A következőkben olyan egyesületi elnökök mutatkoznak be, akiket az elmúlt egy évben bíztak meg az elnöki feladatok elvégzésével és/vagy hangsúlyosabban szerveződik az általuk vezetett egyesület tevékenysége a gyermekprogramok köré. Szerettem volna megtudni, hogy ki honnan és miért pont ide, Svédországba jött, miként került kapcsolatba az általa vezetett egyesülettel, és milyen elképzelések merülnek fel a jövőre nézve.
Dézsy Ildikó, Boråsi Magyar Egyesület
Kolozsváron születtem, a Brassai Sámuel Líceumban érettségiztem. Ékszerészként, 17 éven keresztül gyakoroltam mesterségemet Kolozsvár főterén, egy jó nevű ékszerboltban. Egyedi arany/ezüst ékszereket készítettem rendelésre egy szövetkezet keretén belül. Kényszerhelyzetbe kerültünk, mindent magunk mögött hagyva – jó munkahelyet, Erdélyt – 1987-ben politikai menekültként elhagytuk szülőföldünket férjemmel és 10 éves ikreinkkel. Svédországban telepedtünk le. Nem volt könnyű... még a táborban nekiálltunk a nyelvet tanulni, mert azt vallottuk, hogy ez a jövőnk kulcsa. A jó nyelvérzékemnek köszönhetően már 4 hónap után elég jól beszéltem a svédet. Mindenképpen a szakmámban terveztem tovább dolgozni. Meg is céloztuk Boråst, mert tőle nem messze, Dalsjöforsban, egy nagy ékszergyár működött. Bejelentkeztem és 2 napi próbamunka után, megkaptam a munkát. Sajnos ez szalagmunka volt, amit nem éreztem az én világomnak. Egy baleset következtében abba kellett hagynom az ékszerész munkásságom és úgynevezett újratervezés következett az életemben. Részt vettem egy gazdasági kiképzésen, majd egy népművelő iskolában kaptam titkárnői állást, később, ugyanott tevékenységfejlesztőként folytattam pályámat. Számítógépen dolgoztam, rendezvényeket szerveztem, gyorsan belenőttem a feladataimba. Széles ismerettségi körre tettem szert, a külföldi és a helyi nyugdíjas egyesületeknek koordináltam tevékenységeiket és az ezzel járó anyagi hozzájárulásokat. 24 év munkásság után a Studieförbundet Vuxenskolan keretein belül, lassan kiveszem a hosszú szabadságomat. Úgy érzem, nekünk is, gyermekeinknek is sikerült beilleszkednünk a svéd társadalomba.
Boråsban és környékén nem volt magyar egyesület. Valamikor 50 évvel ezelőtt, az ’56-os magyarok próbálkoztak, akkor Tångagärdén találkozott az egyesület. Kialudt a láng, megszűnt, és amikor ’87-ben idejöttünk, már nem volt egyesület. Eljártunk Göteborgba, Jönköpingbe, Malmőbe az ottani aktivitásokat élvezni. Egy délután elgondoltam, hogy miért ne lehetne itt is megpróbálni? Kiírtam a Facebookra, és meglepetésemre már másnap több mint 30 érdeklődő jelentkezett. Lassan elkezdtem szervezkedni, megszületett a Facebook oldal, ami azóta is az eredeti nevet viseli: Magyarok Boråsban és környékén. Összeültünk megbeszélésekre, ahol kikristályosodott, hogy ki mit szeretne, mivel tudna hozzájárulni az egyesület működéséhez. Kialakult egy vezetőség. Alakuló gyűlésünkre meghívtuk Tompa Annát és Bihari Szabolcs SMOSZ elnökünket is. Megalakultunk! A vezetőségen belül megtörtént a tisztségek betöltése, én lettem az elnök és azóta is egy jól működő csapatnak mondhatjuk magunkat. Sajnos az utóbbi két évben nem volt nagy szükség ránk… Pandémia előtt heti szinten találkoztunk, kézműves foglalkozások, hagyományos főzőcskék, gyerekfoglalkozásaink voltak, persze a KCSP ösztöndíjasok sokat segítettek mindebben, de nekem mindenhol ott kellett lennem. A gyerekfoglalkozások idővel megszűntek, a gyerekek megnőttek. A felnőtt programok tovább élnek, gombászunk, kirándulunk, gyöngyöt fűzünk, Hällebergán is többször szerveztünk csapatépítő hosszú hétvégéket.
A jövőben szeretnénk szorosabban együttműködni a környékbeli egyesületekkel, kiegészíteni egymás programjait, ismerkedni egymással, időnként találkozni Tångagärdén, közös programokat szervezni Hällebergán, gulyásfőzést, előadásokat, hagyományőrző esteket rendezni. Egy visszavágó vacsoracsatát szeretnénk szervezni Göteborggal, ahogy a körülmények megengedik. Folytatnánk a kézműves foglalkozásainkat, a jógát, de új lehetőségként a grafika és olajfestés alapjainak oktatása is belekerül programunkba. Örömünkre, több SFI-s tanár is van a tagjaink között, akik magyar nyelven tartottak svéd nyelvtant magyarázó órákat. Szeretnénk folytatni, újraindítani. Sokszínű programajánlatunk reméljük, többeknek elnyeri a tetszését és mindenki talál magához illő foglakozást. Bízunk benne, hogy hamarosan újra aktívabban szervezkedhetünk. Türelmetlenül, lelkesen várjuk a folytatás lehetőségét.
Vass Attila, Halmstadi Barátság Magyar Egyesület
Sepsiszentgyörgyről kerültem Svédországba 1988 augusztusában és 16 éves lévén nem sok beleszólásom volt abba, hogy hova kerülök, édesapámmal jöttünk. Eredetileg Ljungbybe, majd onnan bevándorlótáborba Landskronába. Itt közel 8 hónapot töltöttünk egy félreértés miatt (magyar állampolgárként regisztráltak, így nem voltunk jogosultak politikai menedékjogra), majd onnan vissza Ljungbybe. Itt laktam 2008-ig, majd Halmstadba költöztünk, a feleségem óhajának (is) eleget téve.
Ljungbyben régóta egy összetartó és nagy hagyományokkal bíró közösség működött, ezért valamilyen szinten azóta vagyok része a svédországi magyar közösségnek, amióta idekerültem Svédországba. Már a kezdetek óta tagja/része vagyok a SOMIT közösségnek, valamint 2010 óta az Országos Szövetség vezetőségének is. Halmstadba költözésünk után kerestük a magyar társaságot és így találtunk rá az egyesületre, majd elkezdtünk járni a csütörtökönkénti egyesületi estékre. Pár hónap után egy konfliktus következtében elnök nélkül maradt az egyesület és mivel én új és mindkét rész számára neutrális voltam, megkértek, hogy vállaljam el az elnöki pozíciót, annak érdekében, hogy az egyesület ne szűnjön meg. Ennek a kérésnek eleget téve vállaltam el és kerültem az elnöki pozícióba.
Az egyesület magja mára már szinte csak gyerekes családokból, egyedülálló vagy párban elő fiatalabbakból áll, valamint természetesen a kitartó idősebb generációból, akik hűségesen járnak a rendezvényeinkre és becsülettel támogatnak bennünket. A tevékenységünk elsősorban a gyerekekre koncentrál (közel 60 gyerek tagja van az egyesületünknek), de jégkorong- és focicsapatunk is van. Mindkét tevékenység igen fontos része az életünknek, hiszen a tagság több mint felét érinti. Alapvetően úgy látom, hogy az egyesület elsődleges kötelessége, hogy a tagoknak megteremtse a hátteret (legfőképpen anyagi) és lehetőségeket ahhoz, hogy azokat a tevékenységeket megvalósítsák, amikben ők maguk szeretnének részt venni. Emellett természetesen kulturális előadásokat, nemzeti ünnepekről való megemlékezéseket, bálokat és bográcsozást/grillezést is szervezünk.
Alapvetően úgy gondolom, hogy az egyesületi élet soha nem szabad kényszer legyen senkinek, ugyanakkor meg kell érteni, hogy minden egyesület létezése elsősorban a tagságtól függ. Ha nincs tag, nincs egyesület. Viszont a tagdíj kifizetése önmagában nem elég az egyesület fennmaradásához, hiszen az egyesület és vezetőség nem önmagáért, hanem a tagságért létezik és dolgozik, az összes rendezvény, program csak és kizárólag a tagságot hivatott kiszolgálni. Természetesen nem lehet olyan előadásokat, rendezvényeket szervezni, ami mindenki ízlését és ígényét kielégíti, ezért a tagoknak is érdekük, hogy minden rendezvényre eljöjjenek, azáltal támogatva a helyi magyar közösséget. Azért is, hogy a következő alkalommal az ő ízlésüknek megfelelő rendezvényt tudjunk szervezni. A magyar közösségre nem azért van szükség, hogy a svéd társadalomtól szegregálódjunk, hanem ellenkezőleg, egymást segíthessük, megtartsuk a gyökerekhez való kötődést, és nem utolsó sorban megadjuk a gyermekeinknek azt a plusz lehetőséget és kincset, hogy a svéd mellet még egy nyelvet, még egy kultúrát megismerjenek és magukénak érezzenek. A cél és az elképzelés az, hogy egy modern, vonzó és összetartó közösség legyen a svédországi magyar közösség. A lehetőségek adottak, hiszen a svédországi magyaroknak két szép és jól felszerelt ingatlana van, jó kapcsolataink a mindenkori svéd és magyar kormánnyal, lassan 70 éves múlttal rendelkező országos szövetség és egy odaadó tagság.
József Attila László, Västeråsi Magyar Klub
Brassóban születtem, ott nőttem fel, de 1990-ben Magyarországra költöztem. 20-21 évnyi magyarországi munka, küzdelem után döntöttem úgy, hogy odébb kellene állni. Svédország mint lehetőség, a véletlen folytán adódott. Én Budapesten taxisként dolgoztam és többször fuvaroztam az akkori feleségem egyik kolléganőjét, aki akkor már Svédországban élt. Sokszor beszélgettünk életről és lehetőségekről, egyszer pedig megkérdezte, hogy én itthon mit tudok a gyerekeimnek biztosítani, hogy gondolkodtam-e előre, a gyerekek jövőjét illetően. Aztán rágódtam a kérdésén, hetekig, majd Svédország mellett döntöttem. Akkor ő és a férje felajánlották, hogy keresnek nekem lakást, 3 hónapra, hogy elkezdhessem a kinti életet. És akkor volt 3 hónapom munkát, lakást találni, ahova majd a családom is jöhetett. Ez 2011-ben volt. Egy barátommal együtt jöttünk, akivel elkezdtünk munkát keresni, aztán találtam is, szeptemberben jöttünk ki, decemberben már a család is utánam tudott jönni. Közben elkezdtem keresni a svédországi magyarokat, így bukkantam Pálmai Tiborra, az itteni magyar közösség akkori vezetőjére. Levelet írtam neki és így kerültünk kapcsolatba vele, majd általa a magyar klub közelébe is.
Egy október 23-i díszvacsorára kaptam a családommal meghívót, igazából ez volt az első hivatalos részvételünk az egyesületi életben. Az akkori tagságot túlnyomó részt már az idősebb, összeszokott generáció képviselte. Többször is felmerült, hogy miért nem veszem át a klub vezetését, erre én mindig azt mondtam, hogy a jelenlegi állapot egy elég zárt rendszert jelent és én a jelenlegi tagokon kívül nem nagyon ismerek mást. Egy egyesület vezetéséhez ennél azért több kell. Ez nem feltételez változást, fejlődést. Én közben elváltam és megismertem Ritát, a mostani páromat, akivel szintén többször felmerült, hogy a környéken lennie kell még magyaroknak. Ő készített egy Facebook csoportot és így kezdődött a magyar klub megreformálása. Óriási szerencsém van, mert nagyon sok lelkes, kedves embert ismertem meg ezáltal, akikkel lehet az egyesületi tevékenységet közösen végezni. Például Pados Zita elvállata a titkári feladatkört, a párom, Rita, ügyes szervezőként, szívét-lelkét beleadva viszi az egészet, vállalta a programfelelős feladatkört, Pálfi Simon György lett a pénztárosunk, Farkas Attila pedig, aki nagyon ügyes vállalkozásvezető, az önkormányzati kapcsolattartónk. Összeállt a csapat, meghirdettük a közgyűlést, ami nem volt egyszerű, de jó csapat vagyunk. Későn, 2021. december végén tudtuk átvenni, még mindig vannak bonyodalmak, de készülünk programokkal. Elképzeléseink vannak, csak a járványhelyzet lazuljon és engedjen működni.
Elsősorban ahhoz ragaszkodom, hogy a fiatalokat vonjuk be, vegyük komolyan. Érjük el azt, hogy a gyerekek keressék egymás társaságát. Népmeseolvasás, meseértelmezés, táncolás, ahol a szülők is részt tudnak venni, csak bírják szuflával. Például van egy kislány, 4 éves, Alma, aki egy szabadtéri bográcsozás alkalmából kitalálta, hogy majd ő táncol és a nagyobbak meg a felnőttek utánozzák. És ezt csináltuk 40 percen keresztül… Nagyon jó volt és eldöntöttük, hogy ezután minden hónapban egyszer lesz az úgynevezett Alma-torna, ahol közösen, a gyerekekkel együtt tornászunk majd. Nálunk a gyerekfoglalkozások a hangsúlyosak, hogy majd később is keressék egymás társaságát. A tiniknek szintén készülünk programokkal, hogy ők is feltalálják magukat. A felnőttekkel sport hétvégét tartunk. A leghangsúlyosabb szerep a pénteki focié és én ezúton is szeretném megköszönni Farkas Lajosnak, hiszen ő kezdeményezte és tette lehetővé számunkra mindezt. De tervben vannak a nemzeti ünnepekre való megemlékezések, ünneplések is és én nagyon szeretném közelebb hozni az egyházat a klubhoz, jó az, ha a kettő kiegészíti egymást… Szuper ötleteink vannak, csak az időjárás és a vírushelyzet engedje a megvalósítást!
