A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 
Nagy fába vágtuk a fejszénket - a szó legszorosabb értelmében is -, amikor négy évvel ezelőtt a cserkészpark új elnöksége eldöntötte, hogy egy nagy pavilont épít a Kastl-i (Németország) Hárshegy Cserkészparkban 1). Az építési engedély hamar megjött, de a pavilon váratott magára. Nem csoda, hisz saját kezűleg vágtuk ki a nagy, 25-30 méter magas fenyőket, hogy legyen elegendő épületfa a pavilonhoz. Tervrajzokat készítettünk, majd pedig a szerkezetet összetartó fémrészeket is elkezdtük legyártani. Végül 2010 májusában elkezdtük az építkezést, hogy a jubileumi táborra kész legyen a pavilon, mondván: ha már ilyen sokáig elhúzódott a készülődés, akkor a hátralevő időben nagyon gyorsak és hatékonyak leszünk. Gyorsak is voltunk, hiszen a nyolc hatalmas tartóoszlop alapjainak gödreit egy markolóval egykettőre kiásta egy helyi vállalkozó, a faszerkezetet pedig négy ács készítette nagy szorgalommal. A hathatós segítség ellenére is maradt elég munka az elszánt vezetőknek és lelkes szülőknek is, mert még több mint 1.000 munkaórára volt szükség a cserkészpavilon megépítésére!
 
11jun (32).jpg
"Igazi cserkészmunka volt, amely valóban összekovácsolta a különböző
helyszínekről - Frankfurtból, Münchenből, Zürichből, Stuttgartból,
Heidelbergből és Magyarországról - érkezetteket"
 
Miután a betonozásnál ömlött az eső, a faszerkezet fel- és összeállításánál rólunk ömlött az izzadság. Némi fejtörést okozott, miképpen emeljük fel a tetőt összetartó, 300 kg-os vasgyűrűt 4,5 méteres magasságba. A szerkezetnek középen nincs tartópillére, éppen azért, hogy itt lehessen tábortüzet rakni. Végül a szomszéd targoncájával segítettünk magunkon, és így végre elkezdhettük a nyolc tartóláb felállítását. Mivel minden lábhoz négy ember kellett, ebben is jó megizzadtunk. Örömünkre jól haladtunk, és egyre jobban lehetett látni, hogy mi is van készülőben. Az elején rakétasilóra tippeltek a nézők, később már citromprés lett a jelzője. De még így is két hétvégébe került a faszerkezet teljes felállítása. A deszkázáshoz három magyarországi segítség is érkezett, nekik köszönhetően nagyot haladtunk a munkával. 
 
Ősszel újra nekiláttunk, hogy a tetőt befejezzük, azaz lefedjük zsindelyekkel. Ez a munka három hétvégét vett még igénybe, de végül november közepére ez is elkészült. Azóta a terhelési próba is megtörtént: a 40 cm-es hótakarót elbírta az építményünk. Így jóformán határidőre el is készültünk, még ha nem is volt minden részlet teljesen kész a Jubi-tábor megnyitásáig.
 
A tábor alatt aztán felkerült a cserkészliliom a tető ormára, a pavilon felszentelése pedig a tábor egyik fénypontja volt. Sok hasznát vettük a pavilonnak már a tábor idején, hisz az időjárás végig szeszélyes volt. Így nem csak a kiscserkészek barkácsoltak és tábortüzeztek alatta, de még a népdalversenyen résztvevőknek és a közönségnek is, összesen 150 főnek védelmet nyújtott. Ennyien valóban kényelmesen elférnek a tábortűznél, és mintegy 80 személy kényelmes, asztalnál történő étkeztetése is gond nélkül megoldható. 
 
Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez igazi cserkészmunka volt, amely valóban összekovácsolta a különböző helyszínekről - Frankfurtból, Münchenből, Zürichből, Stuttgartból, Heidelbergből és Magyarországról - érkezetteket. Cserkészek, vezetők, szülők, apák fiaikkal dolgoztak, hogy elkészüljön ez az építmény. Amikor elkezdtük, még nem tudtuk, ki fog segíteni, de bíztunk a munka mágikus vonzerejében, és nem csalódtunk! Ki többet, ki kevesebbet tett, de mindig volt ember, aki eljött segíteni, akár csak egy napra is. Többen is kérdezték, hogy mi lesz a következő munka, mert olyan jól érezték itt magukat. Végre lehetett valamit alkotni, építeni, ami maradandón a miénk, vagyis a gyerekeinké. 
 
Erre szeretnék mindenkit bíztatni. Ne féljetek egy munkába belekezdeni! Ha az emberek látják, hogy valami értékes készül, akkor mindig lesz, aki mellétek áll. Csak merni kell! Merjünk nagyok lenni, merjünk nagyokat tenni! 
 
 
 
1)A Hárshegy Cserkészpark egy 10 hektáros erdős-mezős terület az oberpfalzi dimbes-dombos vidéken, Amberg és Neumarkt között, Kastlban, a hajdani Magyar Gimnáziumtól nem messze. Vendégek számára van egy 30 férőhelyes ház víz- és árambekötéssel, illetve sátorhely kb. 200 fő számára. Magyarországi vendégeket is szeretettel várunk a parkunkba. 
További információk a www.cserkesz.de honlapon olvashatók.
 
 
 
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2023. április 01.
Kedves Híradó Olvasók! „Ezennel fölveszem azt a bizonyos letett lantot. Nyilván mindenki máshogy szólaltatja meg kicsit a hangszert, beleviszi önmagát, a személyiségét.” Ezekkel a szavakkal vettem át immáron három éve a Híradó főszerkesztését, így jelen lapszám a sorban a tizenharmadik.…
Tovább
Martin McDonagh: The Banshees of Inisherin / A sziget szellemei

Martin McDonagh: The Banshees of Inisherin / A sziget szellemei

Könyvespolc 2023. április 01.
Érdemes-e olvasni a sorok között? Miután megnéztem Martin McDonnagh drámáját, csak ültem a fotelben és azon tűnődtem, hogy miért talált most ennyire telibe ez a film. Valamiféle sorsközösséget véltem felfedezni magamban a témával kapcsolatban. Kicsit olyan érzés, mint aki lelepleződik,…
Tovább
Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Péter László kiállításáról Budakeszin 2023 januárjában...

Képzőművészet 2023. április 01.
Nagy pelyhekben kezdett szállingózni a hó, amikor autóval elindultam a város másik végére, Budakeszi irányába. Kezdetben még világos volt, de később a pénteki csúcsforgalomban rám esteledett. Amikor megérkeztem a polgármesteri hivatalhoz, már teljesen sötét volt. A belépőket követve rögtön néhány…
Tovább
Bármilyen szakmát, munkát fontosabb szeretni, mint tudni

Bármilyen szakmát, munkát fontosabb szeretni, mint tudni

Portré 2023. április 01.
Erdélyi grafikus, karikaturista. Székelyudvarhelyen született, Kolozsváron él családjával, rajzai bejárták a nagyvilágot. Kaporral szereti a füstölt bablevest és azt vallja, hogy „bármilyen szakmát, munkát, fontosabb szeretni, mint tudni”. Könczey Elemérrel beszélgettem.  
Tovább
Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Portré 2022. október 23.
Bereczky-Veress Biborka: Bevallom, amikor felhívtam telefonon Sipos Lorándot, még nem ismertem őt és egyetlen festményét sem láttam élőben. Vezetőségi tagunk, Tiglezán Csilla, aki sajnos ma nem lehet jelen, hívta fel a figyelmünk a művész munkáira. Az interneten keresztül megtekinthető sok…
Tovább

Egyesületek

Örömteli esemény az Eskilstunai Magyar Közösség életében

Örömteli esemény az Eskilstunai Magyar Közösség életében

2022. december 11-én beteljesült egy régen dédelgetett álmunk: ismerkedés és kapcsolattartás céljából meglátogatott minket Dr. Müller Adrien Nagykövet…
Egy kis Magyarország Göteborg szívében

Egy kis Magyarország Göteborg szívében

December 9-én egy nagyszerű összefogás eredményeként nyílt meg az „Immerson” című fotókiállítás Göteborg főutcáján, a Kungsportsavenyen. A Városi könyvtár…
A Tavaszi Szél Kulturális Egyesület beszámolói. Kreatív jelmezek és álarcok a göteborgi farsangi mulatságon

A Tavaszi Szél Kulturális Egyesület beszámolói. Kreatív jelmezek és álarcok a göteborgi farsangi mulatságon

Az érkezők választhattak maguknak álarcot, melyet haza is vihettek, és akiket megihlettek a színpompás csillogó maszkok, készíthettek is…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME