Mészáros Márta

 

-       Szobanövényt ajándékozni magában hordozza az ajándékozó bizalmát és hitét az új gazdában, valamint a fogadó felelősségvállalását, hogy életben tartja, növekedésében gondozza a rábízott ajándékot. Bizalom és felelősségvállalás az egyesületi élet alapja is, de a több szereplős kapcsolat bonyolultabb folyamatokat sejtet. Számodra mit jelentett elfogadni az elnöki tisztséget, melyek voltak a motivációid, esetleg félelmeid?

Mint többé-kevésbé aktív tag, ismert volt számomra, hogy az egyesület vezetősége már egy ideje próbálkozott tisztújítással. Holott rám is gondolt a volt elnök, Boross Kálmán, sokáig én sem éreztem magamban a kellő lelkesedést vagy energiát arra, hogy ezt elvállaljam. Talán azért is, mert kisgyermekes anyuka lévén, akkor egy számomra új országban más életkérdések foglalkoztattak. Valójában elégedett voltam az elém táruló gyermekprogramok kínálatával, kisfiunkkal szívesen eljártunk a rendezvényekre. Néha-néha szerveztem egy gyermekprogramot, szó szerint végigbohóckodtam néhány gyermekfarsangot, de ennyi volt. Nem gondoltam arra, hogy az egyesület vezetésében nekem aktívabb szerepem is legyen. Visszagondolva, talán a „kötelesség terhe”volt az érzés, ami gátolt. Generációm világa egy felgyorsult világ, ahol úgy érzem, lépten-nyomon és minden fronton teljesítenünk kell.

Bevallom, 2014 elején, miután jeleztem szándékomat a vezetőség felé, és jelöltettem magam az elnöki posztra, volt néhány nyugtalan éjszakám: „Mi a csodának kellett ez nekem? Mi lesz, ha ráunok, vagy fárasztó lesz? Most akkor majd mindent nekem kell csinálnom!?...”Ehhez hasonlókérdések kavarogtak bennem. Pár nap múlva megtartottuk a tisztújító értekezletünket. Minden aggodalmamat eloszlatta az a bizalom, amellyel a vezetőség tagjai megtiszteltek, valamint a lelkesedés, amellyel mindannyian nekivágtunk az következőévadnak. Ebben az érzésben úszom még mindig. Egy-egy rendezvény sikere, a résztvevők lelkesedése és pozitív visszajelzése megédesíti a terhet, amennyiben ezt tehernek kellene neveznünk. Számomra a motiváció abban rejlik, hogy mindaz, amit végzünk, a lelkesedés vezérelje. Úgy kell csinálnunk, hogy ha lehet, fokozza a lelkesedést. Ne engedjük meg, hogy azt, hogy a nehézségek letörjék és gátolják. A szép ebben az, hogy ez csapatmunkát igényel, és így többet és jobban tudunk alkotni.

-       Bár már két közgyűlésen is találkozhattunk veled, az utóbbin kiemelten is tárgyaltuk a lundi generációváltás követendő példáját, arra kérnélek, röviden mutatkozz be a Híradó olvasói számára!

1969-ben születtem a délvidéki Magyarkanizsán. A szabadkai magyar nyelvű pedagógiai akadémián szereztem tanítói oklevelet. Egy rövid munkaév után a volt Jugoszláviában kitört polgárháború bizonytalansága elől Hollandiába költöztem, ahol az amszterdami egyetem gyógypedagógiai szakán végeztem mesteri fokozaton. Nyolc évig tanítottam az egyetem szociálpedagógiai karán, míg 2005-ben a szerelem Lundba hozott. Itt hamarosan megszületett fiunk, Bence. Időközben a lundi egyetemen is tanultam, szintén pedagógiát. Magamat hallgatva, úgy látszik, kimeríthetetlen számomra a pedagógia kínálkozó tudástára… Emellett néhány évig tanítottam Lundban, mint magyar anyanyelvtanár. Jelenleg az egészségügyben dolgozom vállalatvezetői munkakörben.

-       A lundi egyesület eddig is nagy hangsúlyt fektetett a magyar kultúra, hagyományok ápolására, irigylésre méltó kezdeményezés a táncház és a gyerekfoglalkozások. Új elnökként biztosan friss elképzelésekkel, új ötletekkel vetetted bele magad a munkába. Melyek azok a programok, amelyeket mindenképp megtartotok, illetve gondolkodtok-e újakban?

Célunk, hogy fellendítsük a gyermekfoglalkoztatásokat. Szerencsére ezek eddig is működtek, ám azon dolgozunk, hogy rendezvényeink rendszeresek és kiszámíthatóak legyenek. Ezt úgy tudjuk elérni, ha több embert bevonunk a szervezésbe és támogatjuk a kezdeményezéseket. Itt nem csak a vezetőség tagjaira gondolok. Elképzelésem szerint az egyesületünknek hűen kell tartania magát a nevünkben szereplő fogalmakhoz. Egy fórum kell legyünk, egy nyílt és nyitott tér. Itt találkozzunk; ide be lehet lépni, be lehet adni az ötleteket, kezdeményezéseket, itt történnek dolgok.

A magam és a vezetőség szerepét abban látom, hogy ennek teret adjunk, és lehetőségeink szerint támogassuk. Így alakult meg például a főzőtanfolyam, néhány lelkes anyuka kezdeményezésére. Ehhez biztosítunk termet, elősegítjük a szervezést. Bizonyítékául annak, hogy egy lelkes kezdeményezés táptalaja lehet egy következő ötletnek: ebből az anyukák főzőklubjából lassan kialakulófélben van egy gyerek-és tini főzőcsoport. Az elképzelésünk az, hogy rendezvényeinkre itt készülnek majd a finom falatok, de akár nagyobb kaliberű menük is terítékre kerülhetnek.

Az őszi évadban beindítottunk egy kirándulósorozatot. Minden második vasárnapra szervezünk kirándulást a környékbeli természetbe. Ez is egy tag-anyuka kezdeményezésére indult útjára, melyre büszkék vagyunk! Családoknak, gyerekeknek szántuk, ami nagy közönséget vonzott. Lundban és környékén sok fiatal szülő van, többen csak rövid ideje költöztek Svédországba. A kirándulások jó alkalmat nyújtanak arra, hogy a szülők ismerkedjenek, a gyerekek magyar ajkú korosztálybeliekkel találkozzanak, és egyáltalán arra, hogy egy kötetlen környezetben jól érezzük magunkat. Persze, ebbe „becsempészünk” néhány természeti tudnivalót vagy a magyar konyha remekei közül pár klasszikust, mint a zsíros kenyér hagymával, vagy a bográcsos krumplileves.

Lundban működik a Forrás nevű önálló magyar néptáncegyesület. Fellendítettük az együttműködést, és már szervezkedünk egy családi vagy gyermektáncház kivitelezésében. Nagy a mozgás és a lelkesedés!

Az idén ősszel még vár ránk a tökfaragás, a mini- zarándokút mindenszentekkor, a használt gyermekkönyvpiac és természetesen a télapó ünnepség, melyre a főzőklub készíti a mézeskalácsot. 

Egyelőre a gyermekprogramokon van a hangsúly, de sajnálatos lenne, ha ezzel a más igényű tagjaink háttérbe szorulnának. Ezért is fontos, hogy nyitottak legyünk egy esetleges kezdeményezésre ebből a célcsoportból is.

-       Sokan temetik a hagyományos értelemben vett egyesületi életet. Szerencsére van ennek ellentmondó, pozitív példa. Te hogyan látod a lundi egyesület jövőjét, illetve van-e valami javaslatod a kevésbé aktív egyesületek számára?

Tapasztalatból nem ismerem a hagyományos értelemben vett egyesületi életet. Meggyőződésem, hogy egy egyesület ma akkor marad fenn, ha elveit ugyan megőrizve, új köntösben tudja tagjai számára vonzóvá és értékessé tenni működését. Az is fontos, hogy az egyesület gyarapodni tudjon, új tagokkal gazdagodjon. Ám nem biztos, hogy az esetleges új tagok számára a már bejáródott programok kellően vonzóak. És ha ez így van, akkor bezárul a kör. A meglévő csapat kifárad, az új nem érkezik. Mint minden emberi kapcsolatban, fontos „elengedni”. Ami ugye nem azonos az eldobással, a feladással, a felszámolással. Úgy képzelem, hogy nehéz egy bejáródott rendszerbe új elemeknek bekerülni, így egy - nevezzük hagyományosnak - egyesületbe is nehezen kapcsolódnak be azok, akik más módon, más eszközökkel képzelik a mai egyesületi élet működését. Számomra itt két dolog fontos: a bizalom és a tér. Bízni abba, hogy más módon is lehet egyesületet vezetni, és teret adni azoknak, akik ezt vállalják. Tudom, a gyakorlat ettől prózaibb, de valahol mégis ebben látom a fennmaradás és változás alapját. Ahhoz, hogy egy egyesület működhessen, gyarapodhasson, az elnök szerepe már nem lehet a Jolly Joker, mert az könnyen átcsaphat Fekete Péterré. Az elnök sikeres szerepe részemről abban nyilvánul meg, ha a tagokat motiválni tudja, ha tartja a lelkesedést, ha ügyesen koordinál és valóban nyitott a másra. Nem csupán a vezetőség, és főleg nem az elnök kizárólagos feladatának tekintem a programok kitalálását és kivitelezését. Az egyesület ereje abban rejlik szerintem, ha a tagok maguk érzik, hogy van értelme és eredménye aktívan kivenni részüket az egyesület munkájából. 

Kérdezett: Balogh Erzsébet