Bartha Magdát ismeritek, férje, László éveken keresztül volt a Magyar Ház vezetőségének tagja, ő maga korábban is állított ki a Magyar Házban. Mégis úgy gondolom, hogy tudok egy pár érdekes dolgot említeni róla.

Erdélyben született, Várfalván, Kolozsvárhoz közel, Torda szomszédságában, ebben az unitárius községben, ahol az iskolává vedlett Jósika-kastélyban végezte az elemit. Már ott, annak idején felfigyelt különleges művészi adottságaira rajztanára, Radu Maier, az erdélyi szász származású, később Németországba települt festőművész, aki fel is kereste Magda szüleit, kérve, hogy írassák be lányukat a kolozsvári képzőművészeti iskolába. Ki tudja, milyen karriert futhatott volna be azóta Magda, ha abban a művészeti iskolában kezdhette volna el pályafutását... De lehet-e hibáztatni a szüleit, hogy nem engedték a tizenegy éves lányukat egyedül, a Várfalvától félszáz kilométerre fekvő Kolozsvárra bentlakásba, akkor, amikor mobiltelefon még nem létezett és hálózatos telefonok alig néhány házban voltak bekötve, amelyekről városközi beszélgetéseket lehetett volna rendelni, személyautó sem állt a házak előtt s a távolsági autóbusz két-három óra alatt döcögte végig az ötven kilométert Várfalva és Kolozsvár között?

Bartha Magda művészi késztetése mindenben megmutatkozott, bármilyen kézimunkába kezdett, mindig remekbe sikerült darabok kerültek ki a kezei alól, de a festészet továbbra is vágyálom maradt számára. Férjhez ment, kisfia született, majd az egyre elviselhetetlenebbé, abszurdabbá váló Ceauşescu-rendszer roppant nyomásából, 1989-ben, nagy kalandok, megpróbáltatások után Magyarországon keresztül Svédországba érkezett családjával. Az akkor alig nyolcéves kisfia nevelését, iskolai előrehaladásának támogatását a saját nyelvtanulása és a kenyérkereset mellett fő feladatának tekintette. Csupán akkor kezdett el életének nagy vágyával, a festészettel foglalkozni, amikor fia befejezte tanulmányait.

A kétezres évek elején iratkozott be festészeti tanfolyamokra, ahol hamarosan megtanulta, hogy az akvarellfestészet csak jó minőségű papír, festék és ecset segítségével engedelmeskedik az alkotónak. A néhai Simon József, a Svédországban és Dániában is híres keramikus azonnal meglátta a Magdában rejtőző tehetséget, az ő biztatása jelentős lendületet adott bontakozó alkotási vágyának. Az orosz származású Maria Grisberg irányította fejlődését az akvarellfestés területén, ami tulajdonképpen a legnehezebb technikák közé tartozik: míg az olajfestményeken egy esetleges rossz ecsetvonást el lehet fedni a következővel, a vízfestésben ez javíthatatlan. A papír vakító fehérsége is része a rá festett színeknek, sőt, a fehér a képen nem festék, hanem maga a tisztán hagyott felület.

Akik néhány éve látták Magda korábbi kiállítását, tanúsíthatják művészi fejlődését. Annak ellenére, hogy már jegyzett művészként tartják számon Stockholmban, mégis kötelességének érezte nehézményezni, hogy a meghívón festőművészként tüntettük fel, hiszen mindmáig úgy érzi, hogy nem érte még el azt a szintet, amelyet szeretne.

Bevallása szerint minden képért külön megharcol, az alkotáshoz az agy, a szív, a szem és a kéz tökéletes együttműködése szükségeltetik, teljes összpontosítás – s ha mindezek között egy pillanatra is megbomlik a harmónia, akkor a munka menthetetlenül szemétkosárba kerül. Az igazi művész sosem elégedett önmagával, az alkotás maga a tökéletesebbre való törekvés.

Örvendezzünk, jön a tavasz, Bartha Magda akvarelljein is megroskad a hó, szinte érezzük a nyirkos föld illatát, a virágok ígéretét.

Amikor Magdával elbeszélgettem a kiállítás megnyitójáról, arról, hogy mi az, amit elmondhatok róla, egy adott pillanatban azt mondta, hogy nem is tudja, hogy miért fest, mi az az ellenállhatatlan késztetés benne, hogy ecsetet ragadjon. Azt ígértem neki, hogy erre majd én válaszolok. Nos, bizonyára emlékeztek Milos Forman ikonikus filmjére, az Amadeusra. A film alaptétele az öngyilkossági kísérletbe menekülő Antonio Salieri éretlensége és vádja az Isten ellen, aki helyette, a mélységesen hívő és mérhetetlenül szorgalmas zeneszerző helyett azt a felfoghatatlanul nagy tehetséget, alkotási könnyedséget, egy fiatal, szertelen, komolytalan Mozartnak adja.
Hiába szeretné valamelyikünk, akárcsak Salieri, hogy kiváló legyen, hiába a szorgalom, a mindent megkönnyítő anyagi lehetőségek, a rangos iskolák, a ráfordított idő – az alkotáshoz szükséges isteni szikra nem adatik meg bárkinek, akármennyire is akarja, nem lehet kikönyörögni, megszolgálni, csak kapni lehet – kéretlenül. Mi, unitáriusok hiszünk abban, hogy a mű létrehozása által Isten eszközei, szószólói lehetünk. Magdának megadatott a gyümölcsöztetésre kapott bibliai tálentum, s minden, élete során adódó akadály ellenére a felszínre tör.
Kedves Magdi, ezért kell neked festened, emiatt a kényszer, hogy papíron ábrázold mindazt az érzést, ami kikívánkozik belőled. Kívánunk neked ehhez további jó egészséget és sok-sok munkakedvet!