A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

András

Minap munkámmal kapcsolatban az utcákat jártam. Egy kereszteződésben feltűnt egy ember, aki a járókeretén ülve bámult, látszólag a semmibe. És eszembe jutott András. András, a mindenki Andrása, az utca Andrása.

Nem mindig laktam ugyanitt. Régebben egy másik város utcáit róttam ugyanígy, munkaügyben. Akkor kerültem kapcsolatba Andrással.

András egy 50-es évei közepén járó férfi volt, akinek az élete teljesen megváltozott az utolsó két évben. András nem volt mindig az az ember, akinek én megismertem. Andrásnak volt családja, munkája, lakása, élete. Aztán megfordult vele a világ. Beteg lett.

Az első, aki hátat fordított neki, a családja volt. Nem tudtak együtt élni a hangulatingadozásaival, a romló egészségi állapotával. Aztán a munkahelyéről is elbocsátották, finomabban szólva nyugdíjazták. Az addig rendszeres társadalmi életet elő ember, egyszerre eltűnt. Már csak a szociális alkalmazottak és az egészségügyiek nyilvántartásában szerepelt.

Lakásából, az addig kényelmes otthont adó fészekből, már csak a hideg, bútoraitól, szőnyegeitől lecsupaszított, négy rideg fal maradt, de mindez természetesen a saját biztonsága érdekében (mondták a beavatottak).

András egyre több időt töltött az utcán, a sarkon. Már csak akkor ment haza, amikor a szociális munkások jöttek, hogy ételt melegítsenek, vagy a gyógyszereit beadják. Nem szeretett otthon lenni.

Eleinte próbálták rávenni, hogy menjen haza, mert hideg van, mert esik, mert meleg van, mert fúj, mert, mert… de Andrásnak már nem volt hova hazamenni. A lakás már nem volt az otthona, az élete már nem volt a sajátja.

Kinn ült a sarkon, a járókereten. Aki csak felületesen szemlélte, vagy épp csak egyszer arra járt, azt is hihette, hogy a buszra vár, mert mindig a buszmegálló közelében ült. De mi, akik rendszeresen arra jártunk, vagy akik arra laktak, mi tudtuk: András, lélekben, ott lakott.

Hónapokba, talán évekbe telt, mire ez kialakult, de így történt. Eleinte csak az ismerős arcoknak köszönt és azoknak, akik szóba álltak vele. Később mindenkinek. Ha valaki visszaköszönt, azt megjegyezte magának.

Lassan mindenkiről tudta, hol lakik, mikor jár arra, sőt sokaknak a nevét is megjegyezte. Volt, akit idegesített, volt, aki észre sem vette Andrást. De András nem adta fel. Rendületlenül kitipegett nap mint nap a reggeli gyógyszer után a sarokra.

Eltelt néhány év. András a kerület része lett. Ha valami okból késett, a közértben már aggódva emelték szemöldöküket az eladók: – „Láttad ma?”

Mert András nemcsak megkérdezte illemből, jólneveltségből, hogy: hogy vagy? – a válasz érdekelte is. András nem azért köszönt kitartóan, akár morcos, akár derűs arccal közelítettek felé, mert cserébe elvárt valamit, hanem mert András tudta, hogy milyen az, amikor az emberre még rá sem köszön senki. És András meghallgatta az embereket, anélkül, hogy ostoba kérdésekkel félbeszakította volna, és őszintén együttérzett mindenkivel. András nem mesélte el rögtön a legjobb barátjának, amit éppen akkor hallott, de még a szomszédjának sem. Senkinek. Mert Andrásnak senkije nem volt. Csak az utca. A legnagyobb örömöt neki nem az ajándékok jelentették, hanem egy „jó reggelt András!” kiáltás az utca másik oldaláról, vagy egy barátságos integetés az elhaladó autókból.

És ahogy ezt a bácsit néztem ebben a városban, rájöttem: sokunknak, ha nem mindannyiunknak, szükségünk van egy Andrásra. Különösen így Karácsony közeledtével, amikor oly sokan vagyunk egyedül. Egy őszinte, cserébe semmit el nem váró „Boldog Karácsonyt” jókívánságra.

 

Örsi Klára

Hermann Hesse: Sziddhárta

Hermann Hesse: Sziddhárta

Könyvespolc 2022. október 23.
Az emberben megjelenik az idők folyamán egyfajta hívás, amely arra készteti, hogy kizökkenjen a világ káprázatából, énjének folyamatos köreiből, melyekben a hétköznapjaiban próbálja utolérni önmagát és ezáltal egy új nézőpontból lát rá a sorsára és a világában rétegződő valamennyi sorsra…
Tovább
„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

„Tűz-víz-föld-levegő” – Angi István festőművész kiállítása

Képzőművészet 2022. október 23.
2022 Angi István: Hegyek napsütésben, akril - vászon 2022.07.07 – 08.31. Bárczay kastély galériája, Felsőzsolca. Mintegy két tucat frissen készült olajfestmény és körülbelül ugyanennyi, főleg fából készült kisplasztika fogadja a látogatót Angi István kiállításán. A képek figuratívak, a legelvontabb alkotásokon…
Tovább
Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Sipos Loránd kiállítása a stockholmi Magyar Házban

Portré 2022. október 23.
Bereczky-Veress Biborka: Bevallom, amikor felhívtam telefonon Sipos Lorándot, még nem ismertem őt és egyetlen festményét sem láttam élőben. Vezetőségi tagunk, Tiglezán Csilla, aki sajnos ma nem lehet jelen, hívta fel a figyelmünk a művész munkáira. Az interneten keresztül megtekinthető sok…
Tovább
„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

„Néha jó az ismeretlenbe menni, mert az ember vágyik rá és sok mindent tanul általa”

Portré 2022. október 23.
Jégkorong kapus, többszörös magyar válogatott, egyben az első magyar játékos, aki az észak-amerikai jégkorong ligák legfelső osztályában játszott (NHL). 2008-ban tagja volt a szapporói jégkorong-világbajnokság győztes csapatának, de részt vett a 2009-es A csoportos jégkorong-világbajnokságon is. Kisgyerekkorban kezdett jégkorongozni, hatévesen…
Tovább

Egyesületek

Újra odébb állt a SOMIT karaván…

Újra odébb állt a SOMIT karaván…

A Göteborg közelében lévő härsjösandi cserkészlak udvaráról idén valamivel délebbre vette az irányt a SOMIT karaván, meg sem…
SOMIT családos tábor

SOMIT családos tábor

Az idei év SOMIT családos tábora szeptember 11–13. között került megrendezésre. A teltházas rendezvényen egy roppant eseménydús hétvégére…
Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

Egyesületünk óvatosan nyitott a tagság felé a pandémia után. Tagságunk nagy része szépkorú, s nehezen találtak vissza az…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME