A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja
 

Pótmamaszolgálat

Szépen nőtt, növögetett, fejlődött elsőszülött kisfiúnk, s mikor aztán akkorára cseperedett, beírattuk az óvodába. Azt reméltük, megszereti a gyerekeket, megszokja a felnőtteket, nem lesz vele gond. Ilyen téren, mármint a megkedvelésen, nem is lett semmi probléma. Hogy igaziból mégsem érzi ott jól magát, azt onnan tudtuk meg, hogy elég volt neki alig egy-két napi óvodai tartózkodás, máris megbetegedett. Végül többet voltunk vele otthon, mint ő az óvodában. Váltottuk egymást a feleségemmel, csakhogy mindkettőnknek felelős állása volt, sem munkaadóink, sem munkatársaink nem díjazták a lassan állandósuló hiányzásunkat. Valamit tennünk kellett. A nagyszülők, mint olyan, szóba sem jöhettek, messze éltek tőlünk. Mint egyetlen lehetséges megoldást, a „dagmamát”, a Svédországban oly szépen működő pótmamaszolgálatot választottuk. Találtunk is egy ismerős hölgyet, Karint, aki gyalog is elérhető távolságban lakott tőlünk. A pótmama eléggé nagydarab, testes alkatú, nagyon kellemes modorú, kedves nő volt, szép, tágas lakásának hatalmas nappalijában a gyerekek kedvükre játszhattak. Fiunkkal egyidős unokájára, és egy rokonának a gyerekére vigyázott, örömmel fogadta oda harmadiknak a mi gyerekünket. Nekünk egyetlen kikötésünk volt: minél kevesebbet hagyja tévézni a gyerekeket.

-         Óh, nincs ezzel semmi baj, - mondta – ritkán ülhetnek le filmet nézni, s azt is nagyon megválogatom, mit. Legfeljebb a Tom és Jerryt, az olyan kedves, ártatlan gyerekfilm. Nemde?

Nagy boldogságunkra kisfiúnk hamar megszokta az új helyet, már csak nagyon ritkán betegedett meg, otthon csak jót és szépet mesélt a pótmamáról. Telt az idő, megismerkedtünk a játszótársak szüleivel, időnként összejártunk, a gyerekek második otthonuknak érezték a pótmama lakását.

Egyik alkalommal egy fárasztó, gyűlésekkel tarkított munkanap után mentem a gyerekért, eléggé hosszasan, kétszer, háromszor is kellett csengetnem, mire végre ajtót nyitottak. Fáradt voltam, éppen ezért ingerült is a várakozás miatt. Az ajtóban Karin állt, hatalmas fehér gézturbánnal a fején. Arca sápadt, szeme alatt fekete karikák. Körülötte a lánya, a szomszédasszony, a szomszédasszony anyja, és eléggé zavart, bűntudatos arccal a három gyerek.

-         Jézusmária, mi történt?

-         Semmi, semmi, - rebegte a turbános – csak egy kis műszaki hiba!

-         Műszaki hiba? Milyen műszaki hiba???

A felnőttek egyszerre kezdek a svéd temperamentumhoz egyáltalán nem illő hevességgel magyarázni, a hangzavarba időnként belesivított egyik-másik gyerekhang:

-         Csak véletlen volt, nem akartuk!

Hosszas kérdezősködés, a hallottak többszörös elemzése után kaptam végre pontos képet a történtekről. A három szende és okos kisgyerek addig-addig nézte Karin szerint ártatlan Tom és Jerry sorozatot, míg eszükbe jutott ki is próbálni a filmben látott huncutságokat. Napokig töprengtek, először azon, mit lenne érdemes kipróbálni, aztán a kísérlet részletein, a szereposztáson, no meg azon, hogy melyik a legalkalmasabb pillanat a próba elindítására. Végül azt nem sikerült megtudnom, Karinnak miért kellett kimennie a szobából. Talán a fürdőbe? A lényeg, hogy a három srác, abban a pillanatban, amint a pótmama magukra hagyta őket, fogták az eléggé masszív műanyag játék-teherautót, és beszaladtak vele a konyhába. Az unoka bebújt egy sarokba, a másik két gyerek a teherautóval a bejárati ajtó mögé állt. Mikor meghallották Karin lépteit, az unokája fájdalmas hangon elkezdett kiáltozni:

-         Segítség, segítség, jaj, jaj, segítség.

Karin lélekszakadva rontott be az ajtón. A két lesben álló azonnal hasra vetette magát előtte és a lépésre emelt lába alá illesztette a teherautót! Csakhogy az érdekes kísérlet nem éppen úgy végződött, mint a filmben: mikor Karin a teherautóval felszerelt lábát a földre tette, nem utánozta a filmbeli Tomot, s nem kezdett el ügyesen egyensúlyozva siklani a konyhán keresztül, hanem fogta magát, s elesett. Estében leverte az asztalra kikészített ételt. Egy széket. A széken felejtett ruhák szanaszét szóródtak, Karin meg jól beverte a fejét a konyhaszekrénybe, és azonnal vérezni kezdett. A gyerekek nagyon megijedtek, de volt annyi lélekjelenlétük, hogy átrohanjanak a szomszédba, elmondani, mi történt. A szomszéd néni aztán intézkedett: telefonált a mentőknek, Karin lányának, a gyerekeket meg beterelte a saját lakásába. A mentők jöttek, megvizsgálták a sebesültet, s mivel Karin bizonygatta, hogy semmiség az egész, nincs semmi baja, ellátták a vérző sebet, pihenést ajánlottak, s elmentek. Karin nem engedte, hogy valaki is telefonáljon nekünk, szerinte semmi értelme, hogy ilyen csekélység miatt hamarabb eljöjjünk a munkahelyünkről.

A három gyereknek jó lecke volt ez, egy ideig úgy viselkedtek, mint valami földre szállt angyalkák. Karinnak azon kívül, hogy felrepedt a fejbőre, fekete karikásak lettek a szemei, szerencsére komolyabb baja nem esett. A történtekből ő is tanult. Mikor pár napi pihenés után újra oda vittük a gyereket, a nappalijából eltűnt a TV.

-         Inkább sétálunk majd tévézés helyett - mondta – sokkal egészségesebb!

Tóth István (Malmö) elbeszélése nyomán írta Tóth Ildikó

Levél az Olvasóhoz

Levél az Olvasóhoz

Kedves Olvasó! 2024. június 24.
Kedves Híradó Olvasók! Sorban a második online Híradót tarthatjuk most virtuálisan a „kezünkben”, tehát ezúttal sem jelenik meg az aktuális, júniusi lap nyomtatott formában, hanem a cikkek, beszámolók és interjúk kizárólag a Híradó honlapján olvashatók. Az 1974-ben alapított Svédországi Magyarok…
Tovább
Tarot-naplók I.

Tarot-naplók I.

Könyvespolc 2024. június 25.
Nem emlékszem pontosan, hogyan és mikor jelent meg a tarot az életemben. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy ott van, persze az is lehet, mindig is ott volt, csak valami eltakarta előlem egy időre. Vagy talán elrejtőzött valamiért, esetleg mimikrit…
Tovább
A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

A varázslatos szín. A göteborgi kolorizmus története új megvilágításban (második rész)

Képzőművészet 2023. december 11.
Olle Olsson Hagalund - Műterem - olaj-vászon   A Híradó októberi számában Carl Kylberg, Tor Bjurström és Gösta Sandels képeinek elemzésén, a korszak bemutatásán keresztül indítottuk útjára a göteborgi kolorizmus történetét új megvilágításba helyező cikksorozatunkat. A második rész további utazásra…
Tovább

Támogasd újságunkat!

A Híradó a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének rendszeresen megjelenő lapja.

A lap célja a Svédországban működő magyar egyesületek éltének bemutatása, a magyar nyelv és hagyományok ápolása valamint a kapcsolattartás az országban szétszórtan élő magyar olvasók között. Az újságot a tagegyesületekben tagdíjat fizető családok térítésmentesen kapják kézhez.

Annak ellenére, hogy a Híradó szerkesztősége önkéntes alapon végzi munkáját, az újság kiadásának költségei – a nyomdai költségek és a postázás – mégis jelentős anyagi terhet jelentenek a SMOSZ számára.

Kérjük, csatlakozz a Híradó Baráti Köréhez, és tagdíjad befizetésével támogasd az újság további megjelenését!

 

Éves tagsági díj családonként: 100 kr

A tagdíjat a következő számlára lehet befizetni:

Bankgiro 244-1590

Swish:

Swish


  

 

Nem kapta kézhez a Híradót?

 

Kimaradt Híradó szám esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket. Szerkesztőségünknek nincs módjában az elveszett, vagy nem kézbesített példányokat pótolni.

 

Címváltozás esetén kérjük, értesítsék egyesületi elnöküket, mert ők állítják össze és küldik el a tagság frissített névsorát a SMOSZ címlista felelősének.

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 

Free Joomla templates by L.THEME