A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 

A Magyar Diaszpóra Tanács tagjai a jövőben is kiemelt hangsúlyt fektetnek a magyar fiatalok identitásának erősítésére - olvasható a testület október 8-i ülésén elfogadott zárónyilatkozatában. 
 
A dokumentumban - amelyben üdvözölték a tanács új tagjait és kinyilvánították, hogy nyitottak a szélesebb és mélyebb együttműködésre -, rögzítették, hogy jó példának tartják a diaszpórában élő fiatalok esetében a ReConnect Hungary - MagyarBirthright Programot. Ennek célja, hogy a nyugati magyar fiatalok felmenőik származási országával kapcsolatba lépve családjuk múltját, illetve saját identitásukat jobban megértsék. A Kárpát-medencében hasonlóan jó példa a honismereti magyar mozgótábor - áll a nyilatkozatban.
 
 
Javasolják egy kataszter létrehozását is, amelynek segítségével egy helyen elérhetnék valamennyi ösztöndíj-lehetőséget a magyar fiatalok.
 
A résztvevők kitértek arra is: támogatják a Külföldi Magyar Cserkészszövetség együttműködését a Kárpát-medencei magyar cserkészszövetségekkel és a nyugati magyar ifjúsági szervezetekkel, hogy a jövő nemzedékének erkölcsi stabilitása és magyarságtudata erősödjön, valamint ösztönzik a kontinentális ernyőszervezeteket arra, hogy fordítsanak figyelmet azon országokra, ahová a közelmúltban sok magyar vándorolt ki.
 
A szervezetek kijelentik, hogy segítik azt az információs munkát, amelyet a konzulok folytatnak az állampolgársági lehetőségek népszerűsítésében, illetve az állampolgárság kérvényezésében. Rögzítik azt is, hogy elismerik és támogatják a diaszpórában szolgáló egyházak munkáját a magyar közösségek megerősítéséért.
 
Üdvözlik a felek továbbá a Julianus-program elindítását, amelynek célja, hogy részletes kataszter készüljön a magyar tárgyi örökségről - épületekről, műalkotásokról, emlékművekről, emléktáblákról, utcákról, könyvtárakról, levéltárakról és múzeumokról a magyar kultúra széles körű megismerhetőségéért. 
Egyetértenek abban, hogy az ilyen egységes ismeretanyagnak a korszerű rendszerezése, bemutatása és felhasználhatóvá tétele a magyarság értékteremtő képességét tárja a világ elé.
 
A zárónyilatkozat szerint a résztvevők fontosnak tartják, hogy a Magyarország elleni, sokszor politikai indíttatású támadásokat elhárítsák, tompítsák, és hozzájáruljanak az ország hiteles megítélésének helyreállításához.
 
Kinyilvánítják, hogy továbbra is figyelemmel kísérik a magyar közösségek helyzetét a Kárpát-medencében, és fontosnak tartják, hogy a kulturális kapcsolatok mellett a gazdasági kapcsolatok is megerősödjenek. A dokumentum szerint a kormány hangsúlyozottan számít a diaszpórában élő magyar közösségekre, a befogadó államban felhalmozott szellemi potenciáljukra és kulturális örökségükre a világ magyarsága megbecsültségének és versenyképességének együttes megerősítéséért. 
 
Forrás: MTI 
 
A Svédországi Magyarok Országos Szövetségét Bihari Szabolcs képviselte.
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2022. december 27.
Uraji köd / Fotó: Antal József Kedves Híradó Olvasók!
Tovább
Tao Te King

Tao Te King

Könyvespolc 2022. december 27.
Pár útravalót már felpakoltam erre a képzeletbeli könyvespolcra azokból az olvasmányokból, melyek az embert az olvasás örömén túl, mintegy segítőtársként kísérhetik életútján. Szóba került már jó pár meghatározó név, eszme, vallás, de ma álljon itt egy igazi klasszikus, amely immáron…
Tovább
„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

Képzőművészet 2022. október 23.
2022 Angi István: Hegyek napsütésben, akril - vászon 2022.07.07 – 08.31. Bárczay kastély galériája, Felsőzsolca. Mintegy két tucat frissen készült olajfestmény és körülbelül ugyanennyi, főleg fából készült kisplasztika fogadja a látogatót Angi István kiállításán. A képek figuratívak, a legelvontabb alkotásokon…
Tovább
Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Portré 2022. október 23.
Bereczky-Veress Biborka: Bevallom, amikor felhívtam telefonon Sipos Lorándot, még nem ismertem őt és egyetlen festményét sem láttam élőben. Vezetőségi tagunk, Tiglezán Csilla, aki sajnos ma nem lehet jelen, hívta fel a figyelmünk a művész munkáira. Az interneten keresztül megtekinthető sok…
Tovább
„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

Portré 2022. október 23.
Jégkorong kapus, többszörös magyar válogatott, egyben az első magyar játékos, aki az észak-amerikai jégkorong ligák legfelső osztályában játszott (NHL). 2008-ban tagja volt a szapporói jégkorong-világbajnokság győztes csapatának, de részt vett a 2009-es A csoportos jégkorong-világbajnokságon is. Kisgyerekkorban kezdett jégkorongozni, hatévesen…
Tovább

Egyesületek

Hírek a SOMIT háza tájáról… Hagyományaink nyomában

Hírek a SOMIT háza tájáról… Hagyományaink nyomában

Mindössze néhány héttel a rendkívül jól sikerült SOMIT családos tábor után egy hétvége erejéig (2022. október 21. és…
Újra elindulóban az ifik társasága

Újra elindulóban az ifik társasága

A tavaszi közgyűlésen bemutatkozott hat magyar fiatal, akik akkor lelkesen meséltek a jövőbeli céljaikról és arról, hogy miképpen…
Pedagógusok a házban

Pedagógusok a házban

A jó pedagógus olyan, mint a télen a kamrában lógó szárazkolbász, szalámi: minél több van belőle, és minél…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME