Folytatjuk közkedvelt interjúsorozatunkat, ahol a Kőrösi ösztöndíjas program svédországi résztvevői kérdezik egymást ittlétükről, elképzeléseikről, céljaikról és ehhez viszonyított tapasztalataikról, ez által mutatkozva be a Híradó olvasóinak. Múltkori lapszámunkban Kovács Nóra és Mészáros Attila faggatták egymást, ezúttal pedig Trombitás Titánia Boråsból és Dobos Tamás Göteborgból számolnak be magukról és eddigi élményeikről.  

 

 

 

– Kérlek, mutatkozz be röviden, mikor, hol születtél, hol nőttél fel?

– Budapesten születtem 92’ márciusának utolsó napján. Szentendrén, a sok nemzetiséget befogadó, művészetekkel átitatott szellemiségű városban nőttem fel, ahol a mai napig is aktívan részt veszek a helyi és a nemzetközi kapcsolatok ápolásába. 

 

– Életedet már kiskorodtól kezdve meghatározza a tánc és a zene. Mi fogott meg téged ezekben?

– Három éves voltam, amikor először kerültem szorosabb kapcsolatba a tánccal – akkor még a balettel – és onnantól kezdve ennek szeretete töretlen. 

Hét évesen pedig elkezdtem fuvolán tanulni. Komoly és fegyelmezett kisgyerek voltam, sok energiával. A zenélés és a tánc tökéletes volt a fölös energiáim lekötésére. Folyamatos kihívások elé állított, de mellette meg is nyugtatott. Feltöltött és boldog voltam – vagyok – művelésüktől. A mai napig ezekhez nyúlok, ha érzem, hogy feszült vagyok, vagy csak egy kis feltöltődésre vágyom. Nagyon hálás vagyok a családomnak, akik lehetővé tették, hogy tartalmas, mozgalmas és boldog gyerekkorom lehetett. Sokat tudok ebből lelkileg táplálkozni.

 

– Mikor, miért és hogyan fordultál a néptánc és a népzene felé?

– Kilenc évesen felvételt nyertem a Magyar Táncművészeti Egyetemre, ahol kezdetben klasszikus balett szakon tanultam öt évig. Kiskoromtól kezdve komoly késztetést éreztem magamban az alkotói tevékenységhez is. Úgy láttam, hogy a Néptánc-színházi tánc szakon a hallgatók több fajta mozgásirányzattal ismerkedhetnek meg. Gimnáziumi éveimet már Néptánc tagozatosként kezdtem meg. Körülbelül két hónap kellett és rádöbbentem, hogy ez a váltás volt életem egyik legjobb döntése. Egy hatalmas, gazdag és változatos világ kezdett kibontakozni. A legjobb Mesterektől tanulhattam és a legintenzívebb módon, heti 6 napban 5-6 órán keresztül többek között néptáncot, klasszikus balettet és modern táncot. Innentől nem volt megállás, azóta is az életem szerves részét képezi a néptánc és a népzene is. 

 

– Saját módszereddel gyerekcsoportokat tanítasz és komplex hagyományőrző foglalkozásokat tartasz. Miben áll a módszer lényege?

– A válasz benne van a kérdésedben: a komplexitás. Hét éve tanítok gyerekeket és azt tapasztaltam, hogy a mai gyerekeknek - globális és digitalizált világunk miatt - magasabban van az ingerküszöbük, az összetettebb és változatosabb dolgok kötik le őket tartósan. Úgy gondolom, ezzel minden pedagógus szembesül, és nagy kihívás számunkra maradandóan átadni az értéket úgy, hogy a gyerekek lekötve érezzék magukat, figyelmüket fenntartsuk és mindezt még élvezzék is. Szoros időbeosztásom miatt magántanulóként végeztem az általános iskola utolsó három évét. Ebben a három évben megtanultam igazán hatékonyan tanulni, amiért külön köszönet Édesanyámnak. Agykontrollal is foglalkoztam és rájöttem, hogy ha egy dolgot többféleképpen dolgozunk fel, hatékonyabban memorizáljuk. Ezeket a tapasztalatokat és képzettségeimet felhasználva igyekszem összeállítani a minél színesebb és változatosabb foglalkozásokat, melyek mindig a magyar folklóron és értékeken alapulnak. Azt hiszem ez az a téma, amiről a legtöbbet tudnék beszélni, de a terjedelem most csak ennyit tesz lehetővé. Egy külön cikkben szívesen kifejtem ezt is.

 

– Hol, kitől hallottál a Kőrösi Csoma Sándor Ösztöndíjprogramról? Miért találtad érdekesnek, hogy jelentkezz rá?

– Ez egy érdekes történet. Kamaszként bekapcsolódtam a szentendrei civil életbe, és azóta több országos egyesületnek tagjává – a legtöbbnek elnökségi tagjává –  váltam, ahol egészen a kezdetektől nagy horderejű feladatokat vállaltam el. Több barátomat és volt évfolyamtársamat sikerült bevonzanom az egyesületi életbe. Két éve egyikőjük azzal keresett meg, hogy írjak számára ajánlást egy pályázathoz. Utánanéztem és ekkor találkoztam először a felhívással. Átolvastam és arra gondoltam, ez nekem lett kitalálva. Természetesen megírtam az ajánlást, illetve arra az évre már nem tudtam pályázni, de idén megpályáztam, és nagy örömre alkalmasnak találtak a feladatra. 

 

– Miért Svédországot jelölted meg az egyik lehetséges állomáshelyedként?

– Nagyon fontos számomra a családom, ezért nem szerettem volna túl távoli helyen tölteni ezt a kilenc hónapot. Másrészt érdekelt a skandináv kultúra. Arról is hallottam, hogy viszonylag sok magyar él Svédországban és sok a működő egyesület is. 

 

– Mit vársz a következő közel 9 hónaptól? Mivel lennél elégedett szakmailag és emberileg egyaránt?

– Egyszerre többfajta munkát szeretek végezni. Nagyon fontos számomra, hogy emberekkel foglalkozzak, és alapvetően szeretek adni. Munkámat inkább hivatásnak nevezném, mind a civil szférában betöltött szerepemet illetően, mind a gyerekekkel való foglalkozás terén. Ebből fakadóan szakmai és személyes elvárásaim egybefonódnak. Reméltem, hogy új impulzusok fognak érni, amiből tanulni és fejlődni tudok mind a két téren. Boldogsággal töltene el, ha a helyi közösségek örömmel és elégedettséggel gondolnának rám június után is. 

 

– A táncművészi végzettség mellett más képesítésekkel is rendelkezel és több egyesületnek, szervezetnek is tagja vagy. Ha több év távlatából nézzük, most, hogy látod, mivel szeretnél igazán foglalkozni életed során? Melyik végzettségedet hasznosítanád legszívesebben?

– Nemzetközi közgazdász és táncművész diplomát szereztem, de mellette pedagógus és rendezvényszervező képzettséggel is rendelkezem. Alelnöke vagyok egy nemzetközi kapcsolatokkal koordináló egyesületnek is. Vallom az élethosszig való tanulást, és még nagyon sok minden érdekel, ezért erre a kérdésedre nem tudok pontos választ adni. Az álommunka a következőképpen nézne ki: fő állásban a társadalmi együttműködést, az aktív közösségi szerepvállalást népszerűsíteni, akár vállalati keretek között, majd délután gyerekekkel foglalkozni, este pedig egy jó néptáncórát tartani. Azt tapasztaltam, hogy a gyerekekkel ösztönszerűen jól bánok, szeretnék minél tudatosabb lenni ebben is. Valószínűleg elsősorban pedagógiai és kommunikációs vonalon fogom magamat tovább képezni. 

 

Kérdezett: Dobos Tamás