám körül című írását, és ezek nyomán készültek el a kiállítás képei.

A következő kiállításom Karinthy Mártonnal közösen volt Budapesten a Karinthy szalonban, 2010 szeptemberében, Emlékezés Karinthy Frigyesre címmel. Karinthy Márton is végig járta azokat a helyeket, ahol nagyapja annak idején megfordult. Mindezt filmre vették, és ott a szalonban levetítették, a falakat az én festményeim díszítették.

 

– Legutóbbi vándorkiállításod Magyar Líra–Skandináv Tájak címet viselte, melyben festményeidet N. Szilágyi Nóra Budapesten élő költő versei ihlették. Hogyan folyt a közös munka?

 

A Karinthy szalonban találkoztam N. Szilágyi Nórával. Beszédbe elegyedtünk és kaptam tőle egy verses kötetet. Erre elkezdtem festeni. Ezeket a festményeket állítottam ki augusztusban Hévízen, szeptemberben Budán, majd októberben Budakeszin. N. Szilágyi Nóra ezután kiadatott egy versválogatást az én festményeimmel illusztrálva. 

Nagyon pozitívan értékelem ezt az együttműködést. Mondhatom „nyertem” ebből, hisz nem születtek volna meg ezek a festmények a versei nélkül.

 

– Monostori László írja rólad: „Az Ághegy skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyam műhely tagjaként, kiállított alkotásainak  középpontjában a hídépítő feladatát tekinti, a szórvány magyarság és az anyaország között, de nem utolsó sorban népszerűsíti a befogadó ország kultúráját is. " Te magad hogyan látod ezt a hídépítő feladatot?

 

Ezt valóban így érzem. A kiállításaim is ezt tükrözik: tartani a kapcsolatot az otthoni irodalommal, művészettel, kultúrával, azt itt megfesteni és propagálni. Így mindkét területen megismerhetik, láthatják. 

 

– Egy földhözragadt kérdés következik, de a kép teljességéhez óhatatlanul fel kell tennünk: milyennek látod a művészek, a művészet helyzetét ? Tavalytól festőkört is vezetsz Stockholm egyik önkormányzatának alkalmazásában. Van lehetősége a ma képzőművészének művészetéből megélni? 

 

Nem. Sajnos ez a válasz, hogy nem. Kórházban dolgozom. Itt sokat foglalkoznak az emberek pszichéjével. Nagyon sok a deprimált ember, mondhatni népbetegség. Danderyd (Stockholm) önkormányzat társadalmi irodája ezeknek az embereknek szervez foglalkozásokat, többféle aktivitás van. Engem kértek meg, hogy egy héten egyszer vezessem a festészetet. Szeretem ezt csinálni, a festés mellett beszélgetünk, zenét is hallgatunk.

 

– Mennyire sűrű az idei éved? Vannak-e tervek újabb kiállításra?

 

Mostanában verseket illusztrálok. Márciusban, majd októberben lesz kiállításom, ahol ezekből is láthatók lesznek A Karinthy kiállításom képeit pedig felajánlottam Karinthy Mártonnak, melyek a színházában lesznek kiállítva.

 

– Kedves Lívia! A Híradó nevében kívánjuk, hogy sok örömöd teljék még munkádban!

 

Kérdezett: Vígh Anna