- 2002 óta vagyok a vezetőség tagja, igaz kezdetben nem voltam nagyon aktív. Mint ahogy a vezetőségnek ma is vannak kevésbé aktív tagjai, így volt ez régebben is. Különböző életfázisokba kerülünk, vannak évek, mikor éppen mást kell prioritálni. Természetesen összefügg ez azzal is, hogy a gyermekeink, akikért végül is munkálkodunk, igénylik-e, azaz elfogadják-e, amit munkánk gyümölcse, az anyanyelvi tábor tud nyújtani.

 

Mint ahogy minden önkéntes munkánál előfordul, vezetőségünk tagjai is változó hatásfokkal vesznek részt a munkában. Minden segítségért, munkáért hálásak vagyunk, s ha éppen úgy alakul valamelyik társunk élete, hogy kevesebb időt tud erre a munkára fordítani, ezt elfogadjuk és feladatait átvállaljuk. Emiatt néha akadozik a munka; akik átvállalják a feladatokat, azok előtt igencsak feltornyosul a tennivaló. De a munkának ilyen feltételek mellett is haladni kell, tehát mindent megteszünk, amit tudunk. Mindig lehet valamit jobban csinálni; a jó a végtelenségig fokozható. Elfogadjuk a szülők építő kritikáját, de nagyon hálásak lennénk, ha munkánkhoz segítő kezet is nyújtanak és építő jellegű kritikájukat, ötleteiket tettekre váltanák. Jó pár szülő ezt meg is teszi.

 

 

- Székely vagyok. Erdélyben születtem, Kézdivásárhelyen, anyám a Vadadi Filep tősgyökeres marosvásárhelyi család (melynek egyik tagja többek közt a Bolyai gimnázium alapítója volt) ivadéka, apám ősi lófő székelyek leszármazottja. Gyerekként jöttem Svédországba anyámmal és három testvéremmel. Mi, gyermekek szülői örökségként hoztuk magunkkal az erdélyi magyar ember sajátos kultúrigényét és nemzeti öntudatát. Eme örökséggel a batyunkban természetes volt, hogy bekapcsolódjunk a svédországi magyar életbe. Kezdetben a tångagärdei cserkésztáborokban vettem részt, később, az egyetemi tanulmányok, majd a gyermeknevelés évei alatt inkább csak alkalmi résztvevője voltam az itteni magyar kulturális életnek. Aztán, ahogy a lányom lassacskán felcseperedett, immár szülőként újra bekapcsolódtam a magyar munkába.

 

 

- Magyar társaságot, jó hangulatot, azt, hogy valami kellemesnek és jónak a részei lehettünk. Ahol környezetünk elfogad olyannak, amilyenek vagyunk.

 

 

- Anyám éveken keresztül volt aktív tagja előbb a strömsnäsbruki, majd a jönköpingi magyar egyesületnek. Mindkét egyesületben pezsgő magyar élet folyt. Anyám álmodta és valósította meg a Svédországi Magyar Ifjak Társaságát, a SOMIT-ot, s ugyancsak az ő dédelgetett szellemi gyereke az Õrszavak egyesület, ezen belül is a magyar nyelvi tábor. Ezzel nőttünk fel, életünk szerves része volt, felnőtté válásunk, életre ébredésünk háttere. Természetes volt, hogy mi is részei vagyunk mindennek.

 

 

- Fontos, mert identitásunk komoly része a múltunk, gyökereink. Életünkben fontos a jelen, de ahhoz, hogy megtaláljuk a helyes irányt, ismernünk kell múltunkat, gyökereinket. A múltunkat jelenünkkel összekötő vonal meghosszabbítása a jövőnk. Múltunk, gyökereink ismerete tengelyt, egyensúlyt ad életutunkhoz és valamelyest a célt is meghatározza.

 

 

- Minden magyar szóért meg kell küzdenünk, dolgoznunk gyermekeinkkel, mert minden megtanult szó, mely elhangzik gyermekeink ajkáról, egy diadal, végtelen öröm, és a megmaradás reményét élteti. Erdélyben is, ahol születtem, küzdenünk kellett megmaradásunkért, ezt a küzdelmet szüntelenül és fáradhatatlanul itt is folytatnunk kell, mert mást nem tehetünk. Mert bár svédekké is lettünk, azért a múltunkat, gyökerünket nem szakíthatjuk ki a szívünkből. Magyar vagyok, mert annak születtem, s magyarul cseng a lelkemben a hit. De azt sem tagadom, hogy svéd is vagyok s a választott hazám a jelenem, a létem, a mindennapom. szívemben pont úgy ég a svéd himnusz, mint a magyar. Sokan nem szívesen hallják egy magyartól, ha svédnek is vallja magát, de ez a jelenünk. E jelennek meghatározó része a magyarságunk is, de a jövőnk itt van, ez immár gyermekeink és unokáink szülőföldje s az a föld, mely minket ápol s majd eltakar.

 

Többek között ez az érzés késztetett arra, hogy a gyermekem, családom, munkám mellett valami mást is tegyek az új hazámért, azért a társadalomért, amelyben élek, amelyben itthon vagyok s amelyben gyermekem jövőjét egyengetem. Hivatásom mellett ezért vállaltam azt, hogy tűzoltóként dolgozzam.

 

 

- Tanult szakmám a média- és kommunikációs tudomány, tehát kommunikációs szakember vagyok. Eddigi pályafutásom során főként PR–el és piackommunikációval foglalkoztam. Jelenleg a mullsjöi önkormányzatnak vagyok a sajtószóvivője és kommunikációs felelőse, valamint az otthongondozásba bevezetendő privát alternatívák projektvezetője.

E mellett tűzoltó vagyok. Ez a munka számomra rengeteg kihívással jár, de óriási lehetőséget is jelent, mert segíthetek embertársaimon, és ez által bizonyíthatom ragaszkodásomat új hazámhoz.

 

 

Erre a kérdésre inkább Eszter lányom feleletével válaszolok: „Nagyon jó együtt lenni más magyar gyerekekkel, találkozni régi és új batárokkal. A tábor olyan, mint egy második otthon, mindenkit ismerek és mindig öröm újakat megismerni. Ennyi magyar ritkán van egy helyen – élvezek egész nap magyarul beszélni. A táborban erősítem a magyar oldalamat – svéd is és magyar is vagyok.”

 

 

- Ismét csak a lányom szavaival felelek: „Klasszak a csoportmunkák. Meg jó együtt lenni a magyar gyerekekkel, ifjakkal. De nem jó korán kelni.”

 

 

- Alapjában véve adminisztrációs feladataim vannak. Alig van vége egy tábornak, máris kezdjük tervezni a következőt. Aztán január-februártól gyakorlatban is elindul a szervezés: a pedagógusok meghívása, az utaztatások optimális és gazdaságos szervezése. Később a beiratkozott gyermekek csoportokra osztása, a csoportokhoz pedig pedagógusok, kisegítők kijelölése, amiben segíthetek. Igyekszünk minden csoporthoz egy női és egy férfi pedagógust találni – fontos, hogy a táborozóknak mind nő, mind férfi példaképe legyen. Figyelünk arra, hogy a két pedagógus közül az egyik feltétlenül „régi”, legyen – ez segíti a munka gördülékenységét. Olyan, aki már ismeri a tábor lehetőségeit, a tábor működését és – mivel a gyerekek (táborozók) nagy része évről-évre visszatér - ismeri a gyermekeket is. Nagy feladat a szállások elosztása. A gyermekek egyéni kívánságaihoz is igyekszünk igazodni, a barátokat, barátnőket egy csoportba, ugyanabba a szobába beosztani. A tábor kezdete előtt olyan az egész szervezés, mint egy óriási mozaik kockái, amelyet többféleképpen lehet összetenni, s mikor már úgy tűnik, hogy összeállt a kép, akkor újra darabjaira kell bontani, naponta akár többször is újra meg újra összerakni, hogy az optimális kombinációt kihozzuk belőle. A munkám nagy része tehát még a tábor előtt folyik. A tábor kezdetével aztán a gyerekeket beírni, adataikat adminisztrálni kell, tablót, emléklapot kell készíteni – ez is az én feladatom.

 

A legutóbbi táborban sajnos nem tudtam végig jelen lenni, szolgálatban voltam a tűzoltóságon. Ezért az idén nem dolgoztam csoporttal, de a tavaly belemerészkedtem a csapatvezetői munkába. Az ifikkel dolgoztam: táborvezetői felkészítés, a táborszervezés megismertetése volt a főcél. Az ifjakat bevontuk a tábor vezetésébe, aztán ők hétpróbát szerveztek; Palcsó Attila felvidéki lelkész (a tábor egyik erőssége) segítségével filmet is forgattak a tábor életéről. Felmérést készítettek mind a gyermekek, mind a felnőttek között arról, hogy mi az, amit kedvelnek Tångagärdén, miért jöttek táborozni. A felmérés eredményeként felszínre került az, hogy mi fontos a táborozóknak: a változatos programok, a sok jó barát, az öröm, a vidámság, a játékos tanulás, az egész évre elegendő sok szép emlék.

 

S ez az, ami továbbra is erőt ad nekünk, szervezőknek ahhoz, hogy a sok munka, a szűk anyagi keret ellenére véghezvigyük a lehetetlent, folytassuk a tábor életben tartását. A sok felnőtt ingyen, pihenőszabadságából áldozva dolgozik a táborban, gyermekeinkért kiteszi szívét-lelkét, hogy jól érezzék magukat, hogy tanulhassanak, hogy megmaradjon bennük a magyarság szikrája. Kívánom, hogy adjon a jó Isten erőt ezeknek a lelkes embereknek, hogy tovább végezhessék ezt a fáradságos munkát, amit másképpen nem is lehet tenni, csak szeretetből és elkötelezettségből.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

 

Kérdezett: Tóth Ilona