Az előző évek sikerén felbuzdulva, idén nem kevesebb, mint öt magyarországi ösztöndíjast fogadhattunk a Kőrösi Csoma Sándor program keretében. Komáromi Marcit és Berecz Katát már nem kell bemutatni a Híradó olvasóinak, nekik ezúttal is Stockholmban lesz a főbázisuk. Ezúttal viszont a nyugati és a déli országrésznek is jutott egy-egy segítő. Márton Júlia főként Göteborg és környékén tevékenykedik, míg Komáromi Kristóf Halmstadból, valamint Molnár Anna Lundból a déli egyesületek munkáját segítik. A Híradó kérésére egymást kérdezve mutatkoznak be az olvasóknak. A bemutatkozók sorát jelen lapszámunkban Molnár Anna és Komáromi Kristóf indítja.  

Molnár Anna

- Anna, mondd el ki vagy, honnan jöttél és miért, mesélj magadról!

- Budapestről érkeztem 9 hónapra Svédországba, hogy itt az élő magyar közösséget segítsem a Kőrösi Csoma Sándor program (KCSP) keretein belül.

Molnár Anna vagyok, Budapesten születtem. 8 évig jártam zenetagozatos osztályba, Zuglóban.

Gimnázium után ötvös szakmát tanultam, majd 1 év felkészülés után bekerültem a budapesti Moholy- Nagy Művészeti Egyetem (régen Iparművészeti Egyetem) ötvös szakára, tavaly voltam másodéves. Mellette párhuzamosan, hobbiként, a Príma Primissima díjas Bihari János Táncegyüttes tagja voltam (vagyok).

5 évig jártam a budapesti Óbudai Népzene Iskola népdalénekes szakára Fábián Évike népdalénekes csoportjába.

- Mi volt a motivációd, ami miatt jelentkeztél a KCSP ösztöndíjra?

- Szerettem volna kiszakadni a környezetemből, abból a természetességből, hogy körülöttem mindenki magyarul beszél. Meg akartam érteni milyen is az, mikor egy közösség küzd azért, hogy a saját gyerekeik magyarul szólaljanak meg egy másik országban. És saját szememmel látni, hogy itt mennyire fontos a szülőknek, hogy átadják anyanyelvüket, kultúrájukat utódjaiknak.

Szerettem volna ebben részt venni. Úgy éreztem, 24 évem során tanultam annyi értékeset saját nemzetemről, hogy ezt tiszta szívvel megmutassam másoknak.

- Hogyan kerültél kapcsolatba a népzenével, néptánccal?

- Általános iskolában nagyon jó énektanáraim voltak, akik már kicsi koromban felfedezték azt a lehetőséget, hogy az énekléssel komolyabban kell foglalkoznom. Ekkor küldtek el az óbudai Népzene Iskolába népdaléneklésre. Ettől kezdve minden pénteken délután elindultam a város másik pontjára, hogy tanuljam a magyar népdalokat.

A néptáncot anyukám jóvoltából kezdtem el. Ő fiatalon táncolt, és ezért elvitt táncházakba, beíratott órákra. Így szép lassan kirajzolódott, hogy a tánc is az életem részévé fog válni.

- Mióta táncolsz?

- Óvodás koromban kezdtem el, komolyabban a Bihariban 2004-től. Olyan neves koreográfusoktól tanulhattam, mint a Kossuth díjas Novák Ferenc „Tatától” és a Kossuth díjas Foltin Jolántól.

- Az egyetemi tanulmányaidat hogyan tudod hasznosítani a kint tartózkodásod alatt?

- Egyfelől az egyetemen megtanítják, hogyan legyünk kreatívak minden helyzetben. Hogyan vigyünk végig egy feladatot. Másfelől, rengeteg olyan kortárs magyar tervezőt, iparművészt tudok felsorolni, akik nagyot alkotnak, híres nemzetközi piacon is megállják termékeik, alkotásaik a helyüket.

Ezt, ha csak pozitív példaként is, de fel tudom itt Svédországban sorolni. Van miért büszkének lennünk a magyarságunkra, tudásunkra!

Kérdezett: Komáromi Kristóf

 

Komáromi Kristóf

- Kérlek, mutatkozz be, és mesélj kicsit magadról, mit csinálsz, mivel foglalkozol?

- Komáromi Kristóf vagyok, Budapesten élek és a Budapesti Műszaki Egyetemen tanulok Műszaki menedzser szakon. Emellett néptáncolok és népzenélek.

- Hogy jött a zenélés, milyen hangszeren játszol?

- Furulyán. Hogy honnan jött, ezt nem tudom pontosan megmondani, a testvérem (Komáromi Márton – szerk. megj.) is népzenész, talán általa. Az Óbudai Népzenei Iskolának voltam a tanulója kilenc évig, Juhász Zoltán volt mesteremnél. Nagyon szerettem oda járni, de a későbbiekben nagyobb figyelmet szenteltem a táncnak, így sajnos már nem fért bele az időmbe. Ettől függetlenül a mai napig szoktam játszani csak a magam szórakoztatására, időnként pedig táncházakban is.

- És a tánc?

- A tánc később jött, már tinédzser koromban. Ugyan a szüleim régen táncházasok voltak, de sosem erőltették ezt a vonalat. Saját döntésem volt, hogy elkezdtem, majd nagyon megszerettem. Talán leginkább az ösztönzött, hogy abban az időben kezdtem el én is eljárni táncházakba. Kezdetben azokba, amelyikekben a testvérem muzsikált, mert oda mindig elengedtek vele a szüleim. Aztán idővel zavarni kezdett, hogy nem tudok én is felállni táncolni, mint a többiek, így elhatároztam, hogy megtanulok.

- Hova tud menni ilyenkor az ember táncot tanulni, teljesen kezdőként?

- Ebben nekem elég nagy szerencsém volt, a közelben, Budakalászon, akkor indult egy kezdő csoport, így hozzájuk csatlakoztam.

- Most is táncolsz együttesben?

- Igen, jelenleg a Szentendre Táncegyüttes tagja vagyok, lassan több mint két éve. Minden nagyképűség és hazabeszélés nélkül merem állítani, hogy napjaink egyik legkiválóbb táncosai az együttesünk vezetői, Fitos Dezső és Kocsis Enikő, rengeteget tudunk tőlük tanulni, ezért nagyon hálás vagyok nekik, és nem utolsó sorban persze fontos az, hogy a csapat is összetartó, és egy jó közösséget alkot.

- Miért jelentkeztél a Körösi Csoma Sándor Program ösztöndíjára?

- A tánc, a zene és a népi kultúrán keresztül, többször volt szerencsém olyan utazásokat tenni, amelyeknek köszönhetően kapcsolatba kerültem a diaszpórában élő magyarokkal. A pályázati felhívás, miszerint a program célja a külhoni magyarság identitásának megerősítése, valamint ezen honfitársaink közösségépítése, megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy gyakorlatilag e két fő cél megvalósítására, talán az egyik legjobb eszköz lehet a táncon keresztül való közelítés. Hiszen vitathatatlanul közösségi tevékenység, valamint teljes egészében a saját magyar kultúránk szerves része. Ezért vettem a bátorságot jelentkezni.

Kérdezett: Molnár Anna