Tar Károly nemrég töltötte be a hetvenötöt. Róla és sokrétű, félévszázados irodalmi munkásságáról sok mindent megtudhat az olvasó, ha rákeres nevére a világhálón, vagy ha fellapozza az irodalmi lexikonokat. 

 

 

- Háromnegyed évszázadomról még néhány órás író-olvasó találkozón is nehéz volna számot adnom. De elődeink kitalálták a dióhéjba sűrítést. Lássuk, mi fér kérdéseidből és válaszaimból mogyoróhéjba. Az irodalom felől érkeztem az újságíráshoz, verset, elbeszéléseket írtam, ráérős katonáskodásom idején, a kolozsvári napilap közölt belőlük. Később, a közösségi szolgálat igézetében, amit nem mondhattam el újságíróként, igyekeztem irodalmi formába önteni. Aztán úgy alakult, hogy könyveimmel állíthattam emléket szeretteimnek: Köszönöm, jól vagyok című regényem apám világáról szól, Az ismert katona, fiamról, a Gyászpárta feleségemről, Az erdélyi mézeskalács, anyám összegyűjtött pogácsareceptjeivel nevelőapámról, verskötetem, az Itt és ott, magamról, és így tovább. Visszapillantva pályámra, úgy látom, a szolgálat szabta meg utam. Szüleim és szülővárosom, Kolozsvár nagyjainak örökségeként kaptam a tudatos szolgálat kényszerét. Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós, Bölöni Farkas Sándor, és a közvetlenül előttem járók: Tamási Áron, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Karácsony Benő, Józsa Béla, továbbá akik mellettem magam is járhattam: Kós Károly, Székely János, Varró János, Bálint Tibor, Kányádi Sándor, Lászlóffy Csaba voltak példaképeim. Mert kellett, írtam színjátékot, viselkedésjavító könyveket, szociográfiát, a Kárpátokat és a Dunát bemutató riportsorozatot, receptkönyvet, magyarító szótárakat, szerkesztettem várainkat ismertető sorozatot, történelmi adattárat, Erdélyi Kiskönyvtár címmel hasznos könyvsorozatot.

 

Szerencsétlen-szerencsés embernek mondhatom magam. Olyan városban láttam meg a napvilágot, amelynek még a falai is tanítottak, kiváltságosai alakították érdeklődésemet. Az, hogy két apa és két anya között hányódva iskolai bennlakásban is laktam, és az, hogy édes szüleim hiányos elemi iskolázottságukat kommunista hitükkel pótolták a becsületes élet utáni vágyukban, meghatározták életem, s állítottak örökös, ma már némi kivagyisággal telített kifejezéssel szólva, népszolgálatba. Naiv emberré váltam. Küzdelem volt. Magammal, a mindenkori hatalommal. Fiamat áldoztam ebben az egyenlőtlen küzdelemben.

 

 

- Az európai különlegességű Napsugár című gyermekirodalmi lap főszerkesztői tisztjéből lányom Svédországba menekülése után „érdemeim elismerése mellett” menesztettek. Aztán a fővárosi napilap kikészítésre szakosodott emberei, nem minden ok nélkül, betegnyugdíjba kényszerítettek. A rendszerváltás utáni fél évtizedben lányomat kivéve minden hozzátartozóm meghalt. Egy esztendeig őriztem könyvtáros feleségem hamvait, gyermekeimnek gyűjtött több ezer kötetes, elárvult könyvtáram polcán, s közben rájöttem, hogy rajtunk csak a művelődés segíthet, s emberi kiteljesedésünk bölcsője, a család. Családegyesítés révén kerültem Svédországba, unokám (most már hárman vannak) magam vállalta nevelésének céljából. 

 

 

- A közösségi szolgálat olyan, mint a koránkelés. Aki megszokta, nem tehet másként. A reggeli fény munkakedvet sugároz, s mert korán kelőnek szeme van a látásra, mindig talál magának tennivalót. Ha azonban szorgalma apad, a szocializmusban megszokott felülről irányítás béklyóitól nem szabadulhat, és a nyugati országok polgárainak életvitelét utánozva, elkényelmesedik. Tudatában vagyok annak, hogy korunkban az emberi fejlődés naponta világrekordot dönt, aki lemarad, például a számítógép-kezelésben, holnapra az analfabéták sorsára jut.

 

 

- Társadalomkutatók megállapítása szerint a kivándorlók harmadik nemzedéke már nem használja anyanyelvét. Vegyük figyelmeztetésnek. Mindenféle felejtés ellen van orvosság. Unokáimat úgy tanítom anyanyelvükre, hogy svéd apanyelvükkel egybevetve sajátosságait felfedezzék. De hiába minden igyekezetünk, ha nem lesz kivel anyanyelvükön szót váltaniuk. Ezért alapítottam a lundi magyar egyesület szolgálatára a Lundi Lapot,  és tizenegy esztendővel ezelőtt családi lapként, a SMOSZ lapjának, a Híradónak a kiegészítésére, a Magyar Ligetet. Ennek egyre bővülő irodalmi rovata adta az ötletet az Ághegy című skandináviai irodalmi és művészeti lapfolyam indításához, amelyben immár félezernél több skandináviai magyar alkotó szerepel. Az, hogy öt-öt számát, egyenként hétszázvalahány oldalas kötetekben adjuk ki (készül a hetedik), anyagi támogatásunk eddigi hiányának tudható be, így olcsóbb. A két lap bizonyítja, és a bevándorlók egyesületének támogatásával indított magyar irodalmi Ághegy rádió is, hogy összefogással minden értelmes célunk elérhető.  Miközben az Ághegy itt és szerte a világon ismertté vált, szépen araszolgat kitűzött célja felé: a skandináviai magyar értelmiség erőteljesebb bekapcsolódását segíti megmaradásunk szolgálatába. Felismerte ezt a magyar művelődésért felelős új vezetés: Semjén Zsolt megszámlálhatóságunkat, Szőcs Géza pedig könyvellátásunkat, az anyaországon kívüli magyarok kultúrájára való fokozottabb figyelést kezdeményezte. Hirdetem, hogy a magyarság földrajzi meghatározásakor rendhagyóan anyaországi, Kárpát-medencei, európai uniós és külföldi jelölést használjuk, de kettős állampolgárságunk jogán is, közelebb kerülhetünk a minket is megtartó magyar élethez.

 

 

 

- Igenlő válaszommal erősítem azt, ami köztudomású: az otthoni tudatos nemzetépítőkkel együtt most már gőzerővel éppen ezen dolgozunk. A magyar irodalom egy, művelői bárhol is éljenek. Másokhoz hasonlóan erdélyinek vallom magam, még akkor is, ha otthoni könyvkiadásunk nem számol velünk. Ághegy Könyvek címmel könyvsorozatot indítottam. Nemsokára huszadik könyvünket is nyomdába adom. Köteteinket, kis példányszámuk ellenére figyelemfelkeltőek.

 

 

-  Hídszerepünk fontos. Ezért vállaltam egy darabig a bevándorlók svéd nyelvű lapja, az Över Gränser főszerkesztését. A Svéd Írószövetség tizenegy magyar alkotót tart nyilván. Sokkal többen vagyunk erre érdemesek. Kezdeményeztem a Magyar Írószövetségben svédországi magyar alkotóközösség létrejöttének támogatását. A jelenkori svéd irodalom tolmácsolása is elsőrendű feladata az Ághegynek. Erre szolgál Észak hírnökei című rovatunk, és az Ághegy Könyvek sorozatban megjelenő svéd, dán, norvég, és finn szerzők művei is.

 

 

Veress Mária