Interjú Urbán Attila videoművésszel

– Hogyan kezdődött?

– 12 éves voltam, azt hiszem. Lyukas volt a fogam, és ki kellett húzni. Fogorvoshoz kellett menjek, de féltem tőle. Nem akartam menni. Anyukám mindenképpen kényszeríteni akart. Muszáj elmenni! Ellenkeztem, de akkor megláttam egy polaroid kamerát a fényképésznél. Megmondtam anyámnak, ha azt a kamerát megkapom, kihúzatom a fogam.  Kihúzattam a fogam, és elkezdtem fényképezni. Csik-csik-csik. Polaroiddal. Direkt volt, azonnal megláttam a képet. Utána elkezdtem festeni, rajzolni. Nem sokat rajzoltam, inkább festeni akartam, olajfestékkel. Rendes ecsetekkel, igazi festékkel. Mert tudtam. De hogyan mertem? Hiszen anyám, apám nem foglalkozott ilyesmivel. Elkezdtem festeni, utána bekerültem az iskolába…

Urbán Attila

– Melyik iskolába?

– Ez a Nordvästra Konstshögskola volt Helsingborgban. Művészeti szakra. Ott az ember tényleg fényképészettel, grafikával, festménnyel, videóval, performansszal kezdett foglalkozni. Minden benne volt ebben a két évben ahhoz, hogy próbálgathassuk szárnyainkat, és szerszámokat is ott kaptam.

–– Hány éves voltál akkor?

– Amikor kezdtem 19 vagy 20. Úgy vélem azok voltak a legfontosabb évek.

– Sok mindenre kiterjedt az oktatás. Meséld el, hogy mi az, amit most használsz ezekből?

– A legfontosabb, hogy meg van lehetőségem, hogy mindezeket tudom használni. Miután megalkottál valamit, egy kicsit mindig alakíthatsz rajta, előrébb tudod tolni. Semminek sem muszáj definitívnek lenni. A másik fontos dolog, hogy a saját magad karmestere vagy. Magad döntöd el, hogy mit szeretnél, hogy benne legyen a partitűrödben. Mint a konyhában. Milyen összetevőket akarsz? Itt a hagyma, az olaj, stb.

Csikós Tibor

2012. június 27.

Találatok: 2610

Bővebben: Ember legyél!