Kedves Gyerekek! Sokszor írtam már nektek, remélem emlékeztek még rám, régi barátotokra, Bazsóra, nem felejtettétek el a nevemet!
Közeledik a nyár, a nagyvakáció, vége a tanulásnak, a legnagyobb gondunk most az, hogyan töltsük el a nyarat úgy, hogy jól érezzük magunkat, meg ne is okozzunk gondot szüleinknek. Mert mint tudjátok, hiába mennénk szívesen táborba vagy külföldre, vagy akárhová, egyelőre nem tehetjük, mert még tart ez a csúnya járvány. Sokat gondolkoztam azon, hogyan segíthetnék, hogy szórakoztató és szép legyen a vakációtok. Addig-addig törtem a fejem, míg eszembe nem jutott az egyik régi élményem.
Egyik nyáron a nagyszüleimnél voltam. Nagyon szívesen voltam velük, csak az volt a baj, hogy mindkettőjüknek fájt a lába, nem nagyon tudtunk kimozdulni a házból. De mikor nagymamámat végre behívták a kórházba vizsgálatra, akkor felcsillant a remény egy kis kiruccanásra. Igazam is lett.
– Na, Bazsóka, utazunk! – mondta nagymama. – A megyénk fővárosába, Karlskronába!
Mivel az utazástól még jó néhány nap választott el minket, nagyapó azt tanácsolta, hogy addig tanulmányozzam, hova is megyünk, ismerjem meg előre a város nevezetességeit.
– Itt van mindjárt a város neve! Mit gondolsz, miért hívják Karlskronának, Károly koronájának? A vidékről se feledkezzél meg, amin átutaztok. Tudod-e, kitől kölcsönözte a nevét a megyénk, Blekinge? És az sem árt, ha előre tudod, milyen nevezetes emberről faragott szobor kéreget a templom mellett! És milyen nevezetes templom mellett!
Így aztán nagymamával együtt meghallgattuk a jó tanácsot és utánajártunk a titkoknak. Igaz, nem volt olyan könnyű dolog, mint mostanában, a gugglis világban, de könyvtárban kutakodva is jól szórakoztunk.
Úti célunkról, Karlskronáról nagyon sok mindent megtudtunk. Nagyon régi ez a város, nevét alapítójáról, XI. Károly (Karl XI) svéd királyról kapta. Karlskrona – Károly koronája 1680. augusztus 10-én kapott városi rangot.
A város tényleg megérdemelte ezt a nevet, a király nagyon ügyesen választott, az elhelyezés remek volt. A tenger felőli oldalon katonai erődítményrendszer épült, hogy megvédje a haditengerészeti bázist, és ellenőrizze a bejáratot a szárazföld felé. Annak, hogy ide helyezték a haditengerészetet, két fő oka volt. Először is Svédország meg akarta mutatni hatalmi helyzetét Dániával és a kontinenssel szemben. Másodsorban az jelentett nagy előnyt, hogy a kikötő az év nagy részében jégmentes volt. A városalapító királynak szép szobrot is emeltek a főtéren, ott, ahol Svédország legnagyobb fatemploma, az Admiralitás templom is áll. A templom mellett áll egy másik szobor, Rosenbom apó, (Gubben Rosenbom). Igaz, ez csak egy másolat, az eredeti szobor a templom előcsarnokában található. A szobor kalapja felnyitható, a szobor fejében levő perselybe illik pénzt dobni.
Az öreg Rosenbom valóban létezett, és Mats Hindiksson Rosenbom volt a neve. Ålandról származott, és az elsők között telepedett le Karlskrona új városában.
Van egy történet arról, hogy hogyan, és miért faragtak szobrot az öreg tengerészről.
1717 szilveszterén Rosenbom alamizsnát kért a város polgáraitól. Sok helyen itallal kínálták, és ő egyre jobban lerészegedett. Amikor Lagerbielke kapitányhoz ért, meghajolt, köszönt, ám leejtette a kalapját. Lagerbielke lehajolt a kalapért és viccesen azt mondta:
„Ha köszönetet akarsz Rosenbomtól, magadnak kell felemelned a kalapját!”
Rosenbomnak tetszett a mondóka, és amikor a szomszéd házba ért, megismételte, ezzel a mondattal köszönt be az ott lakó Kolbe szobrászhoz, akinek egyáltalán nem tetszett a tréfa, és kidobta az öreget a hófúvásba. Egy idő után Kolbének rossz lelkiismerete támadt, és kiment megkeresni Rosenbomot, aki megijedt Kolbe-tól és elrejtőzött az Admiralitás templomnál. Másnap ott találták meg halálra fagyva. Kolbe megbánta, hogy olyan rosszul bánt az öregemberrel. Emlékére alapítványt hozott létre a szegény, kiöregedett hajósok számára, és megfaragta az öreg alakját. Rosenbom apó szobrának olyan ruhái vannak, amilyent a 18. század közepén viseltek a hajósok Blekingében. Kezében egy plakátot tart, melyen a következőket írja:
„Ödmjukast jag Er ber,
Fast rösten är nog matt,
kom, lägg en penning ner
men luft den uppå min hatt
Snäll är den, som låter sig vårda om en fattige
Kon. Dab 41:2”
„Alázatosan kérlek –
Bár hangom kicsit tompa,
Emeld fel, és
Tégy egy kis pénzt a kalapomba.
Boldog az, akinek gondja van a nincstelenekre,
ha bajba kerül, megmenti az Úr (Zsoltárok könyve, 41:2)”
Rosenbom nagyon népszerű a gyerekek körében. Sokan kíváncsiak rá, hiszen Nils Holgersson is megállt svédországi csodálatos utazása során, hogy találkozzon vele! De még Blek Inge is, akiről Blekinge megyét elnevezték! Hogy ez hogyan is történt? Elolvashatjátok a Sagan om Blek Inge mesében.
A mese egy Inge nevű óriásról szól, aki valaha Småland sűrű erdejében élt, és azon szomorkodott, hogy míg minden társának volt valamilyen beceneve, neki nem volt egy sem. Ő egyszerűen csak Inge volt. Egy szép napon megunta ezt az állapotot és elhatározta, addig megy, míg valaki meg nem ajándékozza őt egy becenévvel. Elindult hát dél felé, persze az erdőkön keresztül, hiszen akkoriban még nem nagyon voltak utak. Vándorlása során több óriással, manóval és erdei lénnyel találkozott. Azok, mikor meglátták, megkérdezték, honnan jön, hogy hívják, aztán így üdvözölték:
– Isten hozott Inge! Hogy te milyen sápadt vagy! Látszik, hogy végig az erdőben jöttél, ahol nem sütött rád a nap!
Persze nem magyarul mondták ezt, hanem ékes ó-svéd nyelven:
– Vad blek du är Inge!
Mire bejárta és megszerette ezt a tartományt, rá is ragadt a becenév, Sápadt, azaz Blek Inge.
És azóta nevezik ezt a területet a kedves óriás után úgy, hogy Blekinge.
Elmondhatom, a kirándulásunk nagyon jól sikerült. Nagyapónak köszönhetem, hogy előre tudtam, mit érdemes megnézni a városban. Azóta is követem ezt a jó tanácsot. Arra gondoltam, nagy segítség lenne a számotokra is egy ilyen foglalatoskodás. Ha nem tudtok igaziból utazni, kiránduljatok képzeletben! Milyen jó lesz, mikor majd valóban bejárhatjátok a képzeletben megtett utat!
Kellemes nyarat kíván Bazsó és a nagymamája!
