Azon gondolkoztam, hogy vajon a világ minden táján élő magyarok közül, hányan ismerik Kriza János (1811 – 1875) nevét és munkásságát. Szinte hihetetlen, hogy – bár tudatában vagyunk kicsinységünknek – nagyjainkkal ország-világ előtt büszkélkedhetünk. És itt nem csak a Nobel-díjasainkra gondolok. 

Sajátos helyzetünknek köszönhetően, Európában „árválkodó” nyelvünk miatt, az irodalmi alkotások nem válhattak közkinccsé, amint a nyelvismeretet nem igénylő zenei vagy képzőművészeti műremekek.

Így, Kriza János Vadrózsák címen megjelent székely népköltési gyűjteménye is csak a magyar nyelvet ismerő, irodalmat szerető olvasók részére jelenthet rendkívüli, nem mindennapi élvezetet szerző ajándékot.

 

 

Kriza János 1811. június 28-án született Erdélyben, Nagyajtán, az Udvarhelyszék és Háromszék között található Erdővidék déli részén. Iskoláit Torockón, majd Székelykeresztúron végezte. Kolozsváron teológiát és jogot tanult, aztán két éven át Berlinben képezte tovább magát.

Még csak huszonhat éves volt, amikor Kolozsváron elfoglalta papi állását, aztán 1861-től unitárius püspökként haláláig itt élte le életét. A filozófia és teológia mellett különös előszeretettel foglalkozott a nyelvészettel is.

 

Az 1848-49-es szabadságharc után csak 1861-ben lehetett összehívni a tordai zsinatot, ahol megválasztották püspöknek. Kriza János a magyar unitáriusok huszonegyedik püspöke volt. Tevékenységének három fő jellemzője volt:

1.Az egyházszervezet megerősítéséért hozott intézkedések,

2.Az oktatás minőségét szabályozó határozatok és

3.Az egyház-diplomáciai tevékenység.

 

Az egyházszervezet megerősítése: Kriza János célja az egyház konszolidációja volt. 1862-ben a Főtanácsi gyűlésen elhatározták, hogy a felekezet hivatalos neve ezentúl kizárólag a magyar unitárius elnevezés lesz. Püspöki szolgálata során az unitarizmus nemzeti jellegének megerősödéséért fáradozott.

 

Az oktatás: Kriza János szívén hordta az oktatás kérdését, különösen a kolozsvári, székelykeresztúri, tordai és torockói iskolák sorsát kísérte figyelemmel, de a népiskolákét is. A püspöki tevékenységének idején példamutató tanügyi tervet alkottak a gimnáziumok részére.

 

Egyház-diplomácia: Püspöki munkálkodásának egyik legfontosabb része az egyház külkapcsolatainak megerősítése volt. Püspökké választása után az angol-amerikai-magyar unitárius kapcsolatok jelentősen megerősödtek, melyek a mai napig is fennállnak. 

 

Élete legnagyobb szenvedélye azonban a népköltészet gyűjtése volt. Kriza János nevéhez szorosan kapcsolódik a Vadrózsák szó. Ezt a címet adta népköltészeti gyűjteményének, melyet nem egyedül, hanem sok munkatársával együtt hozott létre. Gyűjtőtársaival levelezés útján tartotta a kapcsolatot. Húsz hosszú esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez a gyűjtemény megjelenhessen, gróf Mikó Imre anyagi támogatásának köszönhetően, mivel a meghirdetett előfizetési felhívások nem tudták fedezni a kiadás költségeit. Kriza János harmincegy éves korában indította el az előfizetési felhívást, és 52 éves volt, amikor 1863. január 13-án megjelent az első kötet. Sajnos, kitartó munkája ellenére, a második és harmadik kötet sohasem jelent meg.

 

Lehet, még ma sem értékeljük eléggé népköltési gyűjteményét, annak ellenére, hogy sokan úgy vélekednek, hogy ebben a gyűjteményben a magyar népköltészet minden szépsége és gazdagsága megtalálható. A csodálatos szépségű népballadák, az ízes humorú népmesék páratlanok; felvehetik a versenyt bármelyik nemzet népköltészetével.

 

De meg kell említenünk a népdalok, szokások, közmondások, szólások gyűjtésének fontosságát és eredetiségét is, mert abból az időből ilyen jellegű gyűjtések nem voltak ismertek.  

Önéletrajzi vallomását olvasva megértettem, hogy a Vadrózsák nélkül nem lett volna teljes az élete, mert ez adott célt és értelmet neki. Tudatában volt alkotó munkája fontosságának, s bár egészségi állapota gyönge volt, éveken át húzódó betegsége néha hosszas tétlenségre ítélte, nem beszélve gátlásairól, amelyekkel szemben önmagával küszködött, de hihetetlen, példamutató akaratereje és céltudatossága mindig győzedelmeskedett.

 

Így írja önéletrajzában:

„Hivatalom csoportos és folytonos foglalkodásai miatt legfeljebb esti s éjjeli órákat szentelhetek olykor irodalmi dolgokra. Hogy valamit produkáljak, egyházi, sőt házi zajos nyughatatlan életem miatt sem volt arra módom s érkezésem. Egyedül a népköltészeti gyűjtések tették pihenő óráimnak soha félbe nem szakadó foglalkozását s szerezték legédesebb élveimet is. Ez érdekből, e célból levelezni sok meghitt barátimmal már életem kedves megszokásává, nélkülözhetetlen gyönyörévé lett – ezzel pepecselni, a gyűjtelékeket rendezni, szerkeszteni nekem mindennapi üdülés, amikor csak ezzel is lehet élnem.”

 

Kriza János munkásságának értéke vetekszik Bartók és Kodály értékmentő gyűjtésével.

Vajon eljön-e az idő, amikor felbecsülhetetlen értékű népköltészeti gyűjteménye mindenki számára elérhető lesz? Csak reménykedni merek, hogy igen. Addig is, szeretettel és tisztelettel emlékezzünk rá.