2022 augusztusa és remélem, hogy az elkövetkező évek még számtalan nyolcadik hónapja a Kékvirág tábor szívmelengető hangulatát eleveníti fel számomra. Nekem az idei tábor jelentette a kezdetet ezen a csodálatos ösvényen, melyet, drága Anna, Orsi és Andi, ti mutattatok meg nekem. Nagy hálával tartozom nektek és mindazoknak, akik évről évre biztosítjátok e feltöltő kedélyállapotát a tábornak. Kívánom, hogy mindig ugyanilyen lelkesedéssel és kitartással fogjátok össze a Svédországban élő magyar közösség apraját-nagyját. Fogadjátok hát nagy szeretettel, egy kis nosztalgiázás gyanánt, idei élményeim sorát, melyeket egy kis levélbe sűrítettem. Alább olvashatjátok:

Kedves Kékvirág Tábor!
Immár üdvözöllek a távolból, Kézdivásárhely városából. Nem olyan régen búcsúztam Tőled, de máris érzem hiányod. Megragadtam hát az alkalmat, hogy közös élményeinket papírra vessem, hogy majd bármikor egy-egy nehezebb időszakban elővehessem és erőt gyűjthessek belőle.
Augusztus 5. éjszakáján érkeztem Hozzád, Hälleberga Tábortanya helyszínére. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy fáradtan, hiszen annyira vártam már ezt a napot, hogy az izgatottságtól nem is igazán igényeltem az alvást. Reggel egy-kettőre összekaptam magam és elindultam felfedezni a helyszínt, illetve az új arcokat. Egyik percről a másikra már azon kaptam magam, hogy jó kis beszélgetésekbe kapcsolódom és közben észrevétlenül alakítgatom a rám bízott 9 éves cukorfalatok csoportfoglalkozásokra alkalmas fészkét. Nem sokkal később már érkeztek is a gyerkőcök sorjában, a szülők kíséretében. Segítettem nekik elfoglalni a szobákat és igyekeztem fontos információkkal bővülni a csemetéket illetően, és természetesen bevezetni őket a tábori hangulatatba. Érdekes módon az elejétől fogva annyira közelinek éreztelek, kedves Kékvirág Tábor, hogy könnyedén otthonosan éreztem magam Nálad. Ezt adtam tovább hát az újonnan érkezőknek is.  
Az elkövetkezendő napok minden egyes pillanata megmosolyogtat vagy örömkönnyeket csal szemembe, legyen szó a zászlók felhúzásának meghitt pillanatáról, a napi áhítatokról, közös éneklésekről, csoportfoglalkozásokról, csapatversenyekről vagy akár egyéni vetélkedőkről és végül de nem utolsósorban a közös tóra járásokról. A gyönyörű időnek köszönhetően nagyon sokat jártunk le a tóra, melynek hangultatát már az odavezető út szépsége, a kialakuló jó kis beszélgetések közbeni áfonyaszedés megalapozta, majd egy hűsítő csobbanás, úszóversennyel, csónakázással spékelve tetőzte, fokozta és felejthetetlenné tette. A folytatásban megemlíteném az örök kedvenc számháborút, akadályversenyeket, anyanyelvi vetélkedőt (melynek kitöltése rendszeresen a csendes pihenő előtti félórás közös tevékenységet jelentette a lányokkal), a faragás (a két szem csapatombeli fiú kedvencei közé tartozott), viszont ne felejtsem ki a szobaszépségversenyt sem, melynek napi ellenőrzésére a legrendetlenebb szobák is többé-kevésbé rendszerezettebbé, tisztábbá váltak. Na meg a „Ki mit tud?” verseny, mely irtóra színvonalasra és szórakoztatóra sikeredett, élvezettel követtük végig. A lányaimmal szinte minden lefekvés előtt kártyapartikat tartottunk, melyek lezárása rendszerint egy meseolvasásba torkollott.
A teli pocak mindennap garantálva volt, hiszen finomabbnál finomabb ételekkel kényeztetett minket a sürgő-forgó konyhai csapatod. Hálás köszönettel tartozom minden egyes finom falatért.
Dióhéjban így éltem meg én személyesen az idei, 25. alkalommal megszervezett látogatásodat. Az első perctől kezdve nem volt kétségem afelől, hogy befogadtál otthonos kis kuckódba, rajongóid közé tartozásom nem volt kétséges egyetlen pillanatra sem. Hálás vagyok a sok gyerek és felnőtt barátért, melyeket a Te közbenjárásodnak köszönhetek, ahogyan himnuszod soraiban is olvasható:             
„Csak egy kék színű virág, / ennyi a jelünk. / Aki jön, mind barátunk, / és boldog lesz velünk. / Csak egy kék színű virág, / mit a kezedben hozol, / Csak egy kék színű virág, / már hozzánk tartozol.”
Nagy lelkesedéssel várom a következő találkozásunkat. Addig is vigyázz magadra, hisz a magyarság számít Rád az elkövetkezendő években is. A mihamarabbi találkozásig.
Üdvözlettel,
Barbara