Illés István 1933. június 24-én született Dávodon; innen indult el nehézségekkel övezett, de végül is sikeres életútjára. Dávodon volt akkoriban egy apácakolostor, ahol a kalocsai iskolanővérek tanítottak; ötévesként ide járt óvodába. A nővérek nagy hatással voltak a fiatal Illés Istvánra: gondoskodásuk, nevelésük egy életre adott célt, valamint támaszt és erőt a célok elérésére.

 

A következő állomás a bajai III. Béla Gimnázium, ahol a ciszterciek voltak további kibontakozásának irányítói. Az itt eltöltött évek adták meg a jó alapot, és itt kezdett tudatossá válni számára a jövő, az, hogy mindenképp építész akar lenni.

 

 

A négy gimnáziumi év után pécsi építészeti technikum lett a következő állomáshelye. Az itteni kollégiumi évek élénk közösségi életet és kapcsolatrendszer kiépítését is jelentették. A két év után megkapott ösztöndíj nagy könnyebbséget jelentett a még a nehéz helyzetben lévő dávodi családnak.

 

Pécsett a kemény tanulás mellett jutott idő sportolásra is. Főleg az akkor divatos röplabdázásra. Kb 8-10 városban volt ilyen iskola az országban; a közöttük szervezett röplabdabajnokságok új barátságokat, utazásokat, újabb kapcsolatokat eredményeztek.

 

Illés István ugyanakkor tagja volt az iskolai dalárdának is, amit nem szabad elfelejteni, hiszen a közösségi élet a megismerésnek, az alkotásnak alapja és elengedhetetlen kelléke.

 

A csodálatos és rendkívül eredményes négy év után a kérdés az volt, hogy hogyan tovább: munka vagy továbbtanulás a budapesti Műszaki Egyetemen. A munkalehetőség adva volt; csaknem válogatni lehetett a munkában, ha az embernek jó ajánlása volt (munkavállaláskor a megbízhatóság fontos tényező volt). A továbbtanulás, az egyetemre való bejutás szinte lehetetlen volt a túljelentkezés miatt.

 

Az egyszerűség kedvéért (t.i. hogy az egyetemek elkerüljék a tömeges jelentkezéseket) az iskolák ajánlottak 6-7 diákot egyetemi felvételre. Illés István az ajánlottak között volt. A felvételi vizsga után egy hónap múlva jött a hír: a felvételi sikerrel járt. Nagy volt az öröm a családban és a faluban, Dávodon. Szeptember elsején indulhatott az új élet a cél érdekében.

 

Az egyetem minimális összeg ellenében lakást biztosított egy kollégiumban. Egy volt Esterházy-palotát alakítottak át az építészhallgatók részére. Összesen kilencen laktak egy szobában, ahol az ágyakon kívül csupán egy zárható szekrény volt a berendezés. Tanulószoba és könyvtár is volt az épületben. Az étkezés (általában csak egytálétel volt) a menzán történt. Legtöbbször csak a maradékra – a repetára – volt igénye, lehetősége.

 

A kis társaság rövid időn belül összehangolódott és az otthoni csomagok csak elmélyítették a barátságot. A közös lakoma a sivár környezetben is mindig ünnepi légkört teremtett. Persze, nem szabad elfelejteni, hogy mind ez az ötvenes évek elején történik.

 

Az előadások, a tanulás, az egyetemi munka teljes lekötöttséget jelentett. Vizsgák félévkor és év végén voltak. Az építészeti tantárgyak mellett kötelezőek voltak még a katonai ismeretek, orosz nyelv és politikai gazdaságtan. Nyaranta egy-egy hónapos katonai kiképztábor fűszerezte a diákéveket Debrecenben. Ezt egy erdőben tartották nagyon primitív körülmények között, valamint felelőtlen, képzetlen vezetőkkel. A cél az volt, hogy ahol csak lehet piszkálják, valami módon sanyargassák az egyemistákat. A szerencsére egy hónap gyorsan eltelt.

 

A sok munka, tanulás mellett a sportolásra is jutott idő. Illés István ezidőtájt már az elsőosztályú Vörös Meteorban röplabdázott, és egy-két külföldi útra is eljutott a csapattal. Harmadév után nyári gyakorlat következett Kalocsán, ahol barátunk részt vett egy kaszárnya és repülőtér építésénél (a szovjet hadsereg részére…).

 

1956 szeptember elején az építészhallgatók új kollégiumba költöztek Budán, amely közelebb volt az egyetemhez és már csak hárman voltak egy szobában. Egyik szobatársa és jó barátja Varsa László volt. Nagy bizakodással és elhatározással indultak neki az utolsó évnek, amelynek végső célja az oklevél megszerzése lett volna. A történelem azonban másként rendelkezett.

 

Tizenegy év kommunista terror és a szovjetek jelenléte az országban mind-mind csak növelte a lakosság elégedetlenségét. A sivár hétköznapok, a megélhetési gondok, a pártelit és a dolgozó nép közötti nagy és áthidalhatatlan távolság, valamint az egypártrendszer változást kívánt, majd követelt. A panaszok, a kérések a vezetőknél süket fülekre találtak.Végső fokon ezért született meg a budapesti Műszaki Egyetem aulájában a 16 pont, amely összefoglalta a megoldásokat, követeléseket az ország népe számára. Az egyetemisták ezt egy felvonulás keretében el akarták juttatni a kormányhoz. Természetesen Illés István is részt vett e megmozdulásban.

 

A történések után útja furcsa fordulatokkal Dávodra vezetett, hogy aggódó szüleit és rokonságát meglátogassa. Két nap alatt tette meg a 180 km-t hazáig. A csodálatos 12 nap után jött a megtorlás, a szovjetek bevonulása és a forradalom letörése. Illés István is azon 200.000 magyar között volt, aki ekkor elhagyta az országot.

 

1957 február 6-án Jugoszlávia felé szökött; Neresnicában került menekülttáborba; innen 1957 tavaszán Svédországba érkezett, hogy új életet kezdjen. Lund és Rönninge után (ahol svédet és angolt tanult) a stockholmi főiskolán – KTH-n – folytatta abbahagyott építészeti tanulmányait. 1961-ben lediplomázottés hamarosan munkába állt.(1957-ben különben egész kis kolónia alakult ki a stockholmi Műszaki Egyetemen: ott tanult többek között Bonivárt László, †Galyas Károly, Illés István, Legát Ernő, †Paal Gusztáv, Révay László, Szőnyi László. Ehhez a kis csoporthoz lehet sorolni az itt egymásra talált volt bajai iskolatársakat is, akik itt Svédországban is fenntatották a kapcsolatot: †Illés György, Márton Imre, Pap Iván, †Szarka László és Tihanyi Mátyás.)

 

Stockholmban kezdi el pályafutását; innen Västeråsba költözik, majd 1967-ben családjával Uppsalat választja otthonául. Itt 1974-ben önálló építészeti irodát alapít.

Első katolikus templomát, a ”Vår Frus Kyrka” elnevezésűt – Mi Asszonyunk vagy Szeplőtelen Fogantatás templomát – John Taylor püspök szenteli fel 1974-ben Västeråsban. A háromhajós templom 200 személyt képes befogadni és a maga egyszerűségében mély benyomást kelt az emberben. Neves német és svéd művészek is közreműködtek a templom belsejének kialakításában és kivitelezésében. 

 

 

A kis tervezőcsapat kezdettől fogva igen eredményes: egymás után kapja a megrendeléseket különböző választékos feladatokra. Gyárépület, irodák, iskolák, lakótelepek, villák, öregotthon, templom terveit készítik sorozatban.

A hetvenes évek végén Illés István így foglalja össze gondolatait, törekvéseit:” A tervezésnél mindig végig kell gondolni azt, ami az élet feltételeihez tartozik, ami az életvitelben gyakran előfordul, meg amit igényel, amit kíván az ember. A tervezőknek össze kell fogniuk a szociológusokkal, psziológusokkal és közgazdászokkal, mert csak így lehet jó eredményt elérni”.

 

Uppsalában az 1940-es években a katolikus gyülekezet számára elegendő volt egy 50 férőhelyes kápolna. A város és az egyetem fejlődésének következtében ez hamarosan kicsinek bizonyult. 1985-ben felavatják a S:t Lars (Szent László) Központot az új templommal. A gyülekezet 2.500 tagja 70 nemzetiségből tevődik össze. A tevékenységeket ellátó szerzetesek a jezsuita rendhez tartoznak. Ugyancsak itt teljesítenek szolgálatot az apácák, Máriatestvérek is.

Az uppsalai S:t Lars katolikus templomot is az Illés-iroda tervezte. A templom tökéletesen beilleszkedik a természetes környezetbe; a hozzá tartozó parókia és közösségi termek összejövetelekre, iskolai munkára és egyébb foglalkozásra vannak kialakítva. A templom belseje arányaiban és építészeti megoldásában lenyűgöző annak ellenére, hogy majdnem teljesen dísztelen. A belteret a födém alatt ívelő fehér gerendázat, az egyszerű oltár, a csodálatos svéd üvegművészetet képviselő világítótestek és egy iparművész naiv vonalvezetésű, textilből készült keresztút-képei teszik vonzóvá. Ablakfestményein bibliai idézetek olvashatók több nyelven, köztük magyarul is. Amit még meg kell említeni, az a csodálatos és misztikus feszület, amely titokzatosan tükrözi a krisztusi jelenlétet. A különlegesen formált örökmécses jelzi, hogy katolikus templomban vagyunk. Az üvegablakok azt a benyomást keltik, hogy mi mindig az isteni fényben fürdünk, és ez éltet. A 220 személy befogadására alkalmas templomot Hubertus Brandenburg püspök szentelte fel 1985 októberében.

 

Az Illés-iroda még két evangélikus templomot is tervezett Uppsalában; ezek egyike a Lötenkyrka, amely mellett nemzetközi papnevelde is működik, és amely az EFS (Evangeliska Fosterlands Stiftelse) kötelékébe tartozik. Valaki meg is jegyzi a löteni templomról az interneten, hogy ”a katolikus építész bazilikát tervezett az evangélikus missziónak”. A templom 600 férőhelyes. Mivel külföldiek is tanulnak itt, a templomi felszereléshez tartoztak a padokba beszerelt fülhallgatók is (szimultán tolmácsoláshoz). A harangláb betonból,az épületen kívül épült 1991-ben; szerkezete teljesen nyitott. Az épületben megtaláljuk a hatalmas ebédlőt, a társalgókat, tanulószobákat és az egyszemélyes hálókat. A templom 1984–85-ben készült el; Bertil Werkström érsek és Kurt Åberg missziós elnök szentelte fel 1985 júniusában. Az építkezés akkor kb 16 millió koronába került.

A masik uppsalai templom a Tunabergskyrka; sok tárgyalás, egyeztetés után tervezik meg a 90-es évek elején. Kivitelezése és felszentelése 1996-ban történik. A felszentelést Tord Harlin uppsalai püspök végzi el. A templom befogadó képessége 150 személy. A mellette lévő társalgóban az ülőhelyek száma 80-90. A megrendelő a következőképpen fogalmazta meg a templomra vonatkozó elvárásait: szentség,tisztelet,közösség, nyíltság, őszinteség, érthetőség. Az irodának, a tervezőknek úgy kellett azt megvalósítani, hogy a templom a maga szimbólumaival az Isten háza legyen, nem akármilyen épület: ezt jelképezi a kereszt a tetőn, a harangláb homlokzatán és benn, az oltár felett; a szószéknél a felnyitott biblia és a keresztelőmedence. A templom egyes részleteinek a kidolgozását híres svéd képzőművészek végezték, így Silja Karlsson, Anja Lindhagen, Olof Sundqvist, Eva Spångberg, valamint Bärbel Neumann.

 

A harmadik katolikus templomot, a Heliga Trefaldighetskyrkát (Szentháromság templomát) Jakobsbergben 1999 októberében avatta fel Anders Arborelius püspök. Az érdekes az, hogy a középkor óta most avattak itt katolikus templomot a 25 nemzetiségből álló kb 1200 katolikus hívő részére. A cél az volt, hogy egy harmónikus egységet teremtsenek a kicsik, a fiatalok, a felnőttek és az idősek számára. Templomként adjon teret a szentmisének, a termek szolgáljanak elmélkedésre, olvasásra, előadások befogadására, a gyermekeknek pedig tanulásra és játékra.

 

 

Az út és vasút közé épült pirostéglás, masszív, kétszintes épület időtállónak, maradandónak épült. A belseje a kívánalmaknak megfelelő, teljességében ismét illési alkotás. A termek megvilágítása, az ablakok elhelyezése, a faberendezések összhangja, a cseresznyefa, a kőris, a nyírfa helyes megválasztása teszi ezt. A belső berendezést is (a padokat és a székeket is beleértve) az iroda tervezte.

Végezetül álljon itt az illési axióma, hogy az épület rendeltetése és szépsége egyformán fontos, legyen az lakóház, templom vagy más épület, mindig összefügg, össze kell, hogy függjön egymással.

 

 

Pap Iván