Hűségem őrzöm hűtelen – Szente Imre 95. születésnapja elébe

Szente Imre bácsit minden svédországi magyar ismeri. Személyesen azok, akiket magyar nyelvre vagy a magyar nyelv tanítására oktatott, akik előadásait hallhatták (azokat a részletes, szellemes, tömény, megkapó tulajdonképpeni leckéket, amelyeket leginkább a stockholmi Magyar Házban tartott különböző egyesületek felkérésére), akik egy-egy nemzeti ünnepre jöttek a Magyar Házba, és a műsor meg a vacsora után ott maradtak népdalozásra is (és itt hallgathatták mandolinkísérettel az Imre bácsi kifogyhatatlan népdaltarsolyából előkerülő énekeket).

De azok is, akik „csak” cikkeit olvasták például a Híradóban vagy az Új Kévében, akik versesköteteit, netán Kalevala-fordítását lapozgatták-ízlelgették, vagy akik csodálatos dalszöveg-fordításait énekelték a stockholmi kamarakórusban. Kétszeres menekülésének történetét (először Magyarországról 1956-ban, aztán Finnországból 1980-ban) már korábban is olvashattuk a Híradóban. 90. születésnapján Szentkirályi Csaga írt köszöntőt, melyben munkáit is részletesen felsorolta (http://hirado.smosz.org/index.php/evfordulo/431-szente-imret-koeszoentjuek-90-szueletesnapjan). Legutóbb a Magyar Idők egyik idén júliusi számában olvashattunk róla részletes bemutatást, méltatást Palotai István tollából (ajánlom az olvasóknak: http://magyaridok.hu/kultura/filologia-szokimondo-nagy-oregje-1955698/).

Bővebben: Hűségem őrzöm hűtelen – Szente Imre 95. születésnapja elébe

1956 szellemisége a mai fiatalok előtt is példaként áll

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”
(Albert Camus)

A harmincas évei közepén járó, fiatal felnőttként nincs közvetlen személyes élményem az 1956-os forradalomról. Nem is lehet, hiszen még édesapám is alig múlt el kétéves akkor, amikor tettre kész, bátor fiatalok ébredtek öntudatra és álltak ki magukért, a hazájukért. Végzett történészként, egyben született szegediként, mégis van valami, ami összeköt a XX. századi magyar történelem egyik, ha nem a legjelentősebb eseményével.

Bővebben: 1956 szellemisége a mai fiatalok előtt is példaként áll