A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

A hazájuktól elszakított magyarokat az összetartozásba vetett hit tartotta meg évtizedeken keresztül, és ez megmaradásuk legerősebb motorja ma is - mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár június 4-én, hétfőn Budapesten.

Fotó: Patterman Renáta, MTI

Potápi Árpád János a nemzeti összetartozás napján tartott ünnepségen kiemelte: e nap legreményteljesebb üzenete az, hogy dacára az elnyomásnak, a jogfosztásnak, az évtizedes elszakítottságnak, a határainkon túl ma is élnek magyarok. Ma is van magyar szó Brassóban, Kassán, Újvidéken és Munkácson, sőt New Yorkban és Melbourne-ben is, a külhoni magyarság megőrizte nyelvét, kultúráját, nemzetéhez való ragaszkodását - mutatott rá.

Potápi Árpád János hangsúlyozta: a hazájuktól elszakított magyarokat az összetartozásba vetett hit tartotta meg évtizedeken keresztül, és ez megmaradásuk legerősebb motorja ma is. Ezt szem előtt tartva döntött úgy 2010-ben az Országgyűlés, hogy június 4-én többé ne az elszakítottságnak állítsanak emléket, hanem az összetartozásért adjanak hálát. Így fogadta el a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt a parlament - idézte fel, jelezve: a törvény értelmében immár nyolc éve ezen a napon, a nemzeti összetartozás napján nemcsak a veszteségekre tekintenek, hanem arra, ami megmaradt, amire ma is lehet építeni.

Potápi Árpád János hangsúlyozta: a magyar kormány célja, hogy erre az alapra, a nemzeti összetartozás stabil építményére építkezve segítse a nemzet egységének megvalósulását.

"Mi, magyarok olyan egységes nemzetet építünk, amelyben az állampolgárság mindenkit megillet, amelyben az anyasági támogatás mindenkinek jár. Olyan egységet, amelyben az anyanyelvi oktatás mindenkinek biztosított, amelyben egy erdélyi vagy egy kárpátaljai magyar iskola megmaradása közös ügy. Olyan közösséget, amelynek tagjai egyaránt megkapnak minden támogatást a szülőföldön való boldoguláshoz" - jelentette ki az államtitkár.

Kitért arra is, hogy az elmúlt években jelentős eredményeket sikerült közösen elérni ezen a téren; nemcsak a kormányzati munkában, de számos szakterületen, sőt a mindennapi élet során is természetessé vált a Kárpát-medencei térben való gondolkodás. Elkötelezettek abban, hogy ezt a munkát folytassák és újabbnál újabb területeken nyissanak a külhoni magyarság felé - mondta.

Potápi Árpád János rámutatott, hogy mindezekhez több kell szándéknál és tervnél: "életerőre van szükségünk".

Hozzátette: stabil anyaországra van szükség, amely a külhoni magyarság számára is tudja biztosítani a megmaradáshoz szükséges feltételeket. Olyan magyar közösségekre, amelyeknek bizalmuk van a jövőben. Éppen ezért a következő időszak egyik központi feladata az, hogy hozzájáruljanak ennek az életerőnek a fenntartásához: ahhoz, hogy a magyar fiatalok Kárpát-medence szerte itthon találják meg a helyüket és bontakozhassanak ki, hogy a magyar családok itthon és a határon túl is gyarapodjanak és szülőföldjükön tervezzenek jövőt gyermekeiknek - hangoztatta az államtitkár.

 

Ezért szól az idei év Magyarországon és a külhonban is a magyar családokról: a külhoni magyar családok évében közvetlenül, és az őket támogató környezet megerősítésén keresztül is támogatjuk a magyar családokat - tette hozzá.

Az államtitkár köszöntője után Nemzet és közösség címmel konferenciát tartottak a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervezésében.

Kántor Zoltán, a kutatóintézet vezetője kiemelte: a magyar nemzetpolitika tevékenysége egyfajta válasz Trianonra.

A tanácskozáson történészek és jogászok tekintették át a korszak történéseit.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló törvény kimondta: "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".

 

Forrás: MTI

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2022. március 16.
Kedves Híradó Olvasók! Minden márciusban annak öröme tölt el, hogy hamarosan itt a tavasz – a természet újjáéled, a tavaszi hérics, a leánykökörcsin, a hóvirág, az erdei szellőrózsa, a különféle kosborok, májusban pedig a piros kígyószisz bontja szirmait. Eszembe jut,…
Tovább
Sötétség (Dark)

Sötétség (Dark)

Könyvespolc 2022. március 16.
Pár éve egyszer már rákattantam erre a sorozatra, de az első évad nyitva hagyott befejezése után kikerült a fókuszból, valahogy nem kerestem rá, hogy lett-e folytatás. Mostanában viszont német nyelvgyakorlásként lepörgettem pár sorozatot a Netflixen, így került elő ismét a…
Tovább
Galériák kínálata Göteborgban télvíz idején

Galériák kínálata Göteborgban télvíz idején

Képzőművészet 2022. március 16.
Grafik i Väst galéria Göteborg. Fia Kvissberg „Játék a színekkel és a formákkal” 2022.01.29.–02.16.
Tovább
„Nekünk, fiataloknak fontos, hogy az érveink eljussanak a döntéshozókhoz!”

„Nekünk, fiataloknak fontos, hogy az érveink eljussanak a döntéshozókhoz!”

Portré 2022. január 01.
Beszélgetés Rácz Zsófia helyettes államtitkárral. Budapesten született 1997-ben, tanulmányait jogász szakon végzi az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, dolgozott az Alapjogokért Központ elemzőjeként, de Magyarország ENSZ ifjúsági delegáltjaként számtalan közösségi szerepvállalás is fűződik a nevéhez. Rácz Zsófia helyettes államtitkárt kérdeztem családról, hitről,…
Tovább
Kolozsvári Magyar napok – Beszélgetés Gergely Balázzsal

Kolozsvári Magyar napok – Beszélgetés Gergely Balázzsal

Portré 2021. július 06.
Úgy éreztem, a kulturális-közéleti szervezéssel talán többet adhatok vissza a közösségemnek azokból a szellemi javakból, amelyeknek legfőképpen azáltal lettem birtokosa, hogy magyarnak születtem. 1977-ben született Kolozsváron. Régész, történész, közösségszervező, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke. Nős,…
Tovább

Egyesületek

Hírek a malmői Hungaroclubból

Hírek a malmői Hungaroclubból

Sajnos a 2021-es év vírushelyzetére való tekintettel egyesületünk tagjai ritkán találkozhattak.
Talpra, göteborgi magyar!

Talpra, göteborgi magyar!

Több generáció együtt a Márton napi sokadalomban Sokféleképp lehet „talpra állni” és tenni, cselekedni egy közösség összekovácsolásáért, megtartásáért.…
Bereczky-Veress Biborka 2021. október 23-i beszéde

Bereczky-Veress Biborka 2021. október 23-i beszéde

Helyszín: Stockholmi Magyar Ház. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója ünnepi szónokának Lakatos Mihály Budapesten élő írót,…

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

Free Joomla templates by L.THEME