Lázár Oszkár nyugalmazott egyetemi tanár – fogalom. Szinte mindenki ismeri, de szinte semmit sem tudunk róla. Annyit, hogy a maga szerény módján nagyon sokat tett a svédországi magyarok boldogulásáért. Többek között évekig szerkesztője volt a Híradónak, egyedül végezte a lap körüli összes tennivalókat, egyesületek szervezője, elnöke volt sok éven át.

 

Körbe kérdeztem közös ismerőseinket, szerintük milyen ember Ő? A legtöbben egy-egy szóval, tőmondattal válaszoltak: - Hogy milyen Oszkár?- kedves, -jó ember, -halkszavú, -szűkszavú, -lényegre törő, -barátságos, -magánakvaló, -segítőkész, -becsületes, -nagytudású, -szerény, -alapos, -kemény, -igazságos, -fantasztikus, milyen sok nyelven beszél! Magam tapasztalata szerint jó humorú, kellemes énekhangú, vidám, lelkiismeretes, ama ritka fajta „emberséges ember”.

Ő így vall magáról: Mikor megkérdezik tőlem, ki vagyok, azt szoktam felelni, hogy szeretném kiérdemelni a megtisztelő ” ügyeletes embertárs” címet. Mert mindannyian embertársak vagyunk s mindannyiunknak szükségünk van egymásra.

Hol született és mikor?

 

A régi érseki városban, Egerben születtem 1933-ban. (Német barátaim kérdésére úgy szoktam tréfásan válaszolni, hogy egyidős vagyok Hitler ezeréves birodalmával, csak én kicsit tovább fennmaradtam.)

 

 Kérem, meséljen tanulmányairól, iskolai élményeiről!

 

Tanulmányaimat Eger legmodernebb elemi iskolájában kezdtem, amely gróf Klebelsberg Kuno vallás-és közoktatásügyi miniszternek a Trianonban megcsonkított Magyarország szellemi felemelkedését célzó kezdeményezései közé tartozott. A második világháborúban való magyar részvétel miatt iskolámat katonai kórházzá alakították.

 

Három évig a mezőkövesdi Szent László gimnáziumba jártam, majd 1947-ben a sárospataki református kollégiumba kerültem. „Szolgadiákként”, mert fizetni nem tudtunk. Az internátusom igazgatójának titkára lettem, mivel értettem az irodai munkához.

 

Pataki szereplésem botránnyal kezdődött. Ugyanis elsők között jelentkeztem a két beinduló tanfolyamra: marxizmus-leninizmusra és oroszra. Be is hívattak az igazgatói irodába. „Miért teszed ezt, fiam?” -kérdezték. „Igazgató úr, kérem, az ellenséget meg kell ismerni” - feleltem. Ő rám nézett, megsimogatta a fejem: „Jól van, fiam, csináld!”

 

A pataki kollégium diákjaként alkalmam nyílt az egyházkerület számos gyülekezetében járni, embereivel, az ő életükkel és gondjaikkal megismerkedni.

 

1952-ben érettségiztem. Csak este, az érettségi bankettünkon tudtuk meg, hogy az 421 éves pataki kollégiumot államosították.

 

Németet, angolt és finnugor nyelveket akartam egyetemen tanulni, de az érettségimhez a budapesti pártközpontból leküldött elvtárs úgy gratulált, hogy oroszt kell tanulnom a Lenin Intézetben.

 

Orosz professzoraim megkedveltek, sőt megvédtek, amikor ki akartak zárni az egyetemről, mivel megtagadtam a pártba való belépést.

 

Mikor és hogyan került Északra?

 

1955-ben már kialakulóban volt az osztrák államszerződés, ami a megszálló, pl. szovjet csapatoknak Ausztriából való kivonását is jelentette. Ezen felbátorodva beadtam útlevélkérelmet, hogy nyáron kiutazhassak Finnországba. Magyar tanáraim ellenezték, de az oroszok melegen támogatták kérelmemet. 1955 júliusában elindultam Finnországba.

 

Mióta él Svédországban? Hogyan alakult az élete mit és hol dolgozott?

 

1955 novemberében átköltöztem Stockholmba, ahol az ország legnagyobb könyvnyomdájában kezdtem dolgozni, majd a lapkiadással foglalkozó Bonnier-házban folytattam.

 

Az egykori Stockholmi Főiskola (a mai Stockholmi Egyetem) első önálló intézete a Magyar Intézet volt, amelyet sokáig az amerikai magyar Lotz János professzor vezetett. Röviddel Stockholmba érkezésem után az intézet önkéntes munkatársa lettem. Az 1956 októberi magyar forradalom kitörésétől önkéntesként a Svéd Vöröskereszt kötelékében dolgoztam.

 

Közben önkéntesként a Magyar Intézetben magyart tanítottam svédeknek. Az intézet vezetőjével, Szabó Ödön főszerkesztővel és számos frissen érkezett magyar értelmiségivel (Csatlós János, Thinsz Géza stb.) a Magyar Tudósító ill. Északi Tudósító c. lapot szerkesztettük a svéd földre érkező és itt élő magyarok számára.

 

A Magyar Intézet gyakran volt pénzszűkében. Olykor a svéd kormány segített. Az egyik alkalommal telefonáltam a miniszterelnöki hivatalba. A titkár megkérdezte, hogy ott tudok-e lenni egy fél óra múlva. Természetesen igent mondtam, hiszen közel voltunk. Akkoriban még nem volt szükség semmiféle biztonsági intézkedésre, simán bejutottam a titkárhoz. Aztán megnyílt az ajtó, s Svédország legmagasabb és leghosszabb ideig működő (1946-1969, 23 év!) miniszterelnöke, Tage Erlander nyújtotta a kezét hamiskásan mosolyogva: - Mennyit?

Szerencsére vettem a lapot s elrebegtem kérésünket. Néhány udvarias kérdés és válasz után segítségígérettel távozhattam. Pár napon belül az Intézet számlájára meg is érkezett a pénz.

 

Több éven át a neves stockholmi Sandbergs Bokhandel különálló kelet-európai részlegét vezettem, amely a szovjet tömbhöz tartozó országok könyveit árulta. Vevőkörünk az egész világra kiterjedt: európai és ausztráliai egyetemek, a washingtoni Kongresszusi Könyvtár, a New York Public Library, a kanadai Toronto Public Library stb. voltak állandó megrendelőink.

Lotz János buzdítására a stockholmi, majd az uppsalai egyetemen finnugor tanulmányokat folytattam. Amikor 1975 áprilisában az uppsalai egyetemre siettem, hogy ott doktoráljak, az egyetem kapujában géppisztolyt szegeztek a hasamnak: nem lehet bemenni, mert a nyugat-német terroristák (RAF), akik előző este fel akarták robbantani a nyugat-német nagykövetséget, most az uppsalai egyetem főépületét tervezték levegőbe röpíteni.

 

Uppsalai docenskedés után 1982-ben átvettem a Lundi Egyetem Finnugor Intézetének vezetését. Innen mentem nyugdíjba 1998-ban.

 

Milyen kapcsolata volt a svédországi magyar szervezetekkel?

 

Egy ideig az 1956-os magyar egyetemisták alapította Lundi Magyar Kultúrfórum elnöke voltam, annak rendezvényeit szerveztem-vezettem.

 

Tart -e kapcsolatot volt kollégáival, tanítványaival? Esetleg magyar intézményekkel?

 

Nyugdíjba menetelem óta egyre ritkuló a kapcsolatom volt tanítványaimmal és kollégáimmal. Magyarországi intézményekkel is egyre jobban csökken a kapcsolatom. Főleg akadémikus barátokkal váltunk leveleket.

 

Nyelvtanárként hogyan látja a svédországi magyar nyelvoktatás jövőjét? Milyen észrevételei vannak a magyar nyelvhasználattal, a nyelv változásaival kapcsolatban?

 

A svédországi magyar nyelvhasználat sokban hasonlít más befogadó országok magyarjainak nyelv-használatához, azaz az évek múlásával egyre több svéd szó és kifejezésmód talál magának utat a magyarul beszélők nyelvébe. Nem könnyű tudatosan vigyázni magunkkal hozott anyanyelvünk tisztaságára. Aminek nagyon sokféle oka lehet. Pl. van-e naponkénti lehetőségünk anyanyelvünk hallására és használatára. Magam ugyan sohasem keverem a nyelveket, mert mindig azon a nyelven gondolkozom, amelyen beszélek. Ugyanakkor tudatában vagyok, hogy a mai magyar nyelv sem azonos az 1955-ben beszélttel.

 

Minden idősödő, könyvszerető, gyűjtő ember örökös problémája, mit kezdjen kedves könyveivel? (Ismerem a témát, magam is ezen vívódom). Ön elajándékozta a könyvtárát. Hova került ez az értékes és hatalmas tudástár?

 

Nyolcvanadik életévem betöltésekor támadt bennem a gondolat, hogy könyvtáramat magyar intézmény(ek)nek kellene adnom, hogy a könyvek használók kezébe kerüljenek. A lassú indulás után a SMOSZ közbenjárására magyar vezetők felfigyeltek a felajánlott adományra, s külön költségkeretet biztosítottak a könyvek elszállítására. A megkezdett csomagolást 2014 májusi agyvérzésem szakította meg. Aztán a Lundi Magyar Kultúrfórum néhány lelkes tagjának önfeláldozó munkájával sikerült a könyveket 195 nagy ládába rakni, ami aztán 2014 decemberében meg is érkezett a Budapesti Egyetemi Könyvtárba, amely szabadon rendelkezik az állománnyal. A könyvállomány jelentős része nyelvészet (magyar, angol, német, finn, orosz nyelven). Sok az uráli nyelveken (finnugor, szamojéd) nyomtatott könyvecske. Történelem, irodalomtörténet, társadalom-tudomány stb. Bőven szerepel magyar szépirodalom és az európai kultúrtörténetet képviselő fordításirodalom is.

 

Szerencsés (?!), mivel történelmi pillanatoknak lehetett, részint szenvedő alanya, részint szemlélője. Gondolok a beilleszkedésére, illetve a különböző időszakokban Svédországba érkező magyarokkal való találkozásra. 1955-ben már „öreg” svédországi lakosoknak számító mezőgazdasági munkásokkal, az 56-os forradalom menekültjeivel, a 60-70-es évek gazdasági menekültjeivel, a Délvidékről, Vajdaságból jött munkavállalókkal, majd a 80-as évek erdélyi menekültjeivel.

Svédországi letelepedésekor aktívan részt vett a magyar egyesületi élet szervezésében, vezetésében. 30 évvel Svédországba érkezése után jelentek meg az erdélyiek, többek között jómagam. Tele voltunk az új, szabad élet iránti lelkesedéssel, tenniakarással. Általunk új színt kapott a svédországi magyarság, fellendült a hosszú évek óta működő, és éppen ezért véleményünk szerint lanyhuló egyesületi élet. Magunkkal ragadtuk a megfáradtakat, új értelmet nyert a közösségi élet szervezése. Letelepedésünk óta lassan eltelt 30 év. És néhányan azzal szembesülünk, hogy a svédországi magyar egyesületi élet ismét lanyhuló stádiumba jutott. Mi a véleménye erről? Ön is így látja? Mit lehetne tenni ellene? Milyen jövőt jósol a svédországi magyarságnak?

 

A svédországi magyarság továbbélése szempontjából rendkívül fontos volt az erdélyi magyarok egyre növekvő számú érkezése, mert ők nagyon jelentős tenniakarást, cselekvőkészséget hoztak magukkal. Ami nem véletlen. Aki ismeri az összmagyarság történetét, az tudja, mennyi minden fontos és új indult el Erdélyből.
 
A mindennapok gondjai természetesen sok időt és energiát vesznek igénybe. Könnyen megfáradunk. Ezért jó a több-kevesebb rendszerességgel történő váltás. Számomra igen jó példa erre a Lundi Magyar Kultúrfórum, amely nagyon bölcsen kelti fel a felnőttek érdeklődését, mert példásan törődik a gyerekekkel. S ahol a gyermek, ott a szülő is.
 
Szívből remélem, hogy egyre több egyesületünk fordítja figyelmét a gyermekfoglalkoztatás felé, amelynek többszörös „haszna” van: elősegíti a svéd környezetben növekvő gyermekek magyarságtudatának kialakulását, ugyanakkor gondozza a már itt élő felnőttek magyarságát, közösségi szellemét is.

Őrizzük magyarságunkat kalákában!

 

Kedves Oszkár, köszönöm, hogy válaszolt kérdéseimre, így egy kis betekintést nyerhetünk érdekes, eseménydús életébe. Remélem, megírja majd az élettörténetét.  Jó egészséget, boldog életet kívánok!

 

Kérdezett Tóth Ildikó