„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”
(Albert Camus)

A harmincas évei közepén járó, fiatal felnőttként nincs közvetlen személyes élményem az 1956-os forradalomról. Nem is lehet, hiszen még édesapám is alig múlt el kétéves akkor, amikor tettre kész, bátor fiatalok ébredtek öntudatra és álltak ki magukért, a hazájukért. Végzett történészként, egyben született szegediként, mégis van valami, ami összeköt a XX. századi magyar történelem egyik, ha nem a legjelentősebb eseményével.

Dobos Tamás

2017. október 21.

Találatok: 404

Bővebben: 1956 szellemisége a mai fiatalok előtt is példaként áll

Személyes történetek - 1956

Reggel bementem a műszaki egyetemre. A professzorok zöme sötét ruhában jött be, néhányuknak kokárdája is volt. Borzasztó lelkesek és kedvesek voltak, egyöntetűen a diákság mellett álltak. Rengeteget jelentett egyébként, főleg biztonságérzetet, hiszen ebben a négy-öt évben az ember nem kötődik máshoz jóformán, mint a tanáraihoz, és abból, hogy ők mellettünk álltak, úgy éreztük, hogy amit teszünk, az mindenképpen jó dolog.
24 éves egyetemista

 
Felszaladtam még a jogtörténeti tanszékre, ahol csak az öreg Eckhart Ferenc professzort találtam. Nyilvánvaló volt, hogy elmegyek a felvonulásra, nem kalkuláltam, hogy mi lehet belőle, de amikor az öreg Eckhart azt mondta: „Vigyázzatok!”, akkor kiszakadt belőlem, hogy „már késő”, és tudtam, hogy már nincs visszaút.
21 éves egyetemista
 
Fölemelő élmény volt egy óriási tömegben fölszabadultan menni, különösen nekem, mint diszkriminált kádernek. Akkor már vágták ki azt a visszatetsző, undorító címert a zászlókból, skandálták, hogy: „Rusz-kik, haza!”. A Külügyminisztérium előtt láttuk, ahogy a kiskatonák kirakták a laktanya ablakába a magyar zászlót. Ahol mentünk, csatlakoztak hozzánk. Óriási élmény volt!
32 éves könyvtáros

Ahogy közeledtünk a Bem-szoborhoz, a hangulat izzóvá vált, és a szemünk láttára kezdődött el a magyar címer kivágása a zászlókból. A Bem téren a kiskatonák tömegével néztek ki a laktanya ablakán. Úgy emlékszem, éppen Sinkovits Imre szavalta a Nemzeti dalt a szobor talapzatáról.
41 éves igazgató

Elindultam a Bem-szoborhoz. Mire odaértem, óriási tömeg volt. Megálltam a menet szélén. Veres Péter beszéde és Bessenyei szavalata után egyre forrósodott a hangulat. Az elején még tényleg csak a Petőfi Kör által meghatározott jelszavak hangzottak el, de aztán a kiskatonákkal kivágatták a címert, és kitűzették a régi Pálffy laktanyára a lyukas zászlót. A vége felé már felhangzott a „Ruszkik haza!”, majd a felhívás, hogy rendezett sorokban menjünk a Parlamenthez. A Margit hídon már egyre keményebben skandálták: „Rusz-kik haza!” és „Nagyim-réta-kormány-ba!”
32 éves könyvelő

Híradó

2015. november 09.

Találatok: 790

Bővebben: Dicsőség a legyőzötteknek!