Az idei, a 21. Kékvirág magyar anyanyelvi tábor az Arany János és Kodály Zoltán évfordulók kapcsán a magyar nyelv és dallamvilág csodálatos gazdagságának, szépségének, kifejező erejének bűvöletében telt el.

A 2017-es emlékév, melynek célja, hogy egyfelől Arany költészetét, ma is aktuális művészi üzenetét közelebb hozza a mai kor emberéhez, különösképpen a 19. század nyelvét már nehezen értő fiataljainkhoz. Másfelől, hogy a jelenkor nyelvére lefordítsa Arany hiteles, példaértékű erkölcsi jellemzőkkel bíró emberi alakját: Arany János hazaszeretetét, társadalmi felelősségvállalását, hitét, bölcsességét és igényét az emberi jellem fejlődése iránt.

„A magyarságot a nyelv, a kultúra és az érzelmi összetartozás teszi nemzetté. Arany költészetében és személyében e három kritérium egybeolvad" – hangzott el Magyarországon, egy Arany János tiszteletére tartott megemlékezésben, hozzátéve, hogy a nyelvi gazdagság, kifejezésbeli igényesség, morális tartás és a nagy klasszikusokból és népi gyökerekből merítő műveltség épp annyira Arany János emberi nagyságának, mint művészi tehetségének lenyomata. Arany János olyan kútforrása a magyar nemzeti identitásnak, amelyhez megmaradásunk érdekében időről időre vissza kell találnunk.

Az évfordulóról világszerte megemlékeztek, és nem csak magyarok. A költőt például a BBC brit közszolgálati adó is méltatta, hangsúlyozva, hogy A walesi bárdokban megénekelt történetet az ötszáz bárd lemészárlásáról Arany János révén többen ismerik Magyarországon, mint Walesben. Ezt figyelembe véve döntött úgy Montgomery város tanácsa is, hogy Arany Jánost posztumusz Montgomery Szabad Polgára címében részesítik.

Ezeket az elveket tartottuk szem előtt, mikor mi is felzárkóztunk az emlékezők, ünneplők sorához, és táborunk témájául e két géniuszt választottuk.

A szokásos délelőtti közös énekórát, a csoportfoglalkozásokban elhangzott  ismertetéseket Arany János - versek hallgatásával bővítettük nap mint nap. A walesi bárdok, Mátyás anyja, A lejtőn, Epilógus, Letészem a lantot, Emlények, A tölgyek alatt című versek mellett a Ki mit tud programban elhangzottak a  Vörös Rébék és Pázmán lovag balladák. A táborzáró műsorban is Aranyt idéztük: a kicsik csoportja a Családi kör néhány szakaszát mutatta be táborunk „házi festői”, Farkas Árpád és Szenessy Lajos által készített kedves képek segítségével. A nagyok A walesi bárdokat jelenítették meg, a kamaszok Toldi paródiával brillíroztak.

A nyelvi játékok feladatai szintén Arany János szókincsének csodálatos gazdagságáról szóltak.  A gyerekek szinte észre sem vették, hogy új szavakat, kifejezéseket tanultak meg egy-egy feladat elolvasása által, vagy a csalafinta megoldások kitalálásakor. Az egyre népszerűbb nyelvi játékokat Tóth Ildikó állította össze, ellenőrizte az eredményeket, és naponta kiosztotta a megfelelő jutalmat a szorgos megfejtőknek, akiknek Császár Ágnes segítségével sikerült eredményes munkát végezni.

Az énekórákon Kodály-gyűjtötte népdalok mellett újból sikerült megtanulni a mai modern könnyűzene néhány gyöngyszemét. A népdal és néptánc-tanulás egyre természetesebb velejárója a Kékvirág tábornak. Betanításuk az idén is igazi profi-módra történt a már veteránnak számító Császár Szabolcs és a csengő hangú, lelkes Tarzioru Ingridnek köszönhetően.

Az életkor és magyar nyelvi tudás szerint felosztott csoportokkal Bogács Nóra, Császár Sándor, Juhász Edith, Palcsó Attila, Salat Réka, Sebestyén Marianne, Tóth Ildikó és Vermes Orsolya foglalkozott. Edith mint tábori orvos és tisztaságfelelős sem szűkölködött feladatokban. A néptánc és népdalok betanítását Szabolcs és Ingrid vállalták, de természetesen a kézművesség, valamint a szabadidős tevékenységek szervezésében is tevékenyen kivették részüket Nóra, Marianne, Orsolya, Réka, Sándor és Attila mellett. Attila tábori lelkészünk is volt, Sándor segítségével ő tanította be a modern énekszámokat, de ő filmezte Lőrincz Lázárral együtt a tábor életét.

A szabadidős játékok közül ismét a számháború és a hétpróba vitte el a pálmát, de nagyon népszerű lett a méta és a röplabda is. Az íjászatot bámulatos szaktudásával Vermes Orsolya tette még vonzóbbá. A felnőttek kedvelt esti szórakozása az aktiviti mellett az asztali tenisz lett, olyannyira, hogy megrendeztük a Kékvirág asztalitenisz bajnokságot!

Mint a felsorolásból látható, a felnőtteknek nem sok alkalma adódott az unatkozásra, hiszen több feladatot kellett ellátniuk, s tették is, jó kedvvel, zokszó nélkül.

Az ellátás remek volt. A konyha „főnöksége” újra kitett magáért. A tábor főszakácsa, „séfje” Szabó Tibor és munkatársai, Ezsiás Anikó, Szenessy Lajos és Tóth Attila jó menüsort állítottak össze, az étel elkészítése egyre profibb módon megy! A tábor tényleg olyanná kezd válni, mint egy nagy család, az élelmezésbe is besegít, ki mivel tud, egyre többen hoznak süteményeket, házi lekvárokat ajándékba. Köszönjük, a tábor jó étvágyú gyerekei, és a némi bűntudattal torkoskodó felnőttek nevében!

 

A tábori posta is pontosan működött, az idén minden megkötöttség nélkül írhattak egymásnak kicsik-nagyok. Ez remek szórakozási lehetőséggé vált, a „konyhások” izgatottan várták, mit válaszol panaszleveleikre a szigorú „főnökség”?

A rend és tisztaság éber ellenőrei, Szabolcs, Ágnes, Péter és Anna naponta felrajzolták a szobanevek mellé a megfelelő arcocskákat: mosolygósat, vagy szomorút.  A versenyszellem tette talán, hogy a tábor végére alig akadt lefelé görbülő szájú, sírós jelzés.

Sajnos a tábortűz-felelősnek, Sándornak nem sok dolga akadt a tűzhely körül. Az esős napok miatt csak két alkalommal élvezhettük a tábortűz lélekformáló erejét. Szabó György, a tábor „mindenese” ott segített, ahol éppen igény mutatkozott erre: a krumpli pucolástól a villanyszerelésig mindent elvégzett a maga komótos, nyugodt módján.

A tábor vezetői, Anna és Orsolya csodálatos összhangban, egymásra a jó szervezésben szinte rálicitálva végezték dolgukat. Anna ügyesen, okosan egyre több terhet rak Orsolya sokat bíró vállaira, szoktatva őt a táborszervezés, vezetés csöppet sem könnyű munkájához. Anna mindenütt jelen volt, mindent látott, mindent hallott, mindenben segített.

Beszámolóm búcsúmondatát Bogács Nórától kölcsönözve mondom vele együtt: „Köszönjük a Veletek töltött órákat, perceket! A fárasztó út ellenére mindig feltöltődünk szeretettel, hittel, nevetéssel...”

Köszönjük, reméljük jövőre is találkozunk!

Tóth Ildikó