Nehéz úgy karácsonyra gondolnom, hogy ne egy közösen ünneplő nagycsalád képével kapcsoljam össze. Márpedig kivándorlói létünkből adódóan sokunknak pontosan a családtagokkal való együttlét hiányzik a karácsonyi ünnepkör teljességéből. Talán pontosan ez a vágyódás terelte gondolataimat Tóth Ildikó, lapunk szerkesztője felé, akinek meséit, történeteit mindig körüllengi a nagy családi együttlétek boldog hangulata.

-      Drága Ildikó! Először is erősíts meg feltételezésemben, hogy a karácsony nálatok is a nagycsaláddal való közös ünneplést jelenti. A család mellett mi az, amitől igazán ünnep lesz számodra a karácsony?

Csak kimondom a karácsony szót, és béke költözik belém, nyugalom, meghittség, vidámság. Ezek az érzések kisgyerekkoromban gyökereztek belém, drága anyai nagyszüleimnek köszönhetően. Ez az érzés él bennem a mai napig is. Nagyon sajnálom, hogy ezekről a kisgyerekkori együttlétekről csak alig néhány fénykép készült, karácsonyi egy sem, így csak mint „belső képről” mesélek unokáimnak erről.

-      A gyerekkori karácsonyok nosztalgiáját talán újra átélheti az ember később, a gyerekei által. Számodra volt-e, van-e olyan kötelező eleme a karácsonynak, olyan hagyomány, melyet mindenképpen szerettél volna átörökíteni a gyerekeid számára?

Fiatal koromban bennem is megvolt a lázadási hajlam, sokszor nyűgnek éreztem a nagycsalád ölelő karját. Első gyerekem karácsonyi örömét magamnak szerettem volna megtartani, úgy terveztem, csudajó lesz majd hármasban ünnepelni, nyugodtan kiélvezni elsőszülöttünk ámulatát. A Szenteste minden kis részletét elterveztem, egyre jobban kiszíneztem magamban. Hogyan fogom feldíszíteni a fát, míg a férjem a gyerekünket szánkáztatja, előre láttam, hogyan reagál majd a kicsi a sohasem látott karácsonyi csillogásra, milyen boldogan magyarázzuk majd, hogy a fa alatt ajándékok vannak, stb. Életemben nem ért akkora csalódás, mint akkor. A kétéves csöppnyi kislányom mintha mi sem történt volna, bemasírozott a lakásba. Megállt a karácsonyfa előtt, széttárta kicsi karjait, mintegy birtokba véve azt, és jó hangosan, tárgyilagosan kijelentette:- Itt minden az enyém!

Sírtam, mert gyermekem teljesen másként reagált, mint ahogyan azt én elképzeltem. És nem volt ott a nagycsalád, hogy megvigasztaljon, magyarázzon és nevetésre késztessen. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy elutasítottam a közös, nagycsaládos ünnepelést. Kényszerűségből még kétszer nem tölthettem a családommal az ünnepeket, akkor mikor én már Svédországban, ők még Erdélyben voltak. Adódnak olyan alkalmak, mikor családom sportosabb tagjai elutaznak, sízni, vagy alpinizálni. Ilyenkor egyszerűen előbbre hozzuk az ünnepet, 22, vagy 23-ára. Így volt ez régebben is, akkor az öcsém és családja utazott sítáborba. Mert nálunk nem a pontos dátum betartása, hanem az együttlét a fontos.

-      Svédországi magyar létünk állandó kihívása a kultúrák közt lavírozva, szülőföldünktől távol is megtartani, és főként átadni a magyar hagyományokat és kultúránk legértékesebb elemeit. Unokáid már Svédországban születtek, és bár a karácsonyi szokások mindkét ország esetében a keresztény kultúrkörből merítkeznek, egy kisgyerek esetében mégis képzavart okozhat többek között már maga a Mikulás, az Angyal, vagy a svéd Tomte személye is. Nektek hogyan sikerült a különböző hagyományokat egyeztetni a gyerekek fejében, illetve mennyire sikerült a magyar karácsonyi hagyományokat megismertetni velük?

Egyik vejem és a legidősebb unokám élettársa svéd. Bár nyelvünk, temperamentumunk különböző, de a nyugati típusú keresztény hagyományok összekötnek. Szentestét valamelyik gyerekemnél ünnepeljük, karácsony napja a svéd nagymamáé, akinél a feldíszített karácsonyfa már Advent első vasárnapját követő napokban ott áll a nappalija sarkában. Mi viszont ragaszkodunk a magyar hagyományhoz, és hozzánk az angyal jön, ő hozza a karácsonyfát, december 24-én este.A gyerekeim voltaképpen beleszülettek ebbe a gyakorlatba. Mivel az én szüleim elváltak, mindketten újra házasodtak, így míg Erdélyben éltünk, Szentestén édesapáméknál gyűltünk össze az öcsém szintén háromgyerekes családjával együtt, Karácsony napját édesanyámnál ünnepeltük, falun.

Mióta rendre megszülettek az unokáim, kialakult az itteni gyakorlat is. Karácsony szombatján délelőtt gyűl össze a család, villásreggelivel, illetve lönccsel kezdjük az étkezést svéd módra a smörgosbord-szendvicsasztalnál (melyet a magyarok svédasztalnak ismernek). Ezen az egy Janssons frestelse elnevezésű halas ételen kívül nagyjából minden hagyományos svéd karácsonyi étel megtalálható: főtt sonka, ilyen-olyan ízesítésű hering, töltött tojás stb., és az elmaradhatatlan erdélyi marhasaláta, közismert nevén salatdeböff. A bőséges „előételt” húsleves követi házi metélttel, mely után rendszerint abba is hagyjuk az étkezést, egyrészt mert mindenki jóllakott, másrészt mert kezdődik a rajzfilm, melyet kötelező megnézni. Az étkezést ajándékosztás után folytatjuk, töltött káposztával. Régebben sültet is készítettünk, de mindig megmaradt, senkinek sem kellett. A bejgli, a hagyományos karácsonyi süteményünk nem minden évben „viselkedik” jól. Néha kireped, néha lapos lesz, de az íze az változatlanul jó.

Az angyal, míg a család majdnem mindenik tagja a svéd tévé hagyományos rajzfilm-műsorát nézi, a már előre feldíszített, de a kandi gyerekszemek elől elrejtett fával érkezik, mely alá odahelyezi az ajándékokat, aztán annak rendje és módja szerint megrázza a jövetelét jelző csengőjét. Érdekes módon pont a műsor végére készül el. Nagy a meglepetés, a gyerekek kíváncsian, de kissé félénken sorakoznak fel a felnőttekkel együtt a fa körül. Mindenki ámuldozik, és boldog, körülálljuk a fát és végigénekeljük a karácsonyi ének-repertoárunkat. Természetesen a Mennyből az angyallal kezdjük, és aztán az én gyerekkoromban is már csak ritkán énekelt dalocskákkal folytatjuk:

„Rossz a Jézus kis csizmája, nincsen ködmöne,

Ázik-fázik, megveszi az Isten hidege.

Hogyha volna kis csizmám, Jézuskának od`adnám.

Báránybőrös ködmönkémmel bétakargatnám”.

 

„Jézus ágyán nincsen paplan, hogyne fázna az ártatlan?

Nincsen néki bundácskája, elveszett a báránykája.

Kirje-kirje, kis dedecske, Betlehemi hercegecske,

ki miértünk sok jót tettél, a pokoltól megmentettél”.

 

„Óh, gyönyörű szép, titokzatos éj,

kék szemű gyermek, csöpp rózsalevél.

Jászolán az édes Úr,

kisgyermekként megsimul,

Szent Karácsony éjjel”.

Alig fejezzük be az éneklést, máris itt az újabb meglepetés: a svéd Tomte, aki rendszerint a szomszéd telek felől lopakodik az ajtó felé, bekopogtat, az ajtónyitáskor öblös ho-ho-ho-hózással üdvözli a társaságot és megkérdezi, vannak-e jó gyerekek ebben a házban? Zsákjából ajándékokat osztogat, aztán hamar elbúcsúzik, hiszen máshol is várják.

Egyetlen leányunokám, Tünde, évekkel ezelőtt így mesélt erről: „A Tomte, bár külsejében, öltözetével a Mikuláshoz hasonló, tulajdonképpen egy erdei manó. Édesapám mesélte, hogy régebben Svédországban a Tomte nevét nem mint karácsonyi ajándékhozót, hanem  mint félelmetes erdei manót ismerték. Karácsonykor a rokonok, szomszédok ajándékozták meg egymást. Az ajándékozó csendben az ajtóhoz lopakodott, letette az ajándékot, jó erősen bekopogtatott, aztán megfordult és elszaladt. A háziak abban a pillanatban, ahogy meghallották a koppantást, az ajtóhoz szaladtak, kinyitották, és az ajándékozó után szaladtak. Ha elfogták, vidám birkózással becipelték a házba és megvendégelték. Ebből a szokásból ered a karácsonyi ajándék neve is: Julklapp – karácsonykoppantás. Míg óvodás voltam, fel sem tűnt, csak mióta iskolás lettem, vettem észre, hogy társaimnál már november végén, december elején ott áll a nappaliban a feldíszített karácsonyfa. Nálunk ez nem így volt, s mikor megkérdeztem édesanyámat, miért, azt felelte, hogy hozzánk először az angyal jön, később a Tomte. Persze én azt szerettem volna, ha minálunk is ugyanúgy lenne, mint az osztálytársaimnál, de butaság volt ilyesmit kívánni, hiszen sokkal jobb így. Hozzánk eljön a Mikulás is december 5-én, igaz, legtöbbször csak reggel vesszük észre, hogy itt járt, mikor megtaláljuk a cipőnkbe rejtett ajándékát. És az angyalvárás, az olyan jó, olyankor mindig együtt van a család, mindenki vidám. És olyan jó drukkolni, vajon az idén is sikerül az angyalnak észrevétlenül betenni a gyönyörű karácsonyfát és az ajándékokat? Érdekes, mindig azalatt jön, míg mi nézzük a Walt Disney filmet. Amint vége a filmnek, már csenget is az angyal, s olyankor aztán mindenki egyszerre akar betódulni a nappaliba. És még az is jó, hogy csak nézhetjük az ajándékokat, találgathatunk, de még nem szabad hozzájuk nyúlni. Édesanya megmagyarázta, tudjuk, hogy ebben az estében nem az ajándék a fontos, hanem az, hogy akkor van Jézuska születésnapja. Körülálljuk a fát és elénekeljük Neki a karácsonyi énekeket”.

-      Az ünnepre való készülődés legalább olyan fontos folyamat, mint maga az ünnep. Hogyan történik nálatok az ünnepre való hangolódás?

Nálam a karácsonyra hangolódást nem az egyre gazdagabb árubőséget kínáló üzletek látványa indítja el, hanem a karácsonyi menü eltervezése. Illetve nem is a tervezés, hiszen családunkban az ételsor változatlan, hanem annak előkészítése. November közepétől már nézegetem a fehérkáposzta kínálatot. Az az igazság, hogy csak azért nézegetem, mert ez is hozzátartozik a családi hagyományokhoz. Hogy a piacon nem illik csak úgy, első látásra megvásárolni a szükséges dolgokat. Meg kell adni a módját annak! Szóval végül is megvásárolom a káposztát, melyről feldolgozás után derül ki, hogy elvárásaimnak megfelel-e. Eléggé vékonylevelű, megvan a kellő víztartalma. A feldolgozáshoz már szükség van némi újításra, hiszen a nagymamámtól örökölt remek káposztagyalu már régen elkallódott. Így sajtszeletelővel próbálom szép egyenletes vastagságú szálakra vágni a tömör káposztafejeket. A savanyításhoz előkészített hatalmas üvegbe az „aprókáposztának” való közé rakosgatom a kisebb fejekről lefejtett, forrázott, öt-hatosával összetekert „lapikat”. Só, szárított kapor, csombor, bors, kevés torma, babérlevél. Ennyi a fűszere a karácsonyig egészen biztosan készre savanyodó káposztának. A húst a vágóhídról vásárolom, magam darálom. Rendszerint három 10 literes fazékban fő a töltött káposzta, ebből elfogy egy, a többit elosztom a gyerekeim között. Ez az egyik ajándékom. A diós-mákos bejglihez beszerzem a tölteléknek-valót. 12 rudat szoktam sütni, ebből is jut ajándékba. December elején sütöm meg a szintén ajándéknak szánt mézes pogácsát, pléhdobozokba csomagolva eláll, sőt javul az állaga. Nagymamakorúan tudatosodott bennem, milyen fontos a család „ünnepi etetése”! Sok munkával jár, de ez eltörpül az öröm és a megelégedettség érzése mellett. Ezért ragaszkodom ahhoz, hogy én főzzek-süssek az ünnepre. De mögöttem ott áll Enikő lányom, aki alig várja már, hogy a tűzhely mellett átvehesse a helyemet.

 

-      A modern karácsonyok egyik tragédiája talán az lehet, hogy sokan a tökéletességre törekszenek, legalábbis látszatra. Azt az idilli képet hajhásszák, mely már október óta kísér/kísért minden reklámon, minden üzletben. Van-e valamiféle tanácsod, ötleted hogyan tudjunk úgy készülődni a karácsonyra, hogy közben ne tévesszük szem elől az ünnep igazi lényegét?

Lehet, sőt biztosan nem vagyunk tökéletes család, sőt, nem is nagyon törekszünk a tökéletességre. Nálunk a játékosság, a vidámság az együttlétünk fő vonzereje, és ebbe beletanultak az unokáim is. A legidősebb már 29 éves, de minden évben levelet ír az angyalnak, melyen mi, felnőttek, jobban mondva „felnőttebbek” remekül szórakozunk. Egyik régebbi levele:

”Drága Angyal!

Mivel már 2009-ben élünk, remélem te is alkalmazkodsz és mail-el dolgozol. Sajnos, úgy tűnik, nem az angyal@karácsony.com-ot választottad, mivel ez a kedves Postmaster, mint Elvis Presley, mind küldi vissza a leveleimet. Ezért küldöm ezt a levelet a szüleimnek, lehet nekik jobban sikerül neked továbbítani. Ezt kívánom karácsonyra:- egy új borotvagépet, a régi nagyon kitartó katona volt, de most már, 6 év munka után neki is közeledik a nyugdíjazása. - Új edzőtáskát. - Itthoni tűzoltót. - Egy kis zsebpénzt. Utóirat: Tudod a szabályt: ezek kívánságok, akkor is örvendek, ha csak egyet teljesítesz. Tudom, hogy biztosan téged is keményen elkapott a pénzügyi krízis. Na, minden jót kívánok!”

-      Végezetül hadd fejezzem be egy egyszerű kérdéssel: Mit kívánsz magadnak a karácsonyfa alá?

Olyan sokan vitatkoznak arról, szabad-e a gyerekeket az Angyal-Mikulás-Tomte mesével hitegetni? Nem tudom, hogy a tudomány szerint szabad-e, de a magam gyerekkori tapasztalatára alapozva azt mondom, érdemes. Olyan jó úgy örvendeni a karácsony estének, hogy semmit ne kelljen konkrét személynek megköszönni! Mikor aztán eljön a rideg valóságra ébresztés ideje, meg kell találni az arany középutat, mely nem lerombolja ezt az álomvilágot, hanem lelket gazdagít. Ahogyan annak idején a nagybátyám válaszolt arra a kérdésemre, hogy mit gondol, „igaziból” is van angyal?

„–Angyal? Hát hogyne lenne! Csak van, aki másként nevezi. Mi szerencsések vagyunk, mert ismerjük mind a két nevét. Karácsonyi angyalként is, meg úgy is, ahogyan a legtöbb ember nevezi: SZERETET. Érted most már? VAN ANGYAL! És mindegy, milyen néven nevezzük. Csak azt fontos tudni minden gyereknek, és talán sok felnőttnek is, hogy a karácsonyfát, és alája az ajándékokat, mindig és mindenhol az ANGYALI SZERETET teszi!”

Az idei és ha Isten segedelmével megérjük, az elkövetkezendő évek karácsonyfái alá ezt a feltétel nélküli SZERETETET kívánom magamnak, egész családomnak és mindenkinek.

-      Kedves Ildikó, köszönöm a beszélgetést, és kívánok én békés, szeretetben gazdag ünnepeket!

Kérdezett: Balogh Erzsébet