- Mesélj magadról: mondd el ki vagy, honnan jöttél, milyen céllal?

Kántor Julianna vagyok, Budapestről érkeztem Svédországba öt hónapra, hogy az itteni magyar egyesületek munkáját segíthessem.

Budapesten születtem és ott is élek, általános iskola után a Baár – Madas Református Gimnázium hatosztályos évfolyamába jártam, ott érettségiztem, majd utána felvételt nyertem az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Karára. Itt, az ELTE-n magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanárként végeztem, a diplomamunkámat egy délvidéki magyar szerző regény tetralógiájából írtam.

A második diplomámat magyar mint idegen nyelvből szereztem meg 2011-ben. Azért választottam ezt a szakot, mert ebben a tudományban komplexen benne vannak azok, amik érdekelnek és amiket nagyon szeretek tanulmányozni és oktatni is: a magyarságtudomány, a magyar nyelvészet, irodalom és történelem, a vallás, a magyar népzene, a nemzeti kultúra sajátosságai, a népszokások - hagyományok ismerete, és persze a magyar nyelv tanításának módszertana. Sokan azt gondolják, hogy aki magyar, az már bárkit meg tud tanítani erre a nyelvre – pedig ez nincs így. Ezért is számít ez a képesítés különlegességnek, és nagyon boldog vagyok, hogy ilyen végzettségem is van.

 

A magyar mint idegen nyelv szakos diplomadolgozatomat egy másik határon túli területről: Erdélyről írtam; ezen belül is második otthonomról, Szentegyházáról, ahova már tizenöt éve minden nyáron visszatérek. Itt, különösen a Hargitát járva, mindig megbékélek a világgal, ill. ez az a hely, ahol megismerkedhettem a bútorfestéssel, és ahol örök kapocs alakult ki köztem és a virágozott fenyőbútorok között. Szerencsés vagyok, hogy elsajátíthattam ennek a mesterségnek a fortélyait, és a harmadik vizsgamunkám ennek a témakörnek a kutatásáról szól.

 

 

- Mióta tanítasz külföldieket, hogyan tanítod a magyar mint idegen nyelvet?

Három éve tanítok: először a Balassi Bálint Intézetben oktattam külföldieket magyarra, aztán az ELTE-n is voltak csoportjaim, az elmúlt másfél évben pedig egy középiskolában tanítok bevándorlókat magyarra, valamint egy nyelviskolában is dolgozom. Nagyon szeretem a munkámat, igazi kihívásnak és csodálatos lehetőségnek tartom: a világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét taníthatom idegen ajkúaknak.

 

A nyelvtani szabályok és rendszerek megmagyarázása és tanítása mellett az óráimon is különös jelentőséget tulajdonítok a magyar nemzeti ünnepek, valamint a hagyományosan magyar szokások, jellegzetességek átadásának és elsajátításának. Erre több módszerem is van, először is, igyekszem mindezt játékos - közvetlen módon tenni. Diákjaimat sokszor viszem kirándulni is, és ott idegenvezetői ambícióimat is megvalósíthatom. Valamint a kézügyesség is fontos része a magyar óráimnak: sokszor festünk, rajzolunk, ill. az adott ünnephez kapcsolódóan mindig készítünk is valamit: karácsonykor gyertyát mártottunk, és szalmából karácsonyfa-díszt készítettünk, tavaly nyáron kenyeret sütöttünk, bőr-karkötőt készítettünk. Mivel végzett népi játszóház vezető is vagyok, ezért már igazolni is tudom, hogy értek a természetes anyagok (gyapjú, bőr, fa, szalma, gyékény, csuhé, gyöngy, …) felhasználásához, különféle megmunkálásához – és ezek oktatásához is, így segítségükkel még teljesebben tudom magyar hagyományainkat megőrizni, s átadni.

 

- Mi volt a motivációd, ami miatt jelentkeztél a KCSP ösztöndíjra?

Több okból jelentkeztem a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjára. Egy nagyon kedves volt egyetemi tanárom ajánlotta nekem ezt a pályázatot, amelyben közösségszervezőket keresnek külföldi magyar egyesületekbe. Ez a gondolat nagyon megtetszett, hiszen egyrészt azért lettem tanár, hogy átadhassam a tudásomat, és közösséget formálhassak, másrészt pedig azért, mert így segíthetek valami olyannal, amire szükség van, s amihez értek. A másik ok az volt, hogy úgy gondoltam, hogy ezzel az ösztöndíjjal magyarokkal fogok együttműködni, nekik fogok mindenfélét szervezni, tanítani, előadni, és nem külföldieknek, bevándorlóknak – akikkel amúgy otthon dolgozom. Így a világ magyarságának összetartozásán, összefogásán munkálkodhatok. Jelentkezésem harmadik oka pedig a kalandvágy és az utazás szeretete volt, hiszen így az öt hónap alatt megismerhetek és bejárhatok egy másik országot.

 

- Mióta itt vagy Svédországban, hogy érzed magad, mit gondolsz Svédországról?

Április elején érkeztem Svédországba, és azóta nagyon sok élménnyel gazdagodtam. Mikor megérkeztem, akkor nagyon jó érzés volt, hogy mindenki olyan szeretettel fogadott, mintha régi ismerős, rokon lennék – és azonnal bevontak a stockholmi magyar életbe. Az emberek kedvessége, figyelmessége és vendégszeretete nagyon jól esett, és azóta is megerősít abban, hogy van célja a jövetelemnek. Leginkább akkor érzem jól magam, ha sok tennivaló van, sok ember között lehetek, és igazán hasznos az ittlétem: legyen szó akár kézműves foglalkozásról, vagy előadástartásról, vagy bármilyen közösségi szerveznivalóról.

 

Hiszem, hogy okkal kerültem éppen Svédországba, és ez is erőt ad. Nagyon örülök, hogy már utazhattam többfelé: jártam Hällebergában és Uppsalaban is, és remélem, hogy ez a sor folytatódni fog! Az ország számomra nagyon békés kisugárzású, a sok fenyővel, erdővel, sziklákkal Erdélyt idézi nekem, a rengeteg tó és híd pedig éppen az energiát, varázst adja, és ugyanakkor élhető országot teremt. Tetszik a természetközeliség, hogy mindenhol hatalmas parkok, erdők vannak, és az emberek hozzáállása is más: valahogy nyugodtabbak, mint otthon. Stockholm pedig az első perctől fogva megigézett: a Gamla Stan szűk és hangulatos kis utcái, a kikötő fényei, a hidak, és a sok víz mindenfelé nagyon látványos, és megkapó. A varázslat pedig azóta is tart…

 

- Hiányzik - e a régi munkád, tanítványaid?

Igen, hiányzik. Most érettségiztek a legidősebb diákjaim magyar mint idegen nyelvből, a nyelviskolás tanítványomnak pedig sikerült a középfokú nyelvvizsgája – nagyon büszke vagyok rájuk! Nehéz volt őket otthagyni, és egy másik országban egy új, teljesen más lehetőségbe belevágni. A tanítás nem csak egy munka számomra, hanem igazi hivatás, amit szívvel-lélekkel csinálok, tehát nagyon sokat jelent nekem, ahogy a diákjaim is – persze, hogy hiányzik mindkettő. Remélem, hogy majd lesz lehetőségem magyar mint idegen nyelvet tanítani itt is. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy ideje volt most annak, hogy eljöjjek otthonról. Erre az ösztöndíjra most volt lehetőségem, és örülök, hogy a több mint ötszáz jelentkező közül bekerültem a 47-be.

 

- Mit gondolsz, mivel leszel több, amikor hazatérsz?

Hm, jó kérdés. Sok mindennel gazdagodtam már egy hónap alatt is, de teljes választ azért most még nehéz adni, térjünk vissza rá később, szeptember végén, jó?

Az utazási élmények mesélésébe most nem kezdek bele, de kettő számomra fontosat azért megemlítek. Az emberek nyugodtsága nagyon tetszik. Sokan kiegyensúlyozottabban élhetnek, mint az otthoniak. Eddig azt láttam, hogy senki nem kapkod, és mégis elkészül mindennel. Ezért itt is azt tanulom, hogy nem érdemes aggódni, mert attól semmi sem lesz sem jobb, sem rosszabb – akkor meg felesleges; ill. mindig kiderül, hogy a dolgok megoldódnak, ezért az aggódás ismét haszontalan.

 

A magyar szervezetek precíz, lelkiismeretes és lelkes munkamorálja is hatalmas érték számomra; jó, hogy most beleláthatok ebbe is, és megismerhetek néhány módszert, eltanulhatok ötleteket. Nagyon jó megtapasztalni, hogy sok különböző ember egy célért mennyire jól együtt tud dolgozni a másikkal, és a széthúzás helyett összeadódnak az energiáik, megsokszorozódik az erejük. Ezáltal valóban kiegészítik egymást, és így igazi közösséget alkotnak. Ez az összetartozás megvalósítása és fenntartása igazán példaértékű – amíg ilyen magyar közösségek vannak, addig okkal remélhetjük, hogy a magyarság megmarad a világon. Hálás vagyok azért, hogy ebbe az alkotó munkába én is teljesen természetesen bekapcsolódhattam.

 

Kérdezett: Komáromi Márton