- Kérlek, mesélj kicsit magadról! Mivel foglalkozol, hol élsz, mit szeretsz csinálni a szabadidődben?

Budapesten születtem és jelenleg is ott élek. Általános iskolába több helyre jártam egészen hatodikos koromig, amikor az Óbudai Gimnáziumba hat osztályos évfolyamába felvételt nyertem. A gimnázium elvégzése után először a gödöllői Szent István Egyetemen Agrármérnök szakra jártam egy fél évet, de tanulmányaim nem tartottak soká, mert a népzene, amellyel már kiskorom óta foglalkozok, más pályára szólított. Úgy döntöttem, jelentkezem néprajz szakra. Így az érettségi után egy évvel sikeres felvételt nyertem az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Karára néprajz-szerb szakára. Az egyetemet tavaly fejeztem be, szakdolgozatomat néprajz szakon zenei témában írtam, egy Észak-mezőségi falu, Búza prímásának életét, és repertoárját dolgoztam fel. A zenei megközelítésen keresztül a falu táncéletére és táncalkalmaira is kitértem. Szerb szakon, egy Magyarországon élő, szerb nemzetiségű író szépirodalmi művének néprajzi vonatkozásait vizsgáltam meg.

- Miért pont a szerb szakot választottad a néprajz mellé?

Abban az évben szakpárra lehetett csak jelentkezni. Nagymamám Újvidékről származik (Újvidék a mai Szerbia területén található, szerb nevén: Novi Sad), tőle tanulhattam szerbül gyerekként. A kiskoromban megszerzett, de már passzívvá vált tudást szerettem volna újjáéleszteni az egyetemen. Ez a tervem nem sikerült egészében, mert egy-két szón kívül más nem nagyon jött elő a tanulmányaim során, így ott rendesen meg kellett küzdenem a szak elvégzéséért. Mindezek ellenére a mai napig sem bántam meg, hogy ezt a szakot választottam a néprajz mellé, mert így lehetőségem nyílt ösztöndíjasként három hetet Belgrádban tölteni és az ottani egyetemen előadásokat hallgatni.

 

- Hogy kerültél kapcsolatba a magyar népzenével?

Általános iskolai, harmadik osztályosként kezdtem el klasszikus zenét hegedülni Bakó Enikő tanárnőnél. A hegedülés kezdeti nehézségei miatt, eleinte nem volt sikerélményem, ezért sokszor kedvetlenül jártam órára. Mikor már majdnem feladtam, szüleim vettek rá, hogy folytassam, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok nekik. Másfél év klasszikus hegedülés után Édesanyám egy gyerek-táncházban, fiatal fiúkat látott zenélni és ekkor ötlött fel benne, hátha szívesen játszanék én is népzenét. Megkérdezte a zenész fiatalok vezetőjét, Kiss Lászlót, hogy hol lehet népzenét tanulni. Laci bácsi útbaigazítása révén kerültem az Óbudai Népzenei Iskolába, ahol Ifjabb Csoóri Sándortól kezdtem el népzenét tanulni. Az első órán megtanított egy dallamot, majd lekísérte brácsán. A harmadik órán már a többi növendékével együtt zenéltük a megtanult dallamot. Ez az élmény, az együttzenélés öröme okozta azt, hogy onnantól kezdve jobb kedvvel jártam hegedülni és otthon is nagy lelkesedéssel gyakoroltam. Mivel átadásos tanítás folyt a zeneiskolában, tehát a Tanár úr mutatta, mi meg másoltuk, hamar elsajátítottuk a hallás utáni tanulást. Mindehhez az is kellett, hogy folyamatosan népzenét hallgassunk, hogy a fülünkbe másszon a zene lüktetése, stílusa és a dallamok.

 

Tizenkét- tizenhárom évesen, régi, sistergő felvételeket hallgattunk, és nagyon szerettük. Ez volt az, ami összekötött bennünket a zeneiskola falai között. Amikor elkezdtem hegedülni, otthon egészen másfajta zenék szóltak, de mostanra már a Beatles lemezek helyett népzenét hallgat az egész család. A zenélés hamar szerves részévé vált az életemnek, bekerültem a Nyirettyű együttesbe, amely csupa hasonló korú fiúból állt, mint jómagam. Ezzel a zenekarral kísértük rendszeresen a budakalászi Lenvirág Táncegyüttest. Ekkoriban tanultam meg, hogy mi az a zenekari próba, hogyan kell felkészülni egy-egy műsorra, milyen módon kell tisztességesen felöltözni a színpadra. Ez utóbbi bár jelentéktelennek tűnhet, mégsem az, hiszen az előadó a ruházatával és a produkciójával együtt tudja kifejezni, hogy mennyire tiszteli meg hallgatóságát.

 

- Jelenleg is játszol zenekarban?

Igen, jelenleg két zenekarnak vagyok aktív tagja és számos formációval dolgozom együtt, mint meghívott vendég. A Berka együttes és az Eszterlánc zenekar hegedűse vagyok. A Berka együttessel moldvai és gyimesi csángó zenét játszunk, az Eszterlánccal pedig az észak-mezőségi Búza zenéjét játsszuk. A két zenekar mellett, rendszeresen zenélek együtt a Békás bandával, amelynek tagjai gyermekkori jó barátaim. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az elmúlt időkben a Kobzos Együttes munkájában is részt vehettem.

 

 

- Miért jelentkeztél a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjára?

A zenélésen keresztül sok országba eljutottam. Az utazásaim során sok esetben kerültem kapcsolatba a diaszpórában élő magyarsággal, betekintést nyerhettem a helyzetükbe és világossá vált számomra, hogy mennyire fontos nekik magyarságuk megőrzése és kultúrájuk ápolása. Hannoverbe például 2010 óta félévente meghívtak bennünket, hogy tartsunk táncházat. Angliában három hónapot töltöttem, ez alatt az idő alatt aktív résztvevőjévé váltam a londoni magyar táncházi életnek. Mindkét országban azt tapasztaltam, hogy mind a mai napig nagy az érdeklődés a magyar rendezvények iránt. Ide kívánkozik a Kőrösi Csoma Sándor Program célja, amely a pályázati kiírásból idézve a következő: „Jelen programot annak érdekében hoztuk létre, hogy… a magyar közösségekben való tevékenységet és a Magyarországgal való kapcsolattartást ösztönözzük, azaz a magyar identitást megerősítsük”. Mivel nagymamám vajdasági, rokonaim határon túliak, erdélyi emberekkel a népzenén keresztül gyakorta kerültem kapcsolatba és szórványban élő magyarsággal is találkoztam, úgy éreztem végre jó lehetőség nyílt, hogy egy kicsit részese lehessek életüknek, és támogassam őket.

 

- Mit gondolsz, hogyan tudod segíteni a svédországi magyar egyesületek munkáját?

Igyekszem tudásom legjavát adni, szeretném, ha minél többet nyújthatnék, mint zenész és néprajzos egyaránt.

 

- Milyen módszerek, ötletek azok, amik számodra szimpatikusak az itteni emberekben, a szervezetek működésében, amit Magyarországon is megtanulhatnánk?

Úgy látom, hogy a szervezet (SMOSZ) működésének a mozgató rugója, a lelkesedés és elhivatottság. Lelkesedés, azért amit csinálnak, valamint elhivatottság a hazájuk, és minden magyar ember iránt. Az összefogás, ami itt megmutatkozik bármilyen terv véghezvitelében, például a Magyar Ház, vagy akár Hälleberga megvásárlásáért történő közös együttműködés, példaként szolgálhat, nem csak Magyarországnak, hanem az egész világ magyarságának. A közös célért félre teszi mindenki az önös érdekeit, és együttes erővel érik el a kitűzött célokat.

 

- Megítélésed szerint mire van leginkább szüksége a külhoni, és azon belül a svédországi magyaroknak?

Úgy érzem, nem tisztem megmondani, hogy mire van szükségük, valószínűleg ezt ők nálam sokkal, de sokkal jobban tudják. Azt viszont látom, hogy áldozatos munkával törekednek arra, hogy minél több külhonban élő magyart összefogjanak. Azt a sajnálatos tényt, hogy sok magyar kényszerült elhagyni szülőföldjét, úgy tudja a magyar nemzet az előnyére fordítani, ha összefog és megőrzi továbbra is a kapcsolatot az anyaországgal, illetve honfitársaival.

 

Kérdezett: Kántor Julianna