Keresztély Ida:

 

Gyermekeim újra részt vehettek ebben a csodálatos egyhetes, szívet melengető táborban, ahol idekint, távol otthonunktól egyetlen héten át megmerítkezhettek magyarságunkban, tradícióinkban, nyelvünk sokoldalúságában. Megható számomra, hogy gyermekeim ezzel a táborral érezhették először, mekkora értéket őrzünk.

Fantasztikusan érezték magukat a táborban. Nem akartak hazajönni, mindenki megtalálta magának a játszótársat, akikkel felhőtlenül tudtak nevetgélni szabadidejükben. Rengeteget tanultak ez alatt az egy hét alatt. Népdalok, tánc, versek, furulya és még sorolhatnám. Mintha tölcsérrel töltötték volna beléjük a tudást ez alatt az idő alatt, innen is látszik a tapasztalat és tudás a tanárok részéről, hiszen nem egyszerű ennyi gyereket koordinálni, úgy hogy egy hét alatt egy egyórás - ha nem több - előadást tudjanak bemutatni.

A távol otthonunktól - mégis közel - érzés miatt itt a táborban mindig rátör az emberre a zokoghatnék, ezt érzem én is, meg szerintem sokan, akik olyan szerencsések lehetünk, hogy ezt megélhetjük. Nagyon szívmelengető érzés ez.

Az biztos, ezeket az érzelmeket másképpen éli meg egy Magyarországon született magyar, mint egy határon túl született magyar, persze nem minden esetben. Gyermekeim, főleg Özséb most kezdi érteni, anyja miért hatódik meg mindig, ha a Himnuszt hallja, talán kezdi érteni de még nem érzi eléggé. Ezen dolgozom tudatosan, és ezért is örülök ennek a tábornak. Remélem, jövőre újra együtt énekelhetjük a himnuszt a zászló körül, libabőrösen a meghatottságtól.
Óriás KÖSZÖNET nektek!!! Köszönöm az ott létet, az élményt és a beszélgetést

Egy pár sor a gyerekeimtől:

Zselyke:

Ebben a táborban szerintem az volt a legjobb, hogy az olyan gyerekek is tudták használni a magyar nyelvet, akik általában nem nagyon szokták.

 

Özséb:

Nagyon sok új élménnyel lettem gazdagabb! Sok új dologról hallottam, meg olyanokról is, amikről már hallottam Magyarországon, de már azt hittem, elfelejtettem. A legjobban az tetszett, amikor lementünk a tóhoz, na meg a röplabdázás. Köszönöm a lehetőséget, hogy ott lehettem!

 

Marianne:

Az idén vettem részt először a svédországi Kékvirág anyanyelvi táborban, melynek létezéséről unokatestvéremtől, a Svédországban sokak által ismert Ferencz Orsolyától hallottam. Már sok éve készülök „önkéteskedni”, úgy éreztem, itt az alkalom! Orsolya összeismertetett a tábor alapítójával, Tompa Annával.

Elvárásaim nem voltak, ám izgalom annál inkább. A húsz éves évfordulóról készült filmet megnéztem, mégsem tudtam, hogy egészen pontosan mit kell tennem, hogyan tudom hasznosítani magam a táborban. Emlékszem, Anna otthonában beszélgettünk, friss marcipános kiflit majszolgattunk és közben elindult a DVD. Anna röviden bemutatta az embereket, akik megszólaltak, s hagyta, hogy belefeledkezzem a történésekbe. A gyakorlati útmutatások átfolytak rajtam, mert egy erős emocionális hatás szippantott be; mélyen meghatódtam.

Ezekkel az érzésekkel vártam az utazást.

Jómagam édesanyám révén székely felmenőkkel bírok, nagyszüleim Hadikfalván születtek, éltek, s onnan menekültek Tevelre, ám Magyarországon születtem, itt is élek. Számomra magyarnak lenni természetes, mint a lélegzetvétel. Sosem kellett harcolnom a magyarságomért, a magyar nyelv használatáért nem kellett retorziótól tartanom. Csupán akkor éreztem magyarabbnak magam, amikor külföldön járva honvágyam támadt.

A táborban a magyarság egy teljesen más dimenzióját tapasztalhattam meg. Az ott lévő gyerekek a mindennapjaikat svédül élik, annak ellenére is, hogy otthon a magyar a kommunikációs nyelv. Ezek a gyerekek, távol az anyaországtól, egyszerre énekelték teli torokból, hogy „Magyarnak lenni, igen is jó!” Ettől az érzéstől libabőrös lettem. Minden nap. Büszke voltam magamra, büszke voltam a magyarságomra, de még büszkébb voltam azokra a felnőttekre, akik ezt a tábort létrehozták, működtetik, akiknek szívügyük a magyar identitást megőrizni, ápolni, átadni, erősíteni.

Lenyűgöző volt a tábor sokszínűsége, értve ezt a tevékenységformákra és a személyekre is. Profizmusról árulkodott. A gyerekek minden perce le volt foglalva értékes programokkal. Érezni lehetett, hogy mind a felnőttek, mind a táborozók tudták, ez a tíz nap áll csupán rendelkezésükre, hogy minél többet magukba szippanthassanak, beépíthessenek a koncepció által meghatározott „magyarságból”, hogy magyarok lehessenek.

Feledhetetlen élmény volt számomra, hogy az önkéntesek mindannyian a gyerekeket szolgálták, egyenlőek voltak. Tetszettek az esti megbeszélések: Mit, hogy végeztünk el? Mi volt jó? Mit lehetne másképp? Mi lesz a következő nap programja? Kik lesznek a felelősei? Itt is szembeötlő volt a profizmus. Örültem, hogy nem csupán én fáradtam el, és napról-napra rövidebb lett az értékelés rész és egyre növekedett a lazulós rész a stábértekezleten.

Ilyen sok fiatal nyugdíjas korú emberrel még nem volt dolgom. Szégyelltem, hogy kimerültebb voltam, mint ők, de örök példával szolgált.

Nyitott ember vagyok, de szabálytartó, éhes a szépre, jól tűröm a változásokat, az alkalmazkodóképességem elég fejlett. De hogy este tíz után mákosgubát, krémest és islert egyek??? Sosem gondoltam volna! De magával ragadott a tömeg és persze ellenállhatatlanok voltak az édességek. Az éjszakába nyúló activity-k! Imádtam! Sok év után végre táncolhattam igazi, magyar táncokat. Imádok énekelni, az életem üres lenne nélküle, itt lehetőséget kaptam erre is. A kedves, befogadó emberek barátsága, nyitottsága megszépítette az ott töltött napjaimat és meghatározta a jövőmet.

Rengeteg pozitív tapasztalattal, új barátokkal és néhány kilóval gazdagodva távoztam. Sokat kaptam, s úgy érzem, én is hozzá tudtam tenni a részemet.  Bízom abban, hogy a jövőben is szükség lesz a segítségemre! Már másképp szeretem a magyarságomat, melyet a Kékvirág tábornak köszönhetek.

Peti:

Ebben az évben sok új arc jelent meg, nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek oldalán is. Arany János és Kodály Zoltán életműve volt a tábor témája. A nagycsoport főként Arany János munkásságával foglalkozott. Tanultunk róla, és kiparodizáltuk legismertebb művét, a Toldit. Nagyon szórakoztató volt paródiát elkészíteni egy csoportban. Sok jó ötlet született, de az időre is gondolnunk kellett, ezért próbáltunk minél több poént Toldi első énekébe belezsúfolni. Szerintem jól sikerült.

A tábor rendezői ebben az évben több szabadidőt hagytak számunkra. Játékokat szerveztek, amik közül a röplabda volt az egyik legfelkapottabb. Remélem, hogy jövőre is adnak legalább ennyi szabadidőt, hogy a sok jó program között kikapcsolódhassunk.

Ajánlom a tábort mindenkinek, aki egy hetet magyarok között akar tölteni, és kultúránkat közelebbről kívánja megismerni, miközben tartalmasan szórakozik.

 

Frici:

A tábor témája nagyon érdekes volt. Az étel is nagyon finom volt. Reggelente volt közös éneklés és csoportfoglalkozás. Ebéd után közös játékon és néptáncon vettünk részt. Nekem nagyon tetszett a tábor, és ajánlom minden 7-17 éves magyar gyereknek.

 

Emilia:

Ez volt számomra a hetedik alkalom, hogy részt vettem a táborban. Arany János egyik megzenésített versét is megtanultuk. Jól éreztem magam, mert sok barátommal találkozhattam. Az Ildikó néni által összeállított Nyelvi játékokat sokan kitöltöttük. A nyeremény sok finomság volt, és izgalmas volt megtudni, hogy ki hány pontot ért el. Idén én lettem az első. Érdemes magyarul tanulni!

 

Anna:

Sok finom magyar ételt kóstoltunk meg idén is. A konyhán dolgozó felnőttek elláttak minket minden jóval. Most is szedtünk közösen áfonyát amikor a tóra mentünk, amiből muffin készült.

Az anyanyelvi játék nekem is tetszett! A záróműsoron a nagyok vicces előadása volt a legjobb.

 

István:

Kipróbáltam az íjazást és ami új volt nekem, a métát. A hétpróba alatt sokat nevettünk és az agyunkat is megtornáztattuk.

Nekem a számháború tetszett a legjobban! Jövőre is szeretnék menni, hogy a barátaimmal találkozhassak.

 

Szabolcs: 

Alapképzésen bölcsészettudományt végeztem, önálló magyar szakot, most pedig néprajz szakos magiszteri hallgató vagyok Kolozsváron, végzős. Kolozsvári tartózkodásom alatt az Ördögtérgye Néptáncegyüttesben kezdtem táncolni, majd párhuzamosan ezzel a Fehér megyei Felvinci Néptáncegyüttest kezdtem vezetni. Később megalapítottam a kolozsvári Duruzsló Néptáncegyüttest, a Mákófalvi Hagyományőrző Néptáncegyüttes vezetője lettem, tavalytól pedig a Tordaszentlászlói Hagyományőrző Együttes Utánpótlás csoportjainak vezetője, illetve a kolozsvári Kalotaszeg Néptáncegyüttes tagja. Népzenészként a Fürgölő Zenekar brácsásaként működtem, a múlt idő azért, mert velem egykorú prímásunk családapa lett, és elköltözött Kolozsvárról, így a zenekar most inaktív.

Sok minden változott a táborban, a helyszín, társaság, munkamorál, gördülékenység, a legapróbb dolgoktól a legnagyobb dolgokig szinte minden. Ezek a változások pedig kétélűek, sokszor nehezen fogyaszthatóak (itt egyáltalán nem az ételre gondolok, ez a konyháscsapat a tábori kosztok legfinomabbikával készül, össze sem lehet hasonlítani az öt-tíz literes krumpli konzervek időszakával). Viszont a Tångagärdén felnőtt generáció elenyésző része látogatott el Hällebergára, az új társaság új igényeket támaszt velünk, oktatókkal szemben, ezeknek nekünk kell eleget tennünk, a határait nekünk kell megéreznünk. Persze ez a dolgunk, és úgy gondolom, óriási szerencse, hogy a táborszervezés képes volt egy ilyen alkalmazkodó, egymáshoz bizalommal forduló, szakmailag erős pedagógusgárdát összehozni. Az idei tábor gördülékenysége kiváló példa erre. Nem gondolom, hogy ezen a felépítésen változtatni vagy „javítani” kellene. Esetleg a tábor hosszán lehetne. Kicsit rövid.

 

Bak-Balázs Zsolt:

Ismételten megköszönöm a lehetőséget,  hogy a lányaim, Boróka és Réka ott lehettek a táborban, és hogy ennyi mindent tanulhattak!

 

A nyolc éves Boróka levele:

Nagyon tetszett a néptánc és a kézműveskedés és az, hogy sok barátot szereztem.

Az is jó volt, hogy a barátaimmal együtt alhattam és játszhattam.

 

A 10 éves Réka levele:

A táborba nekem a legjobban az éneklés és a tánc tetszett. Amikor lementünk a tóhoz, az is jó volt, a magyar feladatok is, és az is, hogy mindenki magyarul beszélt.

Ingrid:

Zenepedagógia szakos vagyok a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián, másodéves hallgató, a balánbányai Ördögborda Néptáncegyüttes Kolozsvárról is hazajáró tagja. Az elmúlt évben a kolozsvári Duruzsló, a Mákófalvi Hagyományőrző, illetve a kolozsvári Kalotaszeg néptáncegyüttesek tagjaként, és a Tordaszentlászlói Hagyományőrző Együttes Utánpótlás csoportjainak vezetőjeként táncoltam.

A Kékvirág táborban úgy éreztem magam, mintha egy nagy család része lennék. Egy nagy családé, mely türelmes, meghallgat, befogad, amelybe bármikor örömmel térnék vissza. Gyönyörű pillanatokkal, élményekkel gazdagodtam, megtapasztalhattam sok mindent. Szeretnivalóak a gyerekek, finomak az ételek, köszönöm, hogy együtt lehettem Veletek!

 

Orsolya:

Felvidéken élek egy kis faluban, Bogyaréten. Jelenleg a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem közép-európai tanulmányok karának vagyok harmadéves óvópedagógus hallgatója. Az iskola mellett többek között lovasíjászok, amikor időm engedi. Nem is hobbinak nevezném, ez egy életstílus, hiszen az egész családom részese. Nagybátyám kezdett először foglalkozni lovakkal a családban, később az íjászat iránt is érdeklődött. Édesapám is elkezdett járni az edzésekre. 6 éves voltam, amikor elkezdtem járni lovagolni a nagybátyámhoz, később kaptam íjat és én is tagja lettem a Kassai Lovasíjász Iskolának. Az iskola központja Magyarországon található, Kaposmérőn. Nyaranta bemutatózni járunk a csapattal Magyarországon és Felvidéken is egyaránt, de kaptunk már meghívást Ausztriába és jártunk már Németországban is.

Izgatottan indultam neki az anyanyelvi tábornak, és kicsit tartottam is tőle, mivel nem igazán tudtam, hogy mire számítsak. Már a megérkezésünkkor láttam, hogy remek hét elébe nézünk. A szervezők mind nagyon segítőkészek voltak, tetszett, hogy mindenki tudta a dolgát és mindenki kivette maximálisan a részét a munkából. Kihívás volt számomra, hogy csoportot is kaptam, de szerencsémre Ildikó nénivel közösen foglalkoztunk a gyerkőcökkel, aki könnyen levette őket a lábukról az érdekesebbnél érdekesebb mesékkel és azok bemutatásával. Remekül éreztem magam ez alatt a majdnem két hét alatt, sok tapasztalattal gazdagodtam és fájó szívvel jöttem el a táborból.