A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

 

Alig múlt el a karácsony, még el sem kezdődött igaziból a nagy téli vakációnk, mikor anyu már rákezdte:
 
− Bazsókám, úgy pihenés képpen, nem lenne jó nekifogni az újabb történet megírásához? 
− De anyúúú, már megint én? Miért mindig csak nekem kell írni? Mi vagyok én, rabszolga? 
 
Még tudtam volna kérdezni ezt-azt, de jóformán még el sem kezdtük a vitatkozást anyuval, mikor megérkezett a nagytatám. Tudjátok az, akivel húsvétkor öntözni, a nyáron meg Árpád apánk nyomdokain jártunk. Azt hiszem, lassan már jobban ismeritek őt, mint némelyik unokája, annyiszor írtam róla. No, ez az én nagytatám nagyon kategorikus ember, nem sokat totojázik, ahogyan szokta mondani. Egyből megmondja a véleményét. Most is, hogy meghallotta, min vitatkozunk, megcsóválta a fejét és azt mondta nekem:
 
− Hát édes gyerekem, úgy látszik, te nem fogod fel, hogy milyen szerencsés fickó vagy! Mit gondolsz, miért mindig csak téged nyüstölünk, bíztatunk az írásra? Először is azért, mert ez egy nagyon jó alkalom a magyar nyelv és írás gyakorlására. Másodsorban azért, mert hála Istennek, neked van miről írni. Neked vannak élményeid, s ha nem neked, akkor volt anyádnak, vagy apádnak! Éppen eleget meséltek neked gyerekkori emlékeikről! Az a szegény másik gyerek miről írjon? A szerencsétlen észre sem veszi, mi történik körülötte! Mert attól, hogy a mobiltelefonját nyomogatja naphosszat, nem születnek jó gondolatai! Hát azért mondom, ne nyavalyogj, hanem örvendezz, hogy írhatsz, s valaki el is olvassa azt! Húsvét jön, s te azt mondod, nincs miről írjál? Csak gondolj vissza a tavalyi meglepetésre! Az is van olyan jó sztori, mint amilyent anyád mesélt!

 

Kedves Gyerekek!
 
Bizony újra véget ért egy év, remélem csak szépre és jóra kell majd emlékeznetek! Azt is remélem, hogy mindenkinek jól telik a téli vakációja, és minden egyes gyerek olyan jól tanult, olyan jól viselkedett, hogy megérdemli a kellemes kikapcsolódást. Egy kis, még gyerekkoromban tanult versikével kívánok nektek minden jót:
 
Állt egy szép kövér hóember
répaorral, répaszemmel.
Fejét melegen tartja
szalagos, nagy kalapja. 
Hogyha egyszer megszólalna, 
legelső szava ez volna: 
„Igaz szívemből kívánom, 
legyen gyönyörű karácsony!” 
 
Írjatok nekem, verset, mesét, élménybeszámolót, bármit, és küldjétek el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. villanyposta címre. Kíváncsian és egyre türelmetlenebbül várom jelentkezéseteket.
Szeretettel üdvözöl mindenkit: Ildikó néni
Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. március 26.
Kedves Híradó Olvasók!   Mindenekelőtt szeretnék elbúcsúzni szeretett szerkesztőtársamtól, a Híradó régi munkatársától, a Kékvirág anyanyelvi tábor „Nagymamájától”: Tóth Ildikótól. Sajnálattal fogadtam váratlan halálhírét, előtte néhány héttel elküldte még a Híradó számára – az immáron utolsóvá vált – szövegeit. Elhallgatnak…
Tovább
Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Agustina Bazterrica - Pecsenyehús

Könyvespolc 2024. március 27.
  Kutatok a közelmúlt emlékei között, hogyan és mikor bukkant fel ez a könyv, de nem jut eszembe. Valószínűleg a cím és a könyvborító volt, ami felkelthette az érdeklődésemet szokatlansága miatt. Agustina Bazterrica argentin írónő Pecsenyehús című regényének borítóján egy…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább
Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Interjú a Skandináviai Szent György Lovagrendről (IVISHFS.se) – 3. rész: beszélgetés lg. Giber Tamás Gáborral

Portré 2024. március 27.
Jelen írás egy, a Szent György Lovagrend (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati, magyarul: „Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt”, rövidítve: IVISHFS) Skandináviában működő nagypriorátusáról szóló sorozat 3. részét képezi, melynek előzményei a Híradó előző két számának hasábjain…
Tovább
„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

„Folytassuk akkor a vallásossággal!”

Portré 2023. december 11.
  Nemrégen jelent meg a Híradó hasábjain dr. Sebestyén Gábor nőgyógyász főorvossal, a stockholmi protestáns gyülekezet világi felügyelőjével készített interjú második része. Mivel még ebben sem értünk kérdéseink végére, a beszélgetést folytattuk 2023 augusztusában. A köztünk lévő korkülönbség ellenére jó…
Tovább

Egyesületek

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

Beszámoló a Tavaszi Szél Kulturális Egyesület programjairól

  A Kőrösi Csoma Sándor Program 2023–2024. évi göteborgi ösztöndíjasaként az én feladatom a göteborgi Tavaszi Szél Kulturális…
Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

Téli beszámoló a Pannónia Klubtól

  Elmondhatjuk, hogy újra egy sikeres bállal zártuk a tavalyi évet, ami a felnőtteknek szánt programjainkat illeti. Az…
Hírek a SOMIT háza tájáról...

Hírek a SOMIT háza tájáról...

2024. február 9-én délután megnyitotta kapuit a SOMIT első idei tábora, a Téli tábor. A táborlakók már pénteken…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME