A tavaszi ünnepekre készülődve egyre gyakrabban kérdezik tőlem az unokáim, milyen volt az én gyerekkorom? Hiszen készülődés közben gyakran emlegetem a „hagyományokat”. Kérdezgetnek annak kapcsán is, hogy környezetükben egyre többször hangzanak el a spórolás, takarékosság, ésszerű gazdálkodás, egészséges életmód, sovány esztendők, megszorítások – és még jó néhány hasonló fogalom, melyek szerintük mostanában „jöttek divatba”.
Ezeket a kifejezéseket sajnos nem divat alkotta, hiszen a mostani nagyszülők, dédszülők számára szinte „kőbe vésett” törvények voltak. Ezen szabályok betartásával, ezek szerint nőttünk fel. És ne higgyétek, hogy Svédországban, vagy Európa más országaiban más volt a helyzet, mondjuk 100 évvel ezelőtt! Sehol sem fonják kolbászból a kerítést! A közmondások bölcsességét, a kolbász ,mint ínyencségünk egyik jelképe, jól ábrázolja. Mértékletességre a gyakran hallott több nap, mint kolbász szólás intett.
Jó 65-70 évvel ezelőtt hosszú, hideg telek voltak. Jó sok hóval, zúzmarás fákkal szemet gyönyörködtetőek. Boldogan hancúroztunk, ródliztunk, szánkóztunk, hógolyóztunk. Magyarországon a sízést, meg a korcsolyázást aránylag kevesebben gyakorolták, mint Svédországban, egyrészt, mert felszereléshez nehezen lehetett hozzájutni, másrészt, ha volt is, nagyon drága. De nem panaszkodtunk, hiszen a korcsolyázást remekül helyettesítette a csicsonkázás, nem is kellett hozzá felszerelés. Igaz, a cipőtalpakat alaposan koptatta!
A ruházatunk még csak köszönő viszonyban sem volt a mostani könnyű, vízálló, meleg, puha anyagból készültekkel. A legjobb, legdrágább egészcipő, vagy bakancs súlya is többszörösét nyomta a mostaninak, meleg bélelésük nem volt. A vékony pamut zoknira kötött gyapjú zoknit húztunk. Még jobb volt, ha kapcába tekerték a vékony-zoknis lábunkat. A kapca anyaga puha, bolyhos flanel, vagy egyszerű újságpapír volt. A bokánál lábra simuló, úgynevezett sínadrág alá a fiúk flanelből varrt hosszú alsónadrágot, a lányok pamutból kötött, úgynevezett patentharisnyát húztak. A felsőtestünk melegen tartását is a réteges öltözet biztosította. Atlétatrikó, blúz/ing, pulóver, mellény és, ha tellett rá, valamilyen impregnált anyaggal bevont dzseki, vagy egyszerű szövetkabát, gyapjúból kötött sál, egyujjas kesztyű, sapka. Így felöltözve már az öltözékünk súlya elég lett volna ahhoz, hogy kimelegedjünk.
A legtöbb magánházban fával, vagy szénnel fűtöttek. Jobban mondva fűtöttek volna, ha lett volna elegendő tűzifa és szén. A gázfűtést, villanyfűtést még csak elvétve, a nagyvárosok néhány kerületében alkalmazták, ezek a lehetőségek akkor még gyerekcipőben jártak.
Ezért aztán, hiába volt sokszobás házuk, a családok egy helyiséget fűtöttek, többnyire a konyhát. Ott készült el az étel, sült meg a kenyér, és gyakorlatilag ott időzött a család apraja és nagyja. Jól jött ilyenkor, ha ez a helyiség jó tágasra épült, némelyben elférhetett valamilyen, alvásra alkalmas bútordarab is. De nem minden háztulajdonos dicsekedhetett amerikai konyhával, ahogy most nevezik az ilyen tágas, sokfunkciós helyiséget. Az alvást kénytelen-kelletlen a hálószobákban kellett megoldani. A fűtetlen szobák ágyainak fagyos hidegét a konyhai főzőkályha sütőjében felmelegített téglákkal, cserepekkel enyhítették. Jó szolgálatot tettek a forró vízzel teletöltött, csavaros dugójú literes üvegek is! Belsőnk fűtéséről gondoskodott a tízóraira, uzsonnára kapott jó karéj, pirospaprikával, hagymával megszórt zsíros vagy vajas kenyér, vagy a katonákra vágott füstölt szalonna. Ismeretlen fogalom volt számunkra a müzli. A zabkása, puliszka már ismerősebben hangzott a mindig éhes gyerekseregnek.
De akármennyit fagyoskodtunk, fáztunk, eszünkbe sem jutott sóhajtozással siettetni a tavasz beköszöntét! Nagyon kíváncsi vagyok, benneteket is érdekel-e, milyen volt nagyszüleitek gyerekkora. Kérdezzétek meg, tudják-e, mi az a kapca? És a „muff”?
Címem továbbra is Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kiszehajtás, villőzés
A Biblia elmondja, hogy Jézust utolsó útja Jeruzsálembe vezette. A nép örömujjongása közt vonult be a városba, pálmaágakat, virágokat hintettek a lába elé. Innen a virágvasárnap elnevezés.
Magyarok lakta területen virágvasárnapi szokás volt a kiszehajtás. A Kisze egy női ruhába öltöztetett szalmabábu, melyet körülhordtak a helységben, majd elpusztították, vízbe dobták, vagy elégették. A hozzá fűződő ének tréfás jellegű, s arra utal, hogy vége a böjtnek, kiviszik a böjti ételeket, és behozzák újra a zsíros ételeket, a sonkát: „Haj, ki kisze, haj! Jöjj be, sódar, jöjj!”.
A nyitra-vidéki magyar falvakban a kisze hajtása után következett a villőzés. A leányok feldíszített fűzfaágakkal jártak házról házra, itt tehát a szokás közvetetten a tél kivitelére, a tavasz behozatalára is utalt.
Húsvéti locsolkodás
Húsvét vasárnapján Krisztus feltámadására emlékezünk. Ez vallási ünnep. Húsvét hétfőjén is az életet, az újjászületést ünnepeljük, olyan jelképekkel, mint a tojás, meg a víz. A fiúk meglocsolják a lányokat, hogy szépek, egészségesek maradjanak, a lányok meg tojással jutalmazzák a kedvességet.
Komatálküldés
A húsvétra következő fehérvasárnapon volt szokásos a komatálküldés. Ezt a szokást főként fiatal lányok gyakorolták. A komatálat küldők egymást testvérré fogadták, sírig tartó barátságot kötöttek, s ezután magázták és komának, vagy mátkának nevezték egymást. A komatál tartalma tájanként változott, de nem hiányzott belőle a húsvéti tojás, kalács. Az ajándékot kapó kivett a tálból egy húsvéti tojást, s helyette két másikat rakott a tálba cserébe; más helyeken az egész tálat elvette, s helyébe egy másik tálat küldött. A komatál átadása énekelt, mondott köszöntő kíséretében történt: Komatálat hoztam, be is aranyoztam...
Ugróiskola
Kedves gyerekkori emlékem az, hogy milyen boldogan kiabáltunk, mikor lehullott az első hó! Aztán jó hosszasan kiélvezhettük a sokfajta sport tevékenységet kínáló telet. Mivel minden jóból megárt a sok, ha nem is vallottuk be, de vártuk már az enyhébb időjárást. Ám azt, hogy a tavasz megérkezett, nem a hóolvadásból vettük észre, hanem tanítónő édesanyánk jelentette be:
– Jó hír! Megjött a tavasz! A gyerekek ma ugróiskoláztak!
Mert anyánk szerint ez a legbiztosabb jele annak, hogy a Télapó visszaköltözött az Északi Sarkra, és átadta a teret a Tavasztündérnek! Ez tényleg jó hír volt, olyan jó, hogy nagyapánk is részt akart venni az általános boldogságban, és elmagyarázta nekünk, amit illik tudni erről a népszerű tavaszbejelentő játékról.
Az ugróiskola, ickázás vagy sántika a világon mindenütt elterjedt ügyességi gyerekjáték, melyet a földre rajzolt vagy karcolt ábrán meghatározott szabályok szerinti, többnyire fél lábon való végigugrálással játszanak. A játéknak igen sok változata van, vidékenként, országonként más-más változat a népszerűbb. Az ugróiskola egyes feltételezések szerint történelem előtti időkből származik, amikor kultikus jelentése lehetett. Bizonyos vallásos (ma már keresztény) vonatkozásai ma is vannak: némelyik ugróiskola a templomok alaprajzát utánozza, és az egyes mezők neve mennyország vagy pokol. Első ismert megjelenése Britanniából származik, ahol a római katonák kiképzésének része volt. Az ugróiskolát akkor teljes fegyverzetben és menetfelszereléssel teljesítették. Feltevések szerint innét terjedt el, ma a világ csaknem minden részén a gyerekek kedvenc játékává lett, sok változatban és néven ismerik.
Csiga – A csigavonal alakú pályát kívülről befelé kell fél lábon végigugrálni. A középső négyzeten le lehet tenni mindkét lábat és pihenhet a játékos. Innét visszafelé is fél lábon ugrálva kell kimenni. Utána hátat fordítva a csigának kavicsot kell dobni, ahová esik, az a négyzet a játékos háza, ahová ezután csak ő ugorhat, a többieknek ki kell hagyniuk. Az nyer, akinek a végén a legtöbb háza lesz. Valószínűleg ez a változat a legősibb, a játék a leküzdendő nehézségekkel teli életút végigjárását szimbolizálta.
Kápolna – Magyar nyelvterületen ez a leggyakoribb változat. Nevét a templomok alaprajzát másoló elrendezéséről kapta. A játékos egy kavicsot dob először az első négyzetbe, majd fél lábbal utána ugrik. Felveszi a követ, vigyázva, hogy a másik lába ne érjen a földre és a második négyzetbe dobja, majd utána ugrik fél lábon, és így tovább. A kettős négyzetbe mindkét terpesztett lábával egyszerre kell ugrani, az utolsó előtti négyzetet viszont ki kell hagyni. Ha a végére ért, ugrásból meg kell fordulnia és most már kavics dobása nélkül visszafelé is végig kell ugrálnia a mezőket. Ha nem a megfelelő négyzetbe sikerül dobni a követ vagy ugrás közben leér a lába, vagy a vonalra lép, illetve az utolsó előtti négyzetet bármilyen módon megsérti, kiáll, és a következő játékos jön. A tiltott mező neve pokol. A játékot nehezíteni lehet, ha az első sikeres teljesítés után keresztbe tett lábbal vagy guggolva kell végigugrálni a pályát.
Hopscotch – Az angol ugróiskolában mintásakat kell ugrani. Itt is kavicsot kell dobni a következő mezőbe, de minden kockába más-más módon kell ugrani: az elsőbe fél lábon, a másodikba szintén fél lábon, de keresztezett lábakkal, utána ugyanígy, de a másik fél lábbal, majd az előző kettőt váltogatva. Visszafelé ugyanezt kell tenni, de hátrafelé ugorva.
Hoppa hage – a svéd változata sem tér el nagyon a többitől. A rajzolata olyan, mint a magyaroknál a kápolna, viszont sok helyen nem dobnak követ a gyerekek, csak ugrálnak.
