Indulás előtt. Minden bepakolva. Még egyszer átnézem a dolgokat, hogy minden megvan-e. Elköszönök a gyerekektől, s indulás a járművem után. Jelenleg a DeGaVi kerékpár műhelyben, Kristianstadban van kis tunningoláson. Onnan irány Trelleborg, az esti komppal indulok Lengyelországnak.

A fekvőtricikli, általánosan elfogadott angol nevén rekumbens, emberi erővel hajtott, kerekeken gördülő jármű, hátra döntött ülő- vagy fekvőpozícióval. A hagyományos kerékpárhoz képest nyereg helyett merev üléssel rendelkezik. A középcsapágy és a pedálok elől helyezkednek el. A legtöbb rekumbenst nem nehezebb hajtani, mint a hagyományos kerékpárt, és a rekumbens típusától, valamint a kormányzási módtól függően gyorsan hozzá lehet szokni. A rekumbenseknek számos variánsa létezik. Például első- és hátsókerékhajtás, magas hajtómű-pozíció, közvetett vagy közvetlen kormányzás, kerekező előtt vagy ülés alatt elhelyezkedő kormány. A rekumbensen nagyon kényelmes testtartás adódik, mert sem a csukló, sem a karok, sem a vállak, sem a gerinc nem terheltek. A kezek a kormányon fekszenek, a felsőtest megtámasztása, mint a hagyományos kerékpárnál, nem szükséges. A nyakizomzat is laza, mert a kerekező természetes nyaktartással előre néz.

A rekumbensezők jobban ki vannak téve az esőnek, mint a hagyományos kerékpárosok. A csapadék az egész testet éri, és a nagy szél a vizet az ülési pozíciótól függően alulról a ruhára fújja. Ezzel szemben a teljesen burkolt rekumbenseknek nagyon jó az időjárás elleni védelme – rendszerint a háromkerekű velomobiloknak. A burkolat nélküli rekumbensekre többnyire probléma nélkül felszerelhető védőelem, amelyre ráadásul egy speciális esőköpeny helyezhető.

Legurulok a hajóról… és elkezd esni az eső. Na, mindegy. A távolban mintha felszakadna a felhő, úgyhogy várok egy kicsit, aztán elkezdek tekerni. Eljött az indulás ideje! Az első napon 70km és több mint 600m emelkedő vár rám. Ma csak 26 fok lesz, s egy kicsit felhős ég. Jól is jön, mert ez az első kemény szakasz. Na, vágjunk bele azt lássuk hol, és mikor végződik a napom.

A rekumbens különösen síkon és lejtmenetben tesz lehetővé sokkal nagyobb sebességeket a hagyományos kerékpárhoz képest. Ez nem érvényes felfelé haladva, mert alacsony sebességeknél a légellenállás elhanyagolható. Mindazonáltal a hagyományos kerékpárokon lehetőség van a nyeregből kiállva nagy nyomatékot leadni a pedálokra, amely egy rekumbensnél lehetetlen.

Ma elég jól ment úgy délig. Akkor meg-megfájdult egy ínszalag a jobb lábamban, s onnantól lelassultam. Most már jobb, de innentől fogva nem fog gyorsan menni.

A mai út letudva. 74km és 354m emelkedő. 33 fokban. Nem is rossz teljesítmény, annak ellenére, hogy már 1 óra volt mire elindultam. Meg egy óra pihenő kajálással.

No, és mit is tanult az ember ezen a napon?

1. Hány házból kell álljon egy falu, hogy legyen egy templom benne? 10 ház elég, hogy a lengyelek templomot építsenek oda.

 2. Hogy csökkentsük a sebességet a falvakban? Egyszerű: két falu között aszfaltozzuk le szépen az utakat, hogy lehessen jól menni rajtuk, de a faluban akkora kátyúkat hagyjunk, hogy az ember feje beleférjen. Garantáltan fékezi a sebességet.

 3. Hogyan beszéljünk egy lengyellel? Tök mindegy, milyen nyelven kérdezel és mit. A lengyel csakis lengyelül, élénk gesztikulálás kíséretében válaszol. Furcsa, mégis megértitek egymást.

Dombra föl, dombról le. Ebből állt a mai napom. Már a sírógörcs kerülgetett. Mikor már 12%-os az emelkedő, még autóval is úgy futsz neki. Bicajjal olyan volt, mintha valaki húzna visszafelé. 4km/h sebességgel másztam fel. Az utolsó 28km-en más sem volt, csak fel a dombra, s le a dombról. Mai túra: 85km és 853m emelkedő. Mikor aztán a cseheknél ereszkedtem le a hegyekről, a maximális sebesség 66km/h volt! Akkora vigyor volt a fejemen, hogy fültől fülig ért. Főleg mikor elsuhantam a két rendőr mellett, akik épp traffipaxoztak. Csak bámultak rám.

Kellemetlen téma, de nagyon fontos az esetleges baleset elhárításáról, kivédéséről is beszélni. A legtöbb rekumbens tömegközéppontja jelentősen alacsonyabban van a hagyományos kerékpárokénál, miközben a tengelytáv jelentősen nagyobb. Ez a két tulajdonság együtt elkerülhetővé teszi a blokkoló első keréken történő átbukást. Egy akadályba való becsapódásnál is enyhébbek a következmények.

Amíg várom, hogy a bicajműhely kinyisson, elmesélem, mi történt velem a tegnap. Egyúttal meg is magyarázom, hogy miért annyira más egy fekvő triciklivel menni. Tekerek, 24km/h. Hátranézek, nem jön senki. Irány a túloldal, ahol bicajút van. Srégen veszem az irányt, hogy a sebesség maradjon meg. Utolsó pillanatban veszem észre a kőkemény járdaszegélyt, ahol a jobb kerék menne. Gyors balra kormány. Bal első felcsap a levegőbe. két keréken gurulok. Járdaszegély kikerülve. Fék behúz egy kicsit. Bal kerék földet ér. Gyors jobb kanyar, mert közeledik a bokor. Jobb kerék felpattan a levegőbe. Még mindig két keréken, de már egyenesben a bicajúton. Beletekerek, s kidőlök jobbra. A kerék földet ér, és én elhúzok, mint egy őrült, miközben pár lengyel csak néz értetlenül, hogy ez most mi a fene volt?

Indulás. Kb 70-80km betervezve mára, de majd eldől az úton, hogy mennyi lesz. Az időjárásjelző 33 fokot mond mára, úgyhogy kicsit érdekes a beöltözés. Vizes sál, hogy hűtse a nyakamat. Vizes sapka és hosszú nadrág, nehogy jobban megégjen a lábam.

A rekumbensek láthatósága városi forgalomban vitatott. Sok járművezető szerint a parkoló autó mögött haladó rekumbenseket nehéz észrevenni, mivel a kerekező nem emelkedik az autók teteje fölé. Másrészről a legtöbb autóbaleset a hagyományos kerékpárosokkal azért következik be, mert az autós nem ügyel rájuk. A rekumbensezők ugyanakkor magas figyelemről számolnak be az autósok részéről.

Nem tudom miért volt mindenki ideges, hogy Lengyelországon keresztül bicajozok. Eddig csakis pozitív élményeim voltak. Mindig tartják a távolságot mikor kikerülnek vagy leelőznek. Ha szűk az út, akkor türelmesen várnak mögöttem, míg vagy lehúzok és elengedem, vagy van esély előzésre. Az előbb is épp pihenek az út szélén, erre megáll egy autó, s két lengyel megkérdi, jól vagyok-e. Nem kell segítség? Mondom, semmi gond, csak pihenek. Utána továbbhajtottak. Jó fejek ezek a lengyelek!

A járműhasználat szürkületben és éjszaka, a hátrafektetett üléspozíció miatt, hasonló az autóvezetéshez, a lenyugvó nap erősen vakít. Sötétben viszont az autók fényszórói megvilágítják a rekumbenseket, és így könnyebben észrevehetőek – szemben a hagyományos kerékpárosokkal, akiknek többnyire csak a lábuk látszik. Ennek megfelelően azonban a rekumbensezőt az autók általában jobban vakítják.

Szélsőségek országa. Egyik pillanatban kint tekersz egy mocsaras helyen beton platkákon, melyeket valószínűleg a II. világháború idején raktak le, a másik percben meg egy modern bicikli úton. Soha nem tudod, mi vár a következő kanyar után.

Mit csinál az ember, ha a két GPS eldönti, hogy kitolásból egy 6 kilométeres erdei útra visz? Hát élvezed a tájat, az előtted pár méterre elfutó őzet, számolod a lepkéket, agyon versz jó pár szúnyogot és vigyorogsz. Bár egy pár fogcsikorgatás is akadt.

Az alacsony súlypontnak köszönhetően a túrarekumbensek jelentősen alkalmasabbak csomagszállításra, mint a hagyományos kerékpárok. Akár négy nagy túratáska is rögzíthető az ülések alá és mögé, anélkül, hogy a súlypont elmozdulna. A rekumbens viselkedése sem változik a csomagok miatt, ellentétben a hagyományos túrakerékpárokéval.

Barlinek szép város. Még valami felvonulás is volt ott. Nem tudom mi volt, de szép és érdekes volt. Bár sokan engem jobban bámultak, mint a felvonulást.

Bent a városban találkoztam egy házaspárral, akik mindenféle csecsebecsét árultak. Tetszett nekik a bicajom. Kérdik honnan jöttem. Mondom, hogy honnan, és hogy hova megyek. A férfi nagy röhögve totál bolondnak nyilvánít, de azért tetszik neki az ötlet. Jó pár percig beszélgetünk, s mielőtt mennék tovább, a srác nekem adja a fekete karkötőt a felesége meg a piros-fehéret. Hozzáteszi, hogy egy kis emlék, hogy ne felejtsem el, merre jártam s kikkel találkoztam. Hát egy biztos, őket egyhamar nem fogom elfelejteni.

Út közben bajok is adódhatnak a járművel. A szokásos kopó- és cserealkatrészek nagyjából ugyan megegyeznek a hagyományos kerékpárokéval, ám néhány rekumbensspecifikus komponens (pl. kormány és ülés) nem szabványosított, így a különböző modellek között nem cserélhetők. Ezek a cserealkatrészek emiatt nehezen hozzáférhetőek, és csak forgalmazón vagy gyártón keresztül szerezhetők be.

A vasárnapi túra után kellett egy kis szerviz. Azokon a sz.r utakon jól meghúztam valahol a bicajt. Ki kellett cserélni a fékbowdent, kitisztítani a fékeket, beállítani a váltókat, és megjavítani a kormányművet, mert valahol az erdőben megroppant s elkezdett kotyogni. A srác profin megoldott mindent. 100 zlotyiba került. Azt hittem viccel, de csak ennyit akart.

Mindegy, hogy az egész Földet, vagy csak Európát járja be az ember, a kommunikáció mindenütt problémát okozhat. Elvileg.

Végre lakott hely. Egy kis falu. Alig 10 ház az egész. A paraszt bácsi udvarán van egy kis motel. Csendes környezet. Isteni az öreg. Makog valamit németül, úgyhogy kézjelekkel beszélgetünk, mert én meg nem tudok németül. Kérdem, van-e kaja, erre mondja, sajnos nincs, de hoz ő valamit. Erre leültünk sörözni, s csinált rántottát, hozott vajas kenyeret meg egy gyümölcsös joghurtot. Az ember valósággal otthon érzi magát.

Harmad része a mai útnak letudva. Sikerült találnom még egy olyan lökött embert, mint én, aki szintén fekvő bicajon tekert. Egy lengyel pasas. Ő nem tudott angolul, én nem tudok lengyelül, de azért öt percen keresztül beszélgettünk. Érdekes, hogy ha van közös érdeklődési kör, akkor a nyelvtudás már nem annyira fontos, mert anélkül is meg tudja az ember értetni magát.

Álmos kis cseh városka a hegyekben elbújva. Igeeeen! Megint ezekben a rohadt hegyekben, melyeket amúgy szeretek! Bemegyek az étterembe, mely úgy néz ki, mint egy társasház udvara. Kérdem, hogy ez étterem-e. Az alig húszéves csaj mondja igen, üljek le. Leülök, s olyan tört angolsággal elmagyarázná a menüt. Mondom, adjon valamit, amiben van hús meg krumpli, s egy barna sört mellé. Kihoz egy nagyon finom rántott húst, sült krumplit meg friss zöldséget. Miközben eszem, elkap a röhögés, mert a háttérben egy kakas kukorékol, a rádióból meg a 80-90-es évek zenéje szól.

Egy kis összefoglaló a mai napról: 122 km és 1057 m emelkedő. Azt hittem, hogy a nehezén túl vagyok. Rohadtul tévedtem. A mai nap volt életem eddigi legnehezebb bicajtúrája.

Lássuk csak, mit is tanultunk ma? Csehország nem lapos. Csakis dombokból áll. De több a felfele, mint a lefele. Öt kilométeren keresztül cseresznyefák az út mentén. Roskadásig gyümölccsel. Nem tudtam megállni, hogy ne álljak meg és egyek belőle.Úgy tűnik, a csehek imádnak cseresznyefát ültetni, de a gyümölcs az ott rohadhat rajta. Lehe,t nem ismerik a cseresznyepálinkát.

Holnap, ha minden jól megy, s végre lejutok ezekből a rohadt hegyekből, akkor az estét már a szlovákoknál töltöm.

Utolsó előtti napnak vége. Holnap célba érek Budapesten. Egy kicsit szomorkás érzés fog el, mert most már vége. Nagyon jó és érdekes élmény volt ez az út. A mai szakasz 137 km volt. Nem volt nehéz út. Holnapra úgy döntöttem, hogy a hosszabbik utat választom Budapest felé. A Duna mentén fogok menni, ami körülbelül 80km. Befejezésnek pont elég is lesz.

Utolsó szállás mielőtt holnap begurulok Budapestre. Egy kicsit fura érzés fog el, hogy már vége is az útnak. Egyben örvendek, de ugyanakkor hiányozni fog a mindennapi újdonság, no meg a meglepetés, hogy mi van a következő kanyar mögött.

Szeretném  megköszönni mindazoknak, akik lelassítottak tíz másodpercre, azért hogy biztonságosan tudjanak kikerülni engem. Az a tíz másodperc nektek semmi, de nekem a hátralévő életem volt. Köszi!

Egy kis összefoglalóval zárom ezt a beszámolót. Mielőtt elindultam, próbáltam útitársat keresni, de nem jött össze. Most visszanézve, talán jobb is volt. Egyedül olyan tempót diktál az ember, amilyent akar. Akkor és oda megy, amikor és ahová akar. De főleg az a lényeg, hogy magadra vagy utalva, s bármi van, te kell megoldjad. Egy másik jó dolog ebben, hogy sokkal könnyebben köt az ember új ismeretségeket, ha nincs útitársa, mert nincs kivel beszélnie, s így keresi a kontaktust másokkal. Nem vagyok egy barátkozó típus, de azok az emberek, akikkel találkoztam az úton, mindig is meg fognak maradni az emlékeim között. Amint végigtekertem ezt az utat, egy dolog fogott meg. Mivel az ember lassú csigának tűnik a nagy forgalomban a többi jármű között, így sokszor volt olyan érzésem, mintha felgyorsított filmet néznék. Mindenki rohan, s teszi a dolgát, míg én lassan gurulok előre, s nézelődöm. Ajánlom ezt az utat olyanoknak, akik szeretik a kihívást, vagy csak egyszerűen szeretnek túrázni.

Molnár Gergely Levente útinaplója és különböző rekumbensek ismertetőinek felhasználásával összeállította: Tóth Ildikó