1991. január 3-a volt, 4 Celsius fok. Sűrű hóesésben landoltunk egy mozgalmas szegedi karácsony, újévi buli, pakolás és búcsúzkodás után Kallaxon, Luleå repülőterén. Férjem radiológusként kapott állást az akkor még Luleåban működő kórház mammográfiás osztályán. Főnökével – dán származású, világlátott ember, akihez azóta is szoros barátság fűz bennünket - egy magyarországi  kongresszuson találkoztunk először. Itt kaptuk a nagy lehetőséget, hogy mi is világot láthassunk. Akkor még csak 2 évre terveztük ittlétünket. 

 

Bordás Viktória férjével, Pállal

 

Egy, a kórháztól bérelt lakásba költöztünk be, és férjem munkatársai segítettek át az első napok nehézségein.

Az időjárás hamarosan hidegebbre fordult (mínusz tíz és húsz fok között állapodott meg); a nap kilenc óra után kezdett felemelkedni a horizont fölé, majd laposan elvonult a befagyott folyótorkolat fölött, és fél kettőkor ismét lebukott a láthatáron. (Ezt a hosszú és nyomasztó sötétséget ma is csak a hó és a minden ablakban világító kis lámpák enyhítik.)

 

A gyerekeink akkor még kicsik voltak: 7, 5 és 2 évesek. Az első hónapokban én maradtam otthon velük, míg aztán a lakásunk melletti óvodába kerültek, és megkezdődött az integrálódás folyamata. Én néhány hónapos otthonlét után beiratkoztam egy egészségügyi dolgozóknak indított nyelvtanfolyamra. Két kiváló tanárnő segített megismerkedni a svéd nyelvvel, kultúrával, történelemmel. A sikeres nyelvvizsga után helyettes állást kaptam egy városi körzetben. A Magyarországon szerzett belgyógyász szakvizsgám figyelembe vételével. Féléves gyakorlat után, elismerték orvosi diplomámat. Évekig helyettes állásban dolgoztam ugyanabban a körzetben; ott is maradtam 16 évig.

 

Növekvő gyermekeink évente, a Magyarországon töltött szabadságok alatt Szegeden, különórákon verekedték át magukat a magyar tananyagon is. Nem ment minden könnyek nélkül. Ez a szoros kapcsolattartás az otthonmaradt rokonokkal, barátokkal azonban kialakította bennük a gyökerekhez való kötődést.

 

Hadd szóljak néhány szót újabb életterünkről és környékéről. Norrbotten Svédország legészakibb megyéje, aholis magyarországnyi területen osztozik három kultúra és három nyelv: a svéd, a finn és a lapp. Különleges természeti adottságokkal rendelkező megye ez. A tengerbe itt gazdag szigetvilág nyúlik be, a norvég határ felé hegyek magaslanak, a kettő között elterülő területet pedig tundra és fenyvesek  borítják.

Norrbotten megye székhelye Luleå. Víz veszi körül; jelenleg 74.000 lakosa van. ”Lulu”-ként (ami keleti vizet jelenthetett lappul) már 1327-ben említik az írások. A gammelstadi (óvárosi) középkori templom köré épült 1621-tól a kis templomfalu – ez ma a világörökség része. A kis vörös házacskákat, ún. ”kyrkstugák”-at egykor szálláshelyül használták a környékbeliek, egyházi ünnepeken való részvételükkor. 

 

Luleå óvárosa, a Gammelstad

 

Az egyház szabta meg, milyen gyakran kellett valakinek istentiszteleten részt vennie. Akik 10 km-es körzetben laktak, azoknak hetente kellett templomba járniuk; távolabbról kéthetente vagy még ritkábban. 

A Lule folyó mentén lakók a középkorban az 1400-as években voltak a legtehetősebbek – ezt a jólétet tükrözi a gammelstadi templom, amely erődítményszerűen épült, és támadások esetén védelmet biztosított a helybélieknek. A lazachalászatból, rénszarvas szőrmekereskedelemből élő lakosság hatalmas összeget fizetett az aranyozott oltárért, amelyet egy antwerpeni mester készített. 1649-ben a szárazföld jelentős szintemelkedése miatt a városka 10 km-rel délebbre költözött, ebből alakult ki a mai Luleå.

 

A sok háborúskodás és orosz fosztogatások miatt Luleå sokáig kis település maradt. Az 1732-ben idelátogató Carl von Linné még kellemes falucskaként emlegette. A XIX. században aztán erőteljes iparosodás indult meg: Karl Fredrik Liljevalch, majd Christian Gültzau hajógyárat építtetett; a mezőgazdaság korszerűsítése is jelentős gazdasági növekedést eredményezett. Az 1800-as években nagyon sok fontos esemény történt a városka életében: ide költözött a megye adminisztratív vezetősége, megnyílt a kórház, lett városi tanács és bank.

 

Norbotten, Svédország északi megyéje

 

Az 1900-as években a mezőgazdaság vezető szerepét mindinkább az ipar vette át. Az 1940-es években alakult a Norrbottens Järnverk (Norrbotteni Vasművek); a gyár beolvadt a 70-es években létrejött Svenskt Stål AB (SSAB) vállalatba. Luleå így acélgyártó központtá és kikötővárossá nőtte ki magát. Az 1971-ben létesült Műszaki Egyetem (LTU – Luleås Tekniska Universitet) idén ünnepli 40. születésnapját. Ehhez kötődik a város egyik nevezetessége is, az 1988-ban létesített Technika Háza (Teknikens Hus), amely interaktív módszereivel a műszaki ismeretek szórakoztató formában való terjesztésének a fóruma.

 

2006-ban nyílt meg az északi kikötőre néző Kultúrház, amely a vidék építészeti stílusát tükrözi.

A három szintes épületben könyvtár, hangversenyterem, kiállítási helyiségek, vendéglő stb. várják a látogatót.

Kiváló akusztikai adottságai, valamint lelkes és egyre növekvő közönsége világhírű művészeket vonzanak ide. Rendszeresen hazajár  Peter Mattei operaénekes (aki Luleåban nőtt fel), de érkeznek előadóművészek a világ minden tájáról.

 

A Gammelstad szélén fekszik a szabadtéri falumúzeum, a Hägnan, ahol minden évben megrendezik a spelman (svéd népzenészek) találkozót. Ilyenkor a helyi és távolabbi vidékek népzenéjének, néptáncának élvezete mellett meg lehet kóstolni a finom paltot – ezt a nyers krumpliból és lisztből készülő, húsos szalonnával megtöltött gombócot, amelyet vörösáfonya-lekvárral, vajjal és tejjel illik fogyasztani. 

 

A Luleå mellett húzódó szigetvilág sajátos természeti adottságaival, történetével és kevés állandó lakosával várja a nyáron hajóval, télen a méter vastagságúra befagyott jégen sítalpon, motoros szánon vagy autón érkező kirándulókat.

 

 

A megye déli részén találhatók a nagy tavak, erdők, folyók, zuhatagok; ez utóbbiak közül legnagyobb a Storforsen, amely egyike a kedvenc kirándulóhelyeinknek. A havasokból összegyűlő víz különösen nagy mennyiségben, 82 m magasból dübörög alá egy 5 km-es szakaszon, és ömlik a Pite folyóba. A víz mellett köves, omladékos területen pihenőhelyek vannak kialakítva. A Storforsentől északnyugati irányba haladva elérjük Jokkmokkot, a lapp fővárost, ahol az Åjtte múzeum gazdag gyűjteménye mutatja be a lappok történetét és életét. A városban minden év februárjában (a legnagyobb hidegben) tartják a híres jokkmokki vásárt - immár 400 éve, mindig nagyon sok látogatóval.

 

Tovább folytatva utunkat  a hegyek felé elérjük a Porjus-t, az első norrbotteni vízierőművet. Távolabbra, nyugatabbra terülnek el Svédország nagy nemzeti parkjai, a Sarek és Padjelanta. Itt található az ország legmagasabb hegycsúcsa, a festői környezetben fekvő, 2102 m magas Kebnekaise.

 

A legnyugatabbra fekvő város a vasércbánya köré épült Kiruna. Ettől nem messze fekszik Jukkasjärvi, amely a minden télen felépülő jégvárosa miatt vált a vidék egyik legnépszerűbb turistaattrakciójává. Itt jégtemplomban lehet megesküdni, jégpohárból whiskyt inni, és jégszállodában, jégágyon, rénszarvasbőrön aludni.  A márciusi vakító napfényben ez igazi élmény! 

 

A természet szépsége, a vizeken tükröződő napnyugta, az északi fény sejtelmes játéka, a fehér éjszakák hangulata mintha csak igyekeznének kárpótlást nyújtani a hosszú, hideg telek miatt. A leghidegebb számunkra a -42 Celsius fok volt. Ittmaradásunkban néhány magyar család - idősebb és fiatalabb generáció -, svéd barátaink, egyben szomszédjaink, kollegáink szeretete segített. Körülbelül velünk egyidőben érkeztek ide Bozókyék, akikhez férjemet már Szegeden munkakapcsolat és barátság fűzte; ez a szoros kapcsolat itt is folytatódott. Hasonló korú gyermekeink is jó társaságot jelentettek egymásnak. Együtt fedeztük fel Norrbottent, ismerkedtünk meg az 56-os menekült Balogh és Bonivárt családdal, és tartottunk családi ünnepeket. 10 éve érkezett ide Fischl Géza fiatal építész barátunk, aki most már feleségével és 2 éves ikreivel is a nagycsaládhoz tartozik.

 

A Bordás család

 

Tagjai vagyunk a kicsi, de összetartó katolikus gyülekezetnek, amelynek tagjai legalább 20- 30 különböző országból származnak a világ szó szerint minden tájáról. Sokuknak ez az egyetlen kapcsolata a társadalommal. 

Az ide vetődő magyarokkal (akik többnyire egészségügyi dolgozók vagy egyetemisták) szívesen tartjuk a kapcsolatot. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy jól és itthon érezzük magunkat. Jómagam továbbra is körzetben dolgozom - egy rövidebb kórházi periódus közbeiktatásával. Úgy érzem, nagyon sokat fejlődtem, tapasztaltam szakmailag és emberileg a leszolgált évek alatt.

 

Férjem a gyakorlati munka mellett kutatással is foglalkozik. Az umeåi és a philadelphiai Fox Chase egyetemmel áll munkakapcsolatban.

Gyermekeink a középiskola elvégzése után továbbtanultak. Legidősebb lányunk, Réka, először szociológiát tanult, majd Uppsalában beiratkozott a gyógyszerész karra; tavaly végzett. Kezdeti stockholmi munkavállalás után jelenleg Luleåban dolgozik. Gábor fiúnk  egy hirtelen jött elhatározás után Grythyttanba került, ahol elvégezte a Restaurang Högskolánt (vendéglátóipari főiskolát) - szakács képesítést kapott. Már tanulmányai alatt töltött néhány hetet Magyarországon, gyakorlaton; jelenleg is ott tartózkodik: ismerkedik a magyarországi élettel. Kata leányunk az uppsalai közgazdasági egyetemen ötödéves diák; az őszi félévet cserediákként Prágában tölti majd.

 

Storforsen

 

Mindhárman szívesen és rendszeresen utaznak Magyarországra, részt vesznek az otthoni/erdélyi hagyományőrző túrákon, és éppolyan lelkesedéssel olvassák Arany Toldiját, mint Selma Lagerlöf Nils Holgerssonját.

E kettősségnek az összehangolása, megőrzése nem volt mindig könnyű feladat, de megérte az erőfeszítést.